Huszonkilencedik fejezet. - Are You Gonna Be My Girl?

Aloha!
Tudom, tudom, régen volt rész, és nagyon sajnálom. Megpróbálom ezentúl már hetente hozni a részeket.
Remélem tetszeni fog ez a fejezet, mert számomra most itt elért egy újabb pontot a történet, amit már régóta várok :)

Köszönöm a sok-sok kattintást, és a kommenteket, pipákat, és az új feliratkozót is ;) Várom a további visszajelzéseiteket is, mert abból tudom csak, hogy van-e értelme folytatni.:)

Jó olvasást.xx

u.i.: a képnek nincs sok köze - igazából semmi :D - a fejezethez, csak megtetszett. Szerintem irtócuki kisfia van :)

u.i.2.: az esetleges helyesírási hibákért ne haragudjatok, de most nem volt erőm átolvasni. 

- Most ez lesz egésznap? – kérdezte Heather, amikor ebédszünetben leültünk a padunkhoz. Ugyanis, amikor megérkeztem Conny felkelt, és elment.

- Úgy látszik. – vontam meg a vállam.
- Nagyszerű. – harapott bele a szendvicsébe.
- Most mit csinálhatnék? – mordultam rá.
- Beszélj vele.
- Azt se tudom, mi baja pontosan.
- Akkor tudd meg.
- Már próbáltam, de nem hallgatott meg. Én nem fogom törni magam. – fújtam egyet. Nem gondolom úgy, hogy nekem kellene utána szaladgálnom. Megbántottam, megértettem, megpróbáltam helyrehozni. Ő viszont nem foglalkozik vele. Így én se fogok.
- Azért kedvesebben is megpróbálhattad volna. – mosolygott Thea.
Reggel, amikor a tanáriba mentem, hogy visszamondjam a jelentkezést - habár kétlem, hogy ilyen lehetséges lett volna - találkoztam vele, és csak annyit mondott, hogy „Beadtam a közös-projectünket”. Ezzel még nagyobb bűntudatott keltve bennem. Második óra közben rájöttem, hogy Conny direkt akarja, hogy minél jobban sajnáljam, úgyhogy szünetben dühösen, beolvastam neki. Azóta ő haragszik rám, én pedig rá.
- Kezdtek szánalmassá válni. – tette hozzá Ben is mosolyogva.
- Kösz. – fintorogtam.

