Negyvennegyedik fejezet.

Halihó, babócák!

Gyanúsan vége a nyárnak, ami abból is látszik, hogy máris csúsztam egy hetet :D

A részről; nem tetszik, rövid, borzalmas, és elment a kedvem attól, hogy tovább írjam, így gyorsan véget vetettem neki, ezért ilyen rövid. Elértem arra a pontra, mikor nem esne nehezemre megválni a blogtól. Ami baj, de igaz. Nem fogom abbahagyni, de perpillanat annyira nem látom a végét, hogy az katasztrofális. Belebonyolódtam a saját történetembe. *taps-taps*

Úgyhogy egy kis türelmet kérek tőletek, amíg kilábalok a gödörből, amit magamnak ástam, és egyenesbe viszem a történetet. De magam sem tudom elképzelni néha, hogy milyen hosszú egy fejezet megírása.

Sietek, meg minden, de tényleg türelmeteket kérem. :)

Köszönöm a kommenteket,a sok-sok kattintást, ami hihetetlen számomra, és üdvözlöm az új olvasókat. Köszönöm, tényleg! ♥:)

Jó olvasást.xx

Sosem ültem Aaron-nel motoron, vagy még anno a robogóján. Gyorsan ment, a szívem dübörgött minden előzésénél, és képtelen voltam kezeimet hátul tartani, így átkaroltam. Hallottam, ahogy megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd kezemet megütögette, mire megforgattam a szememet a bukósisak alatt. Azt hittem kellemetlenebb lesz ez a helyzet, de mégse éreztem azt, hogy el kellene húzódnom, vagy bármit tennem az ellen, hogy ne legyünk ilyen közel egymáshoz. 

Erősen összeszorítottam szemeimet, és próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen hirtelen léptük át azt a sebességet, amit már egyébként is soknak tartottam. Jó pár percnyi motorozás után, hirtelen csökkentette a sebességet, majd egy erős balra kanyarral megállt. Megmozdulni se mertem, és kisebb szívrohamot kaptam, mikor a motor leállítása után jobbra dőlt a gép.

- Megérkeztünk. – vette le a bukósisakot fejéről, majd még mindig görcsösen derekát átkaroló kezemet nézte. Zavartan engedtem el, majd egy kevésbé összetett mozdulattal konkrétan átlendültem a motor másik oldalára. Aaron nevetett szerencsétlenkedésemen, majd látva, hogy nem sikerül kikapcsolnom a bukósisakot segített. – Most olyan ’csókolj meg’ nézésed volt. – szabadította ki fejemet, mire felhorkantam.

- Én inkább ’most megöllek’ nézésnek hívnám. De kinek mi. – rántottam meg a vállamat, majd hajamat próbáltam kibogozni, ugyanis hála a meggondoltságomnak, nem gumiztam össze, így a szél tökéletesen összekapcsolta hajszálaimat egymással. A kétkerekű visszapillantójába nézegettem a fejemet, majd rájöttem, hogy teljesen mindegy, így felkötöttem egy lófarokba. 

- Nagyon jól nézel most már ki. – véleményezett Aaron, mire megforgattam szemeimet. Követtem tekintetemmel, ahogyan leült egy padra, majd körbefordulva realizáltam, hogy hova is hozott. Kezeimet felemelve nevettem hitetlenkedve, majd háta mögé lépkedtem. 

- Bevált ez a hely? – ültem fel mellé a padtámlára.

- Nem tudom, miről beszélsz. – nézett rám értetlenül. 

Aaron nem kispályás, ugyanis ezen a dombon volt az első randink. London kül-, kül-, külvárosában van, és idejönnek az elcsépelt romantikázni vágyó párocskák. Tehát akkor ezt pont nekünk találták ki, most már inkább tűnt giccsesnek.

- Ugyan, valld be, hogy mindenkit ide szoktál hozni! – löktem meg mosolyogva, mire féloldalasan rám sandított. 

- Igazából csak veled voltam itt. – sütötte le zavartan a szemét.

- Milyen aranyos vagy. – lepődtem meg kislányosan, mire fülemhez hajolt.

- A többieket oda vittem. – mutatott három méterrel arrébb, egy másik padra.

- Nem semmi. – ráztam meg a fejemet nevetve, mire ő is velem nevetett.

- Na, de mesélj inkább. Troy-jal van valami baj? – kérdezte, mire elég furcsán nézhettem rá.

- Troy? – ráncoltam homlokomat.

- Ja, vagy, hogy hívják a barátodat. – legyintett, mintha ez csak egy mellékes információ lenne.

- Zack. – néztem még mindig furcsán.

