A napokban nézegettem a könyvjelzőimet és rádöbbentem, hogy van egy blogom, ami arra döbbentett rá, hogy mennyire is szerettem ezt az egészet. Igazából egy oka volt ami miatt eltűntem, és az pontosan azaz ok, ami miatt a 90% eltűnik; az iskola.
Ugye én idén érettségiztem, és ez azt jelentette, hogy se időm, se kedvem nem volt blogolással foglalkozni, hiszen igényes rész írása hosszú folyamat, a hibajavítás főleg nagyon hosszú, és így is sok mindenen átsiklottam.
Szóval igen, tanultam. Ez nyilván nem mentség, teljesen. De nem ment az írás sem. Valószínűleg ez is hozzájárult.
Úgyhogy arra gondoltam, hogy hozok majd egy novellát, amit még a novemberi bejegyzésben említettem. Igen, az azóta is készül. De azt imádtam írni, szóval valószínűleg folytatom, és a témája is naprakész.
Következő: a blog. Mi legyen vele? Folytassam, vagy legyen vége? Nem tudom, őszintén szólva. Úgy érzem, hogy sok mindent húztam már rajta, habár még lenne mit, nyilván. Csak nehéz a megválás. Nem akarom elengedni a szereplőimet, valószínűleg ezért is menekülök inkább a novellákba.
Összegezve a dolgokat, most megint megpróbálkozok a blogolással. Lesz, ami lesz. Hátha még maradt valaki. Valószínűleg a novellát fogom először publikálni, aztán majd elválik. Nincs pontos terv, ugyanis úgysem sikerül betartani.
Remélem, sikeres évet zártatok a suliban, és mindenkinek remekül telik a nyara! :)♥
Dorottya. xoxo
Várom már ;)
VálaszTörlésÉs mikorra várható, amit említettél?
VálaszTörlés