Negyvenedik fejezet. - I messed up.

Hello-bello!
Rekordidő, tudom. Ilyen gyakran nem volt rész már fúú, régóta. Nem is akarom elkiabálni.
Ami még durvább, hogy ez már a 40. fejezet, éééés mindjárt egy éves lesz a blog is :)

Egy icipicit rosszul esik, hogy nem tudom hányan vagytok itt, mivel semmi visszajelzést nem kapok... Valószínűleg én szúrtam el, de már visszacsinálni nem tudom. Na mindegy, kommenthatárt nem szabok, mert nem fogok 'kötelezővé' tenni ilyen dolgokat és valljuk be igazi headshot-nak is lehetne nevezni a kommenthatárt :D
Olvasgassátok, véleményezzétek, és ha bármi kérdésetek van, azt is szívesen várom akár chat-ben is ;)

Jó olvasást. xx

~zene~

- Sam! – kiabált utánam egy hang, amire lassítás helyett felgyorsítottam. – Ne siess már annyira, hazaviszlek. – ért be Raidon, mire hirtelen megállással megfordultam. Csak is két szó csöngött a fülembe. Menj el! Egy határozott szorítás visszarántott mellé, elég közel ahhoz, hogy még jobban felerősödjön bennem az a két szó…

- Mit akarsz? – tettem kezemet mellkasára, hogy megállítsam.

- Haza szeretnélek vinni. – engedett el hirtelen, majd kezeit maga mellé eresztette.

- Nem kell. Haza találok. – léptem két lépést hátra lassan, majd megfordulva nagyobb léptekkel folytattam. Az egyetlen rohadt baj az volt, hogy messze nem erre kellett volna hazamennem. 

- Hé, nem a másik irányba indultál az előbb? – kocogott mellém.

- Figyelj; - álltam meg, majd felé fordultam. – Haza találok, nagylány vagyok. Hidd el, sikerülni fog. 

- Nem elég, hogy leöntöttem a ruhádat, még hagyjam is, hogy egyedül menj haza. Kizárt, ne haragudj. – rázta meg a fejét, majd egy apró mosolyra húzta száját.

- Eddig se raboltak el, eddig is egyedül mentem haza. Most is menni fog. – sóhajtottam, majd a hideg szél miatt megborzongtam.

- Eddig nem voltam itt, és már fázol is. – akadékoskodott tovább. – Legalább vedd fel. Nem lehet valami meleg ez a ruha. – nyújtotta oda pulóverét, amit elfogadtam volna. De csak volna, mert akármennyire is fáztam, nem volt elég ahhoz. 

- Nem kell, köszi. – tartottam magam elé a kezeimet, védekezésképpen, mire a hátamra terítette az ruhadarabot.

- Fölösleges ez az ellenkezés. Nem akarok semmit sem tőled, csak haza vinni. – kerekedtek nagyra szemei.

- Mi van? – fagytam meg egy pillanatra. Azért a pofátlanságnak is van egy határa.

- Az arcodra van írva az, hogy hagyjalak békén. De semmit sem akarok tőled, tényleg. Legalább fogadd el a baráti segítségemet. Ott a kocsim, gyere. – mutatott az említett négykerekű felé, majd kezét felém nyújtotta.

- És mégis miért kellene melléd beszállnom? Nyilvánvalóan ittál. – kulcsoltam össze kezeimet a mellkasom előtt. 

- Szerinted felajánlanám, hogy hazaviszlek, ha ittam volna? – háborodott fel. – Jó sokat csalódhattál az emberekben, ha mindenkiről ennyire rosszat feltételezel. – vágta hozzám, majd a kocsija felé indult. Még a lélegzetem is elállt az előbb hallottaktól. 

- Nehogy már az életem elemezgetését kezd el, mindössze öt perc ismeretség után. – sercegtem, miközben indulatoktól dúlva követtem. – Mégis mit képzelsz magadról? – fogtam meg hátulról, mikor utolértem. A helyzet viszont nem úgy sült el, ahogyan terveztem. 

Ugyanis maga elé rántott, majd hátamat kocsija ajtajának döntötte és kezét a fejem mellé támasztotta.

- Én mit képzelek magamról? Inkább te mit képzelsz magadról? – beszélt hozzám mindössze pár milliméterre. – Segíteni akartam, mert leöntöttem a ruhád. Ahelyett, hogy elfogadtad volna, itt cirkuszolsz velem. 

- És ezt miért nem tudod úgy mondani, hogy messzebb állsz tőlem? Miért kell belemásznod minden személyesterembe? – szinte köptem a szavak. Nagyon mérges voltam rá. 