*

A hétvégére sem változott a kettőnk helyzete, de igazából, amikor megláttam a volt barátnőjével az utcánkban már végképp nem érdekelt. Mármint nem voltam féltékeny, vagy ilyesmi, mindössze tudtam, hogy innentől a barátaival még annyit se fog foglalkozni, szóval azzal se, hogy meghallgasson.
Thea-ék és a bátyámék a fülembe ültették a bogarat, a Zack-es témával kapcsolatban, ugyanis egyikőjük sem tudja, hogy mi most együtt vagyunk-e, vagy csak titkolózunk. Zack egész héten a vizsgáira készült, így nem tudtam vele találkozni, és beszélni is csak keveset.
A kérdéseikre így nem igazán tudtam mit válaszolni, de a hét végére már engem is érdekelt a válasz.
Zack még tegnap felhívott, hogy bepótolhatnánk az elmulasztott „meglepetését”, így mikor lementem a konyhába annyira nem lepődtem meg, hogy ott van.
Jó, de. Meglepődtem. Azon még jobban, hogy anyával és apával reggelizik. Egy röpke pillanatra átsuhant a fejemben, hogy ez az a jelenet, amikor a fiú engedélyt kér, hogy elveheti-e a lányt, akit a legjobban szeret a világon.
Ez elég meredek volt, tudom. Még én is elmosolyodtam magamban.
- ’Reggelt. – köszöntem, mire mindenki felém fordult meglepődött arccal. Mintha nem tudták volna, hogy itthon vagyok, vaagy… Jó, be kellene fejeznem ezt az esküvő témát. Igazából nem tudom, milyen könyv, vagy film volt ilyen nagy hatással rám. Mindenesetre ezt még én se gondolom komolyan, hiszen hivatalosan még nem vagyunk együtt, és az a bűvös nyolcbetűs szó se lett kimondva.
- Áh. – nyögte ki végül apa. – Szia, Samantha. – szólított a teljes nevemen.
- Kimenjek még egyszer, és jöjjek be újra? – kérdeztem ijedten, mire Zack felkuncogott.
- Nem, dehogy. Gyere, reggelizz! – paskolta meg maga mellett a széket anya.
- Valamiről lemaradtam? – kérdeztem óvatosan.
- Semmiről. – harapta be az alsóajkát Zack, hogy elfojtsa mosolyát.
- Akkor én most felmegyek a szobámba és felöltözök. – mondtam lassan, és felmutattam az emeletre, mire három beleegyező bólintást kaptam.
Na, most sok mindenre gondoltam. A lánykéréses lehetőséget kizártam, mert az elég ’extrém’ lett volna. De még mindig jót nevetek rajta, mindenestre. Igen, néha elég szórakoztatónak találom a saját gondolataimat, szerencse, hogy más nem hallhatja őket. Hacsaknem Zack most azt vallotta be a szüleimnek, hogy egy vámpír, és az a különleges képessége van, hogy olvas mások gondolataiban… Titokban nagyon nagy humorérzékem van, ám.
