Ötvenedik fejezet avagy Ahogy mások fejében megszületett a folytatás.

Aloha babócák!

Ahogy már a címből is láthattátok, itt nem mást mint olvasói gondolatokat fogtok találni. Két leányzótól kaptam ötleteket, ebből az egyiktől konkrétan egy fejezetet, hozzá teszem profin megírva. A másik babócától pedig email-ben kaptam meg az általa elképzelt folytatást. Mind a kettőt próbáltam valahogy beleszőni a blogba, amit ha minden igaz már el is olvastatok, mármint az 50. fejezetet, ami immáron az én tollamból íródott.
Szóval szerintem egy hatalmas ölelést érdemelnek mindketten, és egy nagy-nagy köszönetet ugyanis tényleg hasznosak voltak számomra az ötleteik! :)♥

----------------------------------------------------

Kronológiai sorrendben először a lelkes olvasóm névre hallgató olvasóm (most ez elég hülyén hangzott, tudom, szóismétlés :D) rövid, de annál kedvesebb és tartalmasabb email-éből csippentenék egy részletet.

"Béküljön ki Zack és Sam. :D Annyira imádom őket együtt. És esetleg csak egy ötletnek mondom, vagyis írom, hogy esetleg Aaron nem is olyan jó fej és ő az aki, keresztbe tesz a szerelmeseknek. Zack és Melanie közt tényleg nincs semmi."

Szóval, nagyon szépen köszönöm neki, remélem nem haragszik meg, hogy most ezt megosztottam mindenkivel :D Remélem, hogy sikerül valahogyan, valamelyik résznek eleget tennem, de majd minden ki fog derülni, szépen, sorrendben ;) 

----------------------------------------------------

A második, pedig nem más, mint Jane volt. Igen, ő az a bloggerina, akihez talán már elkalauzolhattalak titeket, de ha eddig nem akkor most itt megtekinthetitek az ő blogját: http://have-a-nice-journey-in-our-minds.blogspot.hu/
Ő tudja, hogy neki ezt mennyire köszönöm, úgyhogy nem is ömlengenék itt oldalakat :) Ha elolvastad az 50. fejezetet, akkor igen, olvashatod, hogy lesznek benne egyezések, ez pedig pontosan azért van, mert most talán ennek köszönhető, hogy csak(!) ennyit késtem a fejezettel. Ugyanis úgy hiszem, hogy enélkül, még most se lenne rész.

Thea ma kikészített az örökös okoskodásával és a sarkamban járásával, néha igazán lazíthatna. Nem kell állandóan velem foglalkoznia és a szerelmi életemmel. Egyébként is van saját kapcsolata, amitől mostanában menekül, de nem tudom az okát. Miért van az, hogy mostanság csak velem törődik és, hogy elhanyagolja a barátját. Mi újság lehet a paradicsomban? Egyikük sem mond nekem semmit ezzel kapcsolatban, én meg nem kérdezek rá, ha el akarják mondani, akkor én itt leszek. Szívesen meghallgatom őket. Túl türelmes vagyok, szerintem. Thea valamit elhallgat, én általában mindent elmondok neki, nincs mit titkolnom előle, persze azon az egyetlen estén kívül mikor a buli után magamra hagyott és csókot cseréltem Zack egyik kuzinjával. Azt azóta is bánom, gyenge pillanatomban történt, bár tettemre nincsen mentségem, hiába keresek rá. Sokszor utáltam magam ezért, de aztán azzal vigasztaltam magamat, hogy hibázni emberi dolog. És én sokat hibáztam, nem egyszer. 

- Sam nyisd az ajtót. – kiabált át Brad a szobájából, ahol épp a barátnőjével volt. Egyre több időt töltenek itthon kettesben, pedig van saját lakásuk. Sok mindenből kimaradok, úgy érzem.

- Megy a halál. – kiáltottam vissza Bradnak. Még mindig fájt a hasam anya banán turmix-ja miatt, túlságosan szeretem, ahhoz, hogy ne igyam meg az összeset amit csinálni szokott. Miután egy egész kancsónyit eltüntettem lefeküdtem aludni, amit megjegyzek nem jött össze, mivel a fájdalom nem hagyta, hogy álomba merüljek.

- Sam! – kiáltotta egyszerre az álompár.

- Hogy az a…. – szitkozódtam miközben nagy nehezen feltápászkodtam a puha meleg ágyamból. Elindultam a szobám ajtaja felé, mikor csipogni kezdett a mobilom, visszamentem az asztalomhoz és mobillal a kezemben indultam le a lépcsőn a bejárati ajtóhoz, az üzenetem olvasása közben nyitottam ki az ajtót: ,, Ne merd kinyitni az ajtót!” olvastam az üzenetet, melyet Theatól kaptam.

- Szia. – néztem fel az üdvözlő hangra.

- Szia. – néztem értetlenül a vendégemre, összezavarodtam, gyakorlatilag mindentől. Az elmúlt két évem bizonytalanságokból állt. És azaz ember aki a legnagyobb bizonytalanságot jelentette a számomra úgy még egy éve, most itt állt a házam küszöbén, egy csokor színes tulipánnal a kezében, a kedvenc virágommal. – Aaron? – szedtem össze magamat. – Te mit keresel itt? Te írtad azt az üzenetet? – kérdeztem még mindig összezavarodva és meghökkenve.