- Nem ellenkeztél és úgy gondoltam megtehetem. – rántotta meg hanyagul vállát, majd még közelebb hajolt, annyira, hogy ajkaink szinte összeértek. Annyira, hogy éreztem szívdobbanásait, és ahogyan tüdeje dübörög, miközben beszívja a levegőt. – Sőt még ez ellen sem ellenkezel. – érintette enyémnek felső ajkát. El akartam mozdulni, esküszöm, de nem tudtam. Lefagytam, és vártam, hogy megtegye a következő lépést. – Nézzük, ez hogy tetszik. – suttogta, majd megpuszilta szám sarkát. Az alkohol teszi ezt velem. El akarok mozdulni, de nem tudok. Minden porcikám üvöltött, hogy taszítsam el magamtól, de egyszerűen képtelen voltam. 

Végül ajkai megtalálták enyémeket, és elkezdtek rajta mozogni. Ekkor viszont felvillant a vészcsengő agyamban, és összeszorítottam számat, majd hevesen ellöktem magamtól. 

- Most meg hova mész már megint? – kiabált utánam a pulóverével a kezében, amit pár másodperce kaptam le magamról.

A könnyek marni kezdték szememet, miközben megpróbáltam minél gyorsabban futni a cipőmben. Te jó isten, komolyan megcsaltam a barátomat? Jézusom, és én vádoltam meg őt mindig ezzel. A könnyek utat törtek szemeimből és áztatták el arcomat. Azt sem tudtam merre futok, csak mentem minél távolabb ettől az egész érzelmekkel feldúlt helytől. Mikor felnéztem el se hittem, hogy ott találtam magam. Gondolkozás nélkül csöngettem be, habár tudtam, hogy nincs otthon. Tudtam, de nem érdekelt. Sokat kellett várnom még valaki kijött, és a bátorságom is leszállt, mikor rájöttem hány óra is van.

- Sam, nincs itthon Heather, de reggel gyere vissza majd. – törölgette anyukája álmosan szemeit. 

- Bocsánat, hogy felébresztettem, meggondolatlan ötlet volt. – szipogtam, majd megfordultam, hogy haza menjek. 

- Baj van? Úristen, mi lett a ruháddal? – húzott vissza, majd betessékelt a házba. – Kérsz teát vagy valamit? – aggodalmaskodott, miközben életet lehelt a házba.

- Nem kérek, köszönöm. Semmi baj sincs, csak… Megvárom Thea-t a szobájában. – mutogattam a szoba felé.

- De nem hiszem, hogy ma hazajön. – húzta el a száját.

- Nem baj, majd akkor reggel. – bólogattam teljesen összezavarodva. 

- Öö, rendben. Szólj, ha szükséged van valamire. – vakarta tarkóját Eva.

- Oké, köszönöm. Jó éjt! – hagytam ott, majd Thea szobájának ajtaját berúgva az ágyának estem. 

Levettem a ruháját, majd valami pólót és nadrágot kerestem a szekrényébe, és takaróját felhajtva befeküdtem ágyába. Telefonomat kivettem a táskámból, majd hunyorogva pillantottam a képernyőre. 2 üzenet. Mérgesen fordítottam le, majd a párna alá dugva verekedtem még pár sort könnyeimmel, míg végül el nem aludtam. 

*

- Jó reggelt, Sammy! – mászott rám Heather tudtomra adva, hogy ideje felkelnem.

- Ühm, ne már. – ellenkeztem kifordulva alóla. 

- Kelj már fel, és mond el mi történt, mert anya kezd aggódni. – fordított maga felé, mire retinámat kiégette a felkelő nap, ami besütött a szobába. Próbáltam kezem eltakarásával védekezni ellene, de mindhiába. – Te sírtál? – kerekedtek óriásira szemei, mikor meglátta a valószínűleg piros szemeimet. 

- Csak a szél kifújta. – bólintottam, mire nem nevette el magát. Nincs vicces kedvébe, úgy tűnik. 

- Most komolyan, mi történt? – mászott le rólam végre és tette törökülésbe lábait. 

- Elrontottam. – sóhajtottam, miközben felültem vele szembe. 

- Mit? – értetlenkedett.

- Mindent. – túrtam hajamba, újra sírás közeli állapotban. Sürgetve nézett rám, hogy folytassam, mire térdemet átkulcsolva ráborultam. – Otthagytatok, majd jött egy srác, aki leöntötte a ruhádat, aztán meg nem hagyott békén és végül meg akart csókolni. Amit meg is tett…gyakorlatilag. – emeltem fel a fejemet egy kicsit, hogy éppen csak láthassam arcát. Érzelmek sokasága futott végig rajta, majd lassan pislogva a szoba másik irányába nézett.