- Troy? Zack? Nem mindegy? Olyan, mint Miley meg Hannah. Egy és ugyanaz. – értetlenkedett, mire homlokomra csaptam.

- De hülye vagy. – nevettem idióta viccén. 

- Nem hagyhattam ki, szerintem akkora poén. – rázta meg vállát. 

Nem értettem, hogy hogyan jön ide Troy, meg Miley és Hannah, de Aaron-nak kifinomult humorérzéke van. Valahogy összekötötte Zac Efron-t a High School Musical-ben alakított Troy-jal. Nem hinném, hogy minden rendbe van nála. 

- Nem akarok erről beszélni. – válaszoltam neki végül komolyan.

- Oké, ha nem, hát nem. Felejtsünk el mindenkit egy pár órára, gyere. – pattant fel a padról, majd kezét felém nyújtotta. Ez az egyik dolog, amit szerettem benne. Mindig látta rajtam, hogy mi az, amiről nem akarok beszélni, és azt a témát nem boncolgatta tovább. Csak később…

- Ez már a sokadik félreérthető mondatot volt. – csaptam bele tenyerébe, mintha pacsi miatt nyújtotta volna. 

- Vagy csak piszkos a fantáziád. – korholt, majd kezem után nyújt, és felhúzott a padról. 

- Hova megyünk? – kíváncsiskodtam, mikor a kezembe nyomta a két bukósisakot és a motort tolva elindultunk a házak felé. 

- Egy jó helyre. – kacsintott, mire kicsit félve ugyan, de követtem. 

*

- … Félelmetes egy lány volt. – rázta meg a fejét, mintha ki akarná verni a fejéből. – Szerencse, hogy könnyen le tudtam kaparni magamról. – borzongott meg, mire felnevettem.

- Ne mondd már! – korholtam, mire megdöbbenten rám emelte tekintetét.

- Ha tudnád milyen ijesztő volt, néha. Féltem, hogy meggyilkol, miközben alszok. – állt meg egy fehér kapu mellett. 

- Nem kell mindenkivel összefeküdni. – követtem tekintetét, miközben letámasztotta a motort, majd rá néztem a fehér falra, ami körülvette a házat. Nagyon nagy portának tűnt, eléggé nagynak ahhoz, hogy szomszédokat ne lássak sehol sem. – Hol vagyunk?

- Családi nyaraló. – rántotta meg a vállát hanyagul, majd a kapu jobb oldalán felemelt valamit, és kinyitotta azt, egy kóddal.

- Bejött az élet. – döbbentem le, mire megfogta a karom és behúzott. Nagyon úgy tűnt, hogy hátsó ajtón jöttünk be, mert egyből egy medence keresztezte utunkat, majd a hatalmas kert látványától maradt nyitva szám. Mikor elengedett, beljebb lépkedtem és a hatalmas villát megpillantva az állam a földet súrolta. – Ha ezt hamarabb tudom, még együtt lennénk. – mosolyogtam vissza rá. 

- Nem olyan rég vettük. – vakarta meg a tarkóját zavartan, mire homlokomat összeráncoltam.

- Csak vicceltem. – kezdtem én is zavarba érezni magamat, mert valamiért nem értette viccemet, ugyanis annak szántam. Volna.

- Tudom. – mosolygott aprót, majd a medence felé mutatott. – Na, mit gondolsz? Csobbanunk? – csábított, szemöldökét emelgetve. 

- Mindjárt esik. – nevettem hitetlenkedve. 

- És? Víz, víz. – vetette le pulcsiját, majd nadrágját, és végül cipőjéből és zoknijából is kibújt, mire szememet eltakartam. – Ugyan, láttál ennél kevesebb ruhában is. – fejtette le kezeimet arcomról, úgy, hogy mindeközben csak egy alsónadrág volt rajta. 

- Mindenféleképpen szeretnél teljesen zavarba hozni, igaz? – sütöttem le zavartan a szememet, mire felnevetett, és a medence széléhez sétált. 

- Gyerünk, Sammy. – kurjantott egyet, mire megforgattam szemeimet. 

- Hideg van, Aaron. Mindjárt esik. Május eleje van, csoda, hogy nincs befagyva a víz. 

- Most felejtünk, tudod. – bólogatott, mire én megráztam a fejemet. Tudtam, hogy fájni fog, de még megpróbáltam elfutni előle. Láttam, ahogy átsuhant a gondolat a fejében, majd egy rántással átkarolt hátulról és felemelve a medence széléhez vitt. 

- Kérlek, ne tedd! – kérleltem vékony hangon. Próbáltam kicsit izegni, és kiszabadulni. – Aaron, kérlek! – csimpaszkodtam nyakába, teljesen feleslegesen.