Az egyetlen lány, akivel most beszélni tudnék, az Ally, és perpillanat szükségem van valakire, akivel megoszthatom a konyhában történteket. Bátyám szobájának ajtaját kinyitottam, nem törődve a kopogással. Reménykedtem, hogy az alváson kívül éppen nem csinálnak semmi mást.
Tegnap Ally szüleit meghívtuk vacsorára, vagyis Brad szerette volna, és anya ’semmi jónak nem elrontója’. Most valahol nekik is a házban kell lenniük, egyébként, mert itt aludtak. Liverpoolban laknak, és Ally az egyeteme miatt költözött Londonba.
- Most remélem, csak képzelődöm és nem a húgom áll az ágyam végében. – nyöszörgött Brad álmosan, mire Ally rám mosolygott.
- Ti tudtok valamit, hogy hogyan került ide Zack, és miért reggelizik anyáékkal? – kérdeztem közéjük mászva.
- Ja, mondott valami ilyesmit tegnap. Hogy ne ijedjek meg, ha meglátom reggel.
- Te találkoztál vele?
- Nem, felhívott.
- Miért hív fel téged, az én barátom?
- Szóval együtt vagytok? – mosolygott Ally, immáron diadalittasan.
- Nem meséltem? – nézett a barátnőjére Brad kérdőn.
- Itt vagyok ám. – ültem fel, majd velük szembefordultam.
- Most viccelődsz? Ha nem mondod, fel se tűnt volna.
- Most nincs szükségem a beszólásaidra.
- Ne veszekedjetek! – szólt ránk Ally. – Inkább mondd el mi történt? – ült fel ő is.
- Inkább ne kezdjen bele, majd én elmesélem. – ásított egyet Brad, majd másik oldalára fordulva lehunyta a szemét.
- Tudtam, hogy te tudsz valamit. – másztam rá.
- Ja, én vagyok a ’nagy-tesó’, vagy mi, tudod.
- Akkor elmondod, mi folyik itt?
- Nem, ez az ő dolga lesz. Idegesítsd egy kicsit őt is, az állandó kíváncsiskodásoddal. – mosolygott önelégülten, majd elkezdte böködni a könyökével a hasamat. – És örülnék, ha leszállnál rólam.
- Nem lehetsz ilyen kegyetlen.
- Sajnos, de. – nevetett Ally.
- Te is tudod, mi folyik itt? – fordultam felé.
- Esküszöm, semmit.
- De ha megtudsz valamit…
- … akkor szólok. – kacsintott.
- Igazán elhitethettétek volna velem, hogy nem tudok arról, hogy mindent megbeszéltek egymással. De így, kénytelen leszek magamba tartani. – motyogta Brad, mire Ally bólintott egyet, hogy ne aggódjak, kideríti.
Végül kénytelen voltam otthagyni őket, mert öltözni indultam, és nem akartam megvárattatni Zack-et se.
- Mindenesetre Sam, még ne kezdd el tervezgetni az esküvődet. Ez nem az a beszélgetés közöttük. – bólintott lefelé, mosolyogva, mire kinyújtottam rá a nyelvem.
Lehet, a bátyám titokban Edward.