- Hogy mi történt? – állt fel lassan az ágyról rám nézve.

- Jól hallottad. – rántottam meg a vállam.

- Abban nem vagyok biztos. – ült a másik oldalra, hogy közelebb legyen hozzám. Egy pillanatig azt hittem, hogy a ruháját akarja megkeresni. – Ki jött? Mi lett a fehér ruhámmal? És mégis mi a fenét csinált veled az a srác? – kérdezett egyre aggódóbban.

- Valami Raidon… - túrtam bele hajamba, de az ujjaim beleakadtak, így nem tudtam kihúzni őket. 

- De béna vagy. – rázta meg a fejét mosolyogva Thea, majd felkelt és egy fésűt nyomott a kezembe. 

- Nem kell, köszi. – vágtam le az ágyra mérgesen, majd folytattam. – Éppen menni készültem, és jött ez a srác, aki leöntötte a ruhádat; - mutattam a székre, ahova raktam. – majd mindenképpen ki akarta valahogyan mosni, aztán nem sikerült neki, én otthagytam, ő utánam jött, és innen már tudod. – közöltem tényként ezeket az igenis nehéz mondatokat.

- Várjunk; - nézegette a ruháját, nagyokat szisszenve. – Ez az a Raidon? A piercinges, tetkós, szőke? – nézett rám, mire bólintottam. – Akkor ki fogja fizetni a ruhát, abban biztos vagyok. – vetett rá egy utolsó fájó pillantást, majd visszaült mellém az ágyra.

- Mert ki ez a Raidon? – kérdeztem, mikor nem akarta kifejteni nekem azt, amit előbb elkezdett.

- Te nem ismered? – húzta el a száját, mire már tudtam, hogy nagyon mellé nyúltam. 

- Kellene? – húztam fel szemöldököm, mire sután bólogatni kezdett.

- Köze van Zack-hez… - kezdte, mire megállítottam.

- Úristen, mondd, hogy nem valami nagy haverja, kérlek. – kezdett el hevesebben verni a szívem. 

- Rosszabb, az unokatestvére. – emelte fel a fejét óvatosan, mire köpni-nyelni nem tudtam. 

- És erről én miért nem tudtam? – nevettem kínosan. Itt az idő, hogy elnyeljen a föld, és betemessen a hamvaimmal. 

- Meglepődtem volna, ha tudsz róla. De ha úgy nézzük, ő sem tudott rólad. – rántotta meg a vállát. – És mit csinált veled? Ugye nem erőszakolt meg? – húzta össze szemöldökét.

- Jézusom; - vertem fejemet az ágy támlájába. – Hogy lehetnek rokonok? – hagytam figyelmen kívül Thea kérdéseit, és próbáltam megemészteni azt a kis tényt, hogy mit tettem.

- Nem vérszerinti unokatestvérek, hanem ilyen mostohák, mert az anyukája testvére elvált, és Raidon egy „hozott-gyerek”. – rajzolt idézőjeleket a levegőbe. – Meg amúgy sem élnek itt, hanem Németországba laknak, azt hiszem. 

Nem tudtam mit reagálhatnék erre, így csak bólintottam, majd Thea-hez közelebb fészkelődve megöleltem.

- Mit csinált veled, Sam? – kérdezte eltolva magától, mire egy könnycseppet töröltem ki a szememből.

- Semmi olyat, csak megcsókolt, vagy akart, vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem azt. – ráztam a fejem összezavarodottan.

- Figyelj, nem történt semmi, alkohol hatása alatt voltatok mindketten, nem kell megtudnia senkinek sem. Ő sem tudta, hogy ki vagy. Biztos vagyok benne, hogy nem csinált volna ilyesmit, ha tudja. – nyugtatgatott Thea.

- De én sem csináltam semmit, érted? Hagytam volna, hogy megcsókoljon, miközben nekem ott van Zack. – emeltem fel a hangom, majd az ágyról felpattanva dobálni kezdtem a cuccaimat. 

- Sam, nyugodj meg! – jött oda Heather, majd letörölte dühös könnyeimet. – Képtelen vagy döntéseket hozni, mikor iszol. Semmi sem történt, oké? – fogta meg fejemet, hogy rá nézzek.

- Mi az, hogy semmi sem történt? – kiabáltam. – Nem ittam annyit, hogy arra foghatnám. Megcsaltam, érted? – suttogtam, miközben könnyeim lefolytak arcomon. A fal mellett lecsúsztam a földre, majd arcomat kezeimbe temettem és halk zokogás rázta meg testemet. Thea nem mondott semmit csak leguggolt mellém, és átölelt újra. Nem löktem el magamtól, mert szükségem volt rá.