- Jó lesz. – mosolygott rám, majd szemeimet összeszorítottam, orromat befogtam és vártam, hogy csobbanjak. De nem csobbantam, nem lettem vizes, ehelyett óvatosan kinyitottam bal szememet, és Aaron-re néztem, aki éppen meg akart pukkadni a nevetéstől. – Úgy gondoltad, hogy belelöknélek, így, ruhástól? – engedett el, hangosan felnevetve, mire zavarodottan fordultam felé. Volna, ugyanis hirtelen felkapott és beleugrott velem a vízbe. Az orrom, fülem, szám mindenem tele ment vízzel, miközben próbáltam a víz felszínére kapálózni.

- Te idióta. – töröltem meg szemeimet, majd mikor megláttam, ráugrottam, mire ő újra lemerült. Mielőtt el tudtam volna úszni előle, lábamat megfogta és újra a víz alá rántott. Fuldokolva próbáltam a vizet kijuttatni a tüdőmből, miközben térben és helyben elhelyeztem magamat. A medence széléhez úsztam, és próbáltam újra éledni.

- Nem vagy normális. – törölgettem szememet, ami nehezen ment, mert a vizes kabátom a kezemet teljesen ellenkező irányba húzta, így a fejemet kellett a kezemig ledöntenem, ami a nyakamnak nem tett jót, ugyanis a csuromvíz hajam így előre csapódott. 

- Kicsit hideg a víz. – úszott mellém nevetve.

- Igen? – néztem rá. – Nézz már végig rajtam! – vált hisztérikussá a hangom.

- Szerintem jó móka volt. – rántotta meg vállát. 

- Úgy gondolod? – nyomtam le a víz alá újra, majd dühösen a lépcső felé kezdtem úszni. 

- Ne legyél már ilyen ünneprontó. – jött fel a felszínre, majd hajából kicsapta a vizet. – Egy új közös élmény. – bólogatott mosolyogva, miközben visszanéztem rá az utolsó fokról.

- Ez mind nagyon jó, de miért nem tudtál idehozni nyáron? Fürdőruhában? Negyvennégy fokban? – vacogtam, majd a kabátomat a földre dobtam, a felsőmet pedig elfordulva levettem, és pólóját felvéve a földről, belebújtam. 

- Akkor kétlem, hogy el tudunk jönni ide, de elintézem. – szállt ki a vízből utánam. – Jól áll a pólóm. – nézett rajtam végig, olyan ’ezt-most-komolyan-gondoltad-?’-stílusban. 

- Ez az egy száraz ruhadarab van. Úgyhogy így jártál. – kulcsoltam át karomat mellkasomon. 

- Oké, vedd fel nyugodtan. – tartotta maga elé kezeit, arcomat látván. A hajamból kicsavartam a vizet, vagyis amennyit tudtam, Aaron pedig próbálta magát felmelegíteni.

- Jobb is, ha megijedsz! – bólogattam, mire ajkát lekonyította, és én nem bírtam, hogy ne nevessem el magamat. 

- A gót csaj után, már senkitől se félek. – kapta fel nadrágját, majd az ajtó felé ment. 

- Pedig kellene. – boxoltam bele vállába, mire rám kacsintott.

- Inkább nézzük meg miből élünk. – húzta el az átlátszó üveges ajtót. Egy pillanatra viszont meghökkent, majd óvatosan felém nézett. Kérdőn indultam el felé, mire megszólalt a riasztó. Az egész ház hangos sípoló hangtól zengett. 

- Állítsd már el! – fogtam be egyik fülemet, mert a mási kezemmel belöktem, ugyanis nem akart beljebb menni. 

- Itt az idő lelépni! – fordított vissza, majd kezemet megfogva, futva összeszedte ruháinkat, és kezembe nyomta, majd a bukósisakokat is felkapva, az kapu kirántotta helyéről. A motorra pattanva megfordult, majd felhúzott rá, és hangosan pörgetve azt, a lehető legtávolabb hajtott. Teljesen összezavarodva fogtam a cuccokat, amiket a kezembe nyomott, majd félve a következményektől, inkább kiabálva próbáltam megállítani. Mind sikertelenül, így kész voltam arra, hogy leugorjak a gépről, mikor már akció lesz, ugyanis nem reagált semmire, csak teljes gázzal száguldott vissza a városba. Szemembe könny gyűlt a széltől, és alig vártam, hogy megálljunk és minél távolabb kerüljek Aaron-től, de azelőtt még remélem kapok valami magyarázatot erre, ami most történt.