*

- Tudod, meglepődtem, hogy itt találtalak reggel. – néztem rá immáron a kocsiban.
Ekkor vettem észre, hogy mennyire jól is néz ki. Haja a ’most-keltem-ki-az-ágyból’ hatást keltette, habár csak rá kellett nézni, és rögtön látszott, hogy minden szál gondosan van beállítva. Igazából ő azon kevés fiúk közé tartozott, akinek jól állt ez a stílus. De komolyan. Mondjuk, hozzá kell tennem, hogy az egyik gyengéim közé tartozik, ha egy fiú borostás, és tudja azt viselni. Emellett természetesen a jól bevált farmer-bakancs-bőrkabát outfitet – ha lehet ilyet mondani – viselte. Én a jól bevált nadrág-ing-farmerkabát-bakancs ruhákat öltöttem magamra.
Lehet, hogy a kelleténél tovább néztem, így mosolyogva megpuszilta a szám szélét, majd visszafordult a volánhoz.
- Kíváncsi lennék mi fordult meg először a fejedben.
- Amikor megláttalak a konyhánkban reggelizni? – kérdeztem, mire kisfiús zavarral bólintott. – Szerintem nem akarod tudni.
- A bátyád szerint rettentő nagy képzelőerőd van. – mosolygott.
- Hova megyünk? – próbáltam elterelni a beszélgetést.
- A meglepetés azért meglepetés, mert nem tudod.
- Mikor érünk oda? – próbáltam valamit mégis kiszedni belőle, mire felnevetett.
- Nemsokára. – kacsintott.

*

Mikor megláttam, hogy melyik utcába kanyarodik be, már volt némi sejtésem, hogy mire készül, és valamiért nagyon izgatott lettem.
- Most tudom, mire számítasz, de ez annál sokkal jobb lesz. – kacsintott, majd mikor kiszálltunk a kocsiból megfogta a kezem és magához húzott. – Még meg se csókoltalak rendesen. – nézett rám csokibarna szemeivel.
- Mi állított meg? – mosolyogtam incselkedően, mire arcát az én arcomhoz közelítette.
- Te. – suttogta úgy, hogy ajkaink összeértek. – Nem tudtam, hogy meddig mehetek el. Rég nem találkoztunk.
- És most, hogy tudod, meddig mehetsz el, miért nem teszed meg? – karoltam át a nyakát kezeimmel, hogy közelebb húzzam.
- Nem tudom még mindig. – mosolygott pimaszul. Szóval játszunk egymással.
- Akkor tudd meg. – mosolyogtam zavartan. Nem hiszem, hogy valaha is ilyet mondtam volna egy fiúnak.
Ajkait végül enyéimre rakta, és szenvedélyesen megcsókolt. Ez más volt, mint bármelyik másik csókunk. Valami mást éreztem közöttünk, egy szikrát, ami eddig is megvolt, de így, hogy most végre kettesben lehettünk, még jobban felizzott.
- Tudod, mindenki kérdezgeti, hogy együtt vagyunk-e vagy sem. – döntötte homlokát az enyémnek. – És most már úgy érzem, muszáj megkérdeznem, hogy lennél-e a barátnőm. – mosolygott rám helyesen, kicsit távolabb húzódva.
Tudtam, hogy mit fogok mondani, hiszen tudtam, hogy mit akarok, mégsem tudtam neki válaszolni. Olyan aranyos volt ez a kérdése, hogy elnevettem magam, majd mosolyogva nyakába ugrottam és megcsókoltam.
- Szóval ezt vehetem igennek? – kuncogott, majd lerakott a földre, de továbbra sem engedett el. Bólintottam még mindig letörölhetetlen vigyorral az arcomon, majd kezét megfogva rá néztem.
- Elmondod most már, hogy hova megyünk? – kérdeztem izgatottan. Talán kicsit túlizgatottan is, ugyanis lehet, hogy a lábaim párszor elhagyták a földet, és az is lehet, hogy egy kicsit jobban rángattam Zack kezét.
- Itt vagyunk előtte. – tárta ki a kezét kedves mosollyal az arcán, majd bal kezével lazán átkarolt.
Mikor felnéztem, és tudatosult bennem, hogy mi is van a Regent’s Park mögött, még boldogabb lettem, ha ebben a pillanatban az lehetséges lett volna. Ugyanis emlékezett rá. Emlékezett arra, amikor elmondtam neki, hogy imádom az 50 első randi c. filmet, és mindig is vágytam egy állatkerti randira, ahol pingvinek és rozmárok vannak körülöttem. És annyira megszeretem az egyik pingvint, és ő is engem, hogy nekem adják.
- Tudod, nem gondoltam volna, hogy még emlékszel rá, hogy beszélgettünk ilyen dolgokról. – mosolyogtam meghatottan. Ugyanis én magam sem emlékeztem erre.
- Szerinted könnyű lett volna elfelejteni azt a csillogást a szemedben, amikor arról beszéltél, hogy mindig is egy állatkerti randira vágytál? – húzott magához, mire lábujjhegyre emelkedtem, hogy megpuszilhassan.
- Akkor bemegyünk, és megnézzük a pingvineket?
- Csak utánad. – nevetett vidáman maga elé mutatva.

*

- Úristen, ezek nagyon cukik. – ujjongtam magamból kikelve, amikor megláttam, hogy Zack elintézte a pingvinekkel való találkozásomat. Állítása szerint nem volt ’nagy cucc’, mert apukája barátja az igazgatónak. Akármennyire is próbálta az bizonygatni, hogy csak egy telefon volt, semmi több, nekem nagyon sokat jelentett, ha egy telefon volt, ha nem.

- Ő itt Gigi, ő pedig Lee. – mutatott Lewis, az egyik gondozó arra a két pingvinre, akik nem a vízbe ugrálással voltak elfoglalva, hanem felénk tartottak. Mosolyogva guggoltam le hozzájuk, és vártam, hogy magamhoz ölelhessem őket. – Ezeket nyújtsd feléjük, és elveszik a kezedből. – mutatott egy halas vödörre.
- Mármint fogjam meg? – jött elő hirtelen az undorom.
- Ha szeretnéd megsimogatni őket, muszáj lett. – nevetett.
Mikor Gigi, a lány - habár mindegyik ugyanúgy nézett ki, de ez csakis Gigi lehetett, mert olyan kecsesen közeledett felém – odaért hozzám, és elvette a halat, majdnem megzabáltam. Olyan aranyos volt, ahogy csoszogott.
- Nyaranta szoktunk szervezni táborokat, gyerekeknek, hogy megismerkedhessenek a felelősség fogalmával. – kezdte Lewis mosolyogva. Igazán kedves férfi. 40-es éveiben járhat, és nagy humora van, legalábbis eddig az derült ki róla. A menő, állatkerti egyenruhát pedig lezseren magára aggatta, ezzel kitűnve a többiek közül.
Zack is mellém lépett, és kivett egy halat a vödörből. Gigi eddig kereste a társaságomat, ezután inkább az ő általa nyújtott halakat szerette volna megkapni.
- Bentlakásos? Vagy jönni kellene érte 4-re? – kérdezte Zack fapofával, mire meglöktem. Habár nem is olyan rossz ötlet.
- Választani lehet, de én nem táborozóként gondoltam Sam-re. – nevetett Lewis. – Felügyelőket keresünk, és úgy látom, szereted az állatokat. – fogott meg egy pingvint, majd a kezembe adta.
Hirtelen megijedtem, mert nem tudtam, hogy fogjam, de aztán leguggoltam és leraktam a földre, és onnan vakargattam a hasát. Habár nem voltam biztos benne, hogy szeretik.
- Most mondjátok, hogy nem cukik. – néztem a barátomra – de furcsa kimondani ezt a szót – és Lewis-ra csillogó szemekkel.
- Most jön az a rész, hogy ’hadd vigyem haza’. – puszilta meg a fejem búbját Zack, mire óvatosan bólintottam.
- Sajnos ezt nem tudom elintézni nektek. – mosolygott Lewis a különböző trükkök bemutatása közben, mire lebiggyesztettem a szám szélét. – Viszont örökbe lehet őket fogadni. – tette hozzá óvatosan Zack felé fordulva, mire az tehetetlenül megrázta a fejét.
- Mindig is egy pingvin-gyereket akartam. – nevettem őrült ötletemen.
- Amint újak születnek, felhívlak titeket. Most viszont menünk kell, mert 10 perc múlva kezdődik fóka-show, és oda ők – mutatott a pingvinek felé. –is hivatalosak.
Fájó szívvel búcsúztam el a pingvinektől, viszont Lewis megígérte, hogy bármikor meglátogathatom őket, és várja a válaszomat a táborral kapcsolatban. Előre láthatólag csak annyit mondtam neki, ha kapok olyan menő egyenruhát, mint amit ők viselnek, akkor jövök. Nevetve ugyan, de biztosított a felől, hogy ezt el tudja intézni.
- Lehetnénk együtt felügyelők. – mondtam Zack-nek, miközben kifelé tartottunk az állatkertből olyan bő két óra múlva. A fóka-show után végig jártuk az egész állatkertet, és mivel az idő nekünk kedvezett csak most kezdett el szemerkélni az eső.
- Felejtsd el. – szörnyedt el ötletem hallatán.
- Gondolj bele, pingvinekkel lehetsz egésznap és ezzel jót is teszel. – írtam le egy félkört kezemmel.
- Nem igazán értem a kettő között az összefüggést. – ráncolta a homlokát.
- A karitatív munka miatt. – magyaráztam. – És még kapsz állatkerti-gondozós egyenruhát is. –érveltem szerintem elég jól.
- Rendelek egyet az Ebay-ről, és meg van oldva. – mosolygott, mire összehúztam a két szemöldökömet. - Feltétlen átgondolom még. Tényleg. – nevetett kezét maga elé tartva, mire rá mosolyogtam.
- Köszönöm ezt a napot. – fordultam felé a kocsi előtt. – Nagyon, nagyon élveztem. – kulcsoltam nyaka köré kezeimet, mire lehajolva megcsókolta a nyakamat majd a számat is.
- Örülök, hogy tetszett. – mormolta fülembe, mire kirázott a hideg.
Egy pillanat alatt elárasztott valami megfoghatatlan érzés. Nehéz volt bevallanom magamnak, és perpillanat még le kell ülepednie a mai napnak, de azt hiszem totálisan beleszerettem Zack Cope-ba.

Huszonnyolcadik fejezet.

Aloha!
Először is minden kedves olvasómnak boldog új évet kívánok. Így az utolsó még-szünet-napon meghoztam a következő részt, ami lehet egy kicsit unalmas lesz, de majd döntsétek el ti. Ugyanakkor szerintem szükség van olyan részekre is, amiben más is főszerepet kap. :)

Jó olvasást. xx

- Sam! – rontott be a szobámba Brad, mire felsóhajtottam.
- Most nem érek rá.
- Segítened kell. – ült le az ágyamra, mire kérdő tekintettel felé fordultam. – Tudod, milyen nap lesz 5 nap múlva?
- Péntek? – kérdeztem, mire megrázta a fejét. – Pedig péntek lesz. – számoltam az ujjaimon a napokat.
- Gondolkozz egy kicsit. – vigyorgott.
- Most azért jöttél, hogy idegesítsél, vagy volt valami más célod is?
- Három évesek leszünk Ally-vel. – mosolygott, előző kérdésemet elengedve füle mellett.
- Jó régóta együtt vagytok már. – gondolkoztam, kicsit szentimentálisabb hangulatba kerülve. Sose gondoltam volna, hogy Brad ennyi ideig ki fog tartani egy lány mellett, vagy egy lány mellette.
- Ja, lehet, váltanom kellene már. – rázta meg a vállát, mire egy párnát hozzávágtam. – Csak vicceltem. – nevetett.
Mikor elcsöndesedett egymásra néztünk. Nem akartam megszólalni, mert már előre tudtam, hogy mit fog mondani, így vártam, hogy ő törje meg a csendet. De nem tette, hanem szemöldökét felhúzta, és egy aprót bólintott.
- Oldd meg egyedül.
- De semmi ötletem sincs. Mármint van, de kellene hozzá a segítséged.
- Ez már rosszul kezdődik.
- Elviszem vacsorázni, és… - kezdte, de én közbevágtam.
- Nem tudok jó éttermeket.
- Ruhát akarok venni neki, és ehhez kell a segítségedet. – mosolygott.
- És abba fog majd menni az étterembe? Milyen romantikus bátyám lett. – mosolyogtam én is.
- A megtestesült romantika. – húzta ki magát, majd egy csábító mosolyt vetett felém.
- Ezt nagyon szépen eltervezted, de perpillanat nem tudok veled menni.
- Miért?
- Conny-hoz megyek.
- Conny-hoz? Minek mész te oda? – húzta fel a szemöldökét.
- Beszélnem kell vele.
- Miről? – kérdezte.
- Miért teszel fel ennyi kérdést? Valamiről, nem mindegy neked? – nem szerettem, amikor úgy viselkedett, mintha a szülőm lenne.
- Mert a húgom vagy, és mondjuk, érdekel, hogy mit csinálsz. – kezdte, és tudtam, hogy addig nem hagyja abba, amíg el nem mondom, hogy mi történt. – Hallgatlak. – bólintott, mire sóhajtva leültem mellé, és röviden elmeséltem neki, ami valójában történt.
- És te ezek után, lemondtad Zack-et, és elmész Conrad-hoz? – kérdezte végül, mire egy aprót bólintottam. – Nemhogy örülnél, hogy megcsinálja egyedül, így legalább neked nem kell vele foglalkoznod. – rázta meg a vállát, mire belebokszoltam.
- Miért, szerinted mit kellene tennem? A hülye megjegyzéseid nélkül, ha kérhetem.
- Eljönni velem vásárolni Ally-nek. Aztán majd átgondoljuk. – nézett rám, mire beleegyeztem. – És hogy tud, Conny nekem mindig is furcsa volt. – tette hozzá, miközben felhúzott az ágyról.
- Neked mindenki furcsa a barátaim közül. – ráztam meg a fejem.
- De ő különösen, és tudod miért?
- Na, ki vele, Brad, ne tartsd tovább magadban. – mosolyogtam.
- Tetszel neki. Nagyon is. – mondta, mire megpróbáltam elrejteni a döbbentségemet.
- Inkább menjünk vásárolni a barátnődnek. – mentem a lépcső felé.
- Én ezt most komolyan mondtam. – jött utánam.
- Engem pedig nem érdekel, mert ez nem igaz.
- Én látom őt kívülről, amikor rád néz.
- Ezek szerint én máshogyan látom őt? – húztam fel a szemöldököm.
- Tudom, hogy neked is megfordult ez a fejedben már. Csak nem akartál erre gondolni.
- Jól van, Mr. Agyturkász. Hagyjuk a témát, és menjünk nézni valami mesés ruhát a barátnődnek. – húztam a kocsi felé, és közben próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat az fejemből.

*

Forever 21. A bolt, ahogy Ally mondaná. Imádja. Nem értem, hogy lehet egy boltot ennyire szeretni. Egyszer eljöttem vele vásárolni… Szerintem akkor utáltam meg véglegesen ezt az üzletet. Nagyon sokáig bámészkodott, próbált, filozofált, beszélgetett az eladókkal(?), számolgatta, hogy mennyit fog végül a boltban hagyni. Végül én fizettem és otthagytam, így kénytelen volt ő is velem tartani.
- Most merre menjünk? – ráncolta a homlokát Brad, mikor beléptünk.
- Nem tudom. – sóhajtottam. – Milyen ruhát szeretnél? – kérdeztem, mire egy ’ezt-most-komolyan-kérdezed’- fejet vágott.
- Valami szépet. – mondta végül. – De én szerintem kimegyek, te válogass nyugodtan.
- Hékás. – fogtam meg a karját. – Te barátnőd, te akarsz neki ruhát, úgyhogy szépen itt maradsz. – húztam beljebb.
- Nélkülem könnyebben tudnál vásárolni. – próbálkozott, mire megráztam a fejem.
Sokan voltak a boltban, és erre még Brad is rátett egy lapáttal. Minden neki tetsző ruhát felkapott, mondván, hogy majd válogatunk belőle.
- Ezt nézd. – mutattam Brad-nek a tökéletes ruhát. Teljesen Ally stílusa. Elegáns, fekete-szürke mintás, és combközépig érő.
- Oké. Menjünk felpróbálni. – kapta ki a kezemből, majd elindult az öltözők felé. Először lefagyva álltam pár pillanatig, majd elindultam utána.
- Ha ezek rád mennek, megtapsollak. – nevettem, majd leültem egy fotelre. Brad vigyorogva megrázta a fejét, majd egy öltözőbe berakta a ruhákat és elhúzta a függönyt. Ekkor tudatosult bennem, hogy mit is akart tulajdonképpen.
- Nem próbálok fel ennyi ruhát. – tartottam magam elé a kezemet.
- Szerinted miért hívtalak el?
- Hogy segítsek. – húzott fel a fotelről, majd rám húzta a függönyt a próbafülkében.
- Akkor itt az idő, hogy elkezd. – mosolygott.
- Eddig is segítettem.
- Ruhákat egyedül is tudok találni. – mondta, mire elhúztam a függönyt.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy… - kezdtem bele sértetten.
- Nem akarok semmit se mondani. Próbáld fel a ruhákat, aztán válasszunk egyet belőlük, és menjünk. – mosolygott vissza tessékelve.
- Sokkal tartozol nekem, Brad. – fújtam ki a levegőt, majd ránéztem a ruhákra. – Én csak azt próbálom fel, ami szerintem is jó. – dugtam ki a fejem a függöny mögül.
- Tehát mindet? – mosolygott.
- Már adom is, ami szerintem nem jó. – még mindig felöltözve kezdtem el válogatni a ruhákat. – Hoppá, csak egy maradt. – mutattam arra a ruhára, amit én választottam.
- Most szórakozol velem, Sammy? – húzta fel a szemöldökét, mire felnevettem.
- Oké, elkezdem. De úgy nem szeretek próbálni.
- Ne nyafogj már annyit. – kezdtem kihozni a sodrából.
Az első ruhát, ami egy burgundi színű, elől zipzáras, hátul kivágott, tapadós, combközépig érő ruha volt, előítélettel húztam magamra. Szép darab volt, de nem az én ízlésem, kétségtelenül.
- Most azt akarod, hogy elvonuljak ellőtted? – kukucskáltam ki újra.
- Azt tartogasd Zack-nek. – mosolygott. - Csak mutasd meg, és kész. – húzta el a függönyt. – Ez nagyon szép, de nem annyira allys. – mondta, majd várta a véleményemet.
- Szerintem se. Olyan nem vacsorázni való.
- Melyik a következő?
- Az a piros színű, pántnélküli. – mutattam a második fogasra. – De szerintem azt fel se próbálom, mert túl élénk.
- Neked melyik tetszik a legjobban? – kérdezte, majd kiment a fülkéből, így magamra tudtam próbálni a virágos ruhát, ami igazán aranyos volt. Mondjuk egy nyári kiruccanásra, de nem éppen egy vacsorához.
- Ez. – válaszoltam kérdésére. – Olyan hétköznapi viselet, és kényelmes.
- Ezek most utalások, hogy vegyem meg neked? – nevetett fel.
- Vedd, aminek akarod. – kacsintottam rá, majd felpróbáltam a következő hármat is.
Mikor végeztem, és végleg elfáradtam tanácstalanul néztünk össze Brad-del.
- Az első hármat kizárnám. Talán az ötödiket is. – mutattam a csipkés, barackvirág színű szoknyás ruhára.
- Akkor maradt az, amit te választottál, és amit én.
- Verseny elkezdődött. – mosolyogtam.
Nem gondoltam volna, hogy kijutunk a boltból. Már értem miért válogat annyit Ally. Röpke két óra alatt sikerült kiválasztani a tökéletes darabot. Végül nem az én fekete-szürke ruhámnál maradtunk, hanem a hátul kivágott kék csipkésnél. A döntés azért volt nehéz, mert mind a kettőt el tudtam volna képzelni Ally-n. Ráadásképpen, a segítségemre hivatkozva, megkaptam a virágos ruhát, Brad-től.
Megéhezve igyekeztünk valami gyorsétterem felé, ami nem okozott csalódást. Annyi ízfokozó van a hamburgerekben, hogy ha nem is ízlene, akkor is ízlik.
- Már csak egy cipő és táska kell hozzá. – nyögte ki végül Brad, mikor befejezte az ebédét.
- Most komolyan? – nyögtem fáradtan. – Nem egy a cipő méretünk, úgyhogy azt nem tudod velem felpróbáltatni.
- Szerencséd van, mert már kinézett egy feketét. – mosolygott jóllakottan.
- Táskája meg úgyis annyi van