- Igen Sam, ha nem tudnád ma van az évfordulónk, ma négy éve, hogy először találkoztunk, gondoltam megünnepelhetnénk. – vakító mosollyal az arcán engedte be magát a házunkba . – Itt semmi sem változott. – jegyezte meg miközben körül nézett. Ez most komoly? Nem hiszem el. Ide jön és azt mondja, hogy megakarja ünnepelni a kapcsolatunkat? Begolyózott? Mi üthetett belé? – Szóval..- kezdett bele. - ugye nem ebben az öltözékben akarsz eljönni a kedvenc olasz éttermünkbe, a I Dolci Sapori dell Ella-ba? – nézett végig rajtam. Egy szürke pulcsiban voltam, egy fekete nadrágban, ami már szakadt és kopott volt, de nem is az öltözékemmel kellene nekem foglalkoznom, hanem ezzel a személlyel előttem.

- Én nem megyek veled sehová Aaron. – mondtam egy kicsit túlságosan is indulatosan, nem bírom elfojtani hirtelen jött mérgemet.

- Tudtommal nincsen senkid, nekem sincs, mi akadálya annak, hogy együtt jó érezzük magunkat, mint a régi szép időkben? – érvelt. Próbáltam valami ellenérvet találni, kétszer is kinyitottam a számat, de válasz nem jött ki rajta, látva Aaron öntelt vigyorát, muszáj volt mondanom valamit, hogy ha az neki nem is nagyon nagy érv.

- Nem akarok veled menni sehová.

- Múltkor semmi bajod nem volt a személyem ellen. Mi változott? – kérdezte. Én meg mint előbb most sem tudtam mit mondani. A szavak bennem rekedtek, nem jött ki a nagy számon semmi. A szívem és az eszem sem reagált, pont ilyenkor hagynak cserben. Máskor meg tombolnak bennem, szép, mondhatom.

A testem automatikusan elindult fel a lépcsőn, a lépcsőtől egyenesen a szobámba mentem, Brad kérdésére nem is válaszolva. Felvettem a piros ruhámat, hozzá a fekete csizmámmal és leindultam a lépcsőn, a lépcső aljában várt rám Aaron, aki láthatólag nagyon örült.

*

Olyan régen voltam ebben az étteremben, el is felejtettem, hogy mennyire jó itt. Mindig is érdekesnek találtam a helyet, a kinézete régi Chicagot tükrözte, az ételek olasz kaják voltak, az zenészek meg 20-as évek számait játszották, ami még furcsa, hogy a legtöbb alkalmazott barna bőrű. érdekes hely, nagyon jó a hangulata. A jazz énekes Ella még mindig olyan jó, mint másfél éve volt, az illatok és a táncosok még mindig remekek. Semmi sem változott itt, csak a benne ülő vendégek, köztük mi is Aaronnal. Régen rengeteget jártunk ide, Aaron titkos tulajdonsága, hogy hihetetlenül jól táncol, szerettem nézni. Én csak nagyon ritkán merészkedtem fel mellé, mivel kétballábas vagyok. A másik ok az volt, hogy lámpalázam is van.

- Tudod gyönyörű vagy. – szakított ki hízelgésével Aaron a gondolataimból

- Köszönöm. – mondtam feszengve a székemben. Végre kapcsolni kezdtek az érzékeim és a szívem meg az eszem egyszerre mondta, hogy nem teszem jól amit teszek, hogy el kellene mennem. Össze vagyok zavarodva, nem vagyok ura magamnak, ilyenkor kell egy jó kiadós alvást lebonyolítanom, hogy tisztábban lássak, de pillanatnyilag nem adatott meg ez nekem. – de ez nem így van, a hajam össze vissza áll, nem vagyok kisminkelve és a ruha is mint kiderült nagy rám, lehetne ennél is borzalmasabban kinéznem? – fújtam el az egyik hajtincsemet az arcomból.

- Ha sáros lenne a fejed, ha egy madár letojna vagy, hogy ha felszednél pár kilót, te akkor is istenien néznél ki. – erre a kijelentésére, sajnos a testem válaszolt, elpirultam. Nem szabadna azt mutatnom, hogy hatnak rám szavai, de úgy látszik, hogy még is hatnak. Ez nem jó jel a továbbiakban. – Hiányoztál..- akarta még folytatni, mikor egy ismerős szám csendült fel. A mi számunk volt az. (https://www.youtube.com/watch?v=NhN-GhH5oxU ) Jaj ne. Ezt nem hiszem el, miért játszadozik velem így az élet?

- Erre muszáj. – áll fel Aaron, akinek a lábai már mozognak.

- Nem hiszem Aaron, hogy ez jó ötlet. – mentegetőztem.

- Gyere már. - és felhúzott a székről maga után egyenesen táncparkettre. Magához húzott annyira, hogy tudjunk mozogni. Forgatott jobbra, balra, ide oda cibált, mint ha a bábúja lennék, pörgetett, dobált. Uram atyám el sem hiszem, hogy most itt táncolok, vagyis ugrálok Aaronnal, az első szerelmemmel, aki megcsalt és elhagyott. El sem hiszem, hogy azok után amit tett velem, én jól érzem magamat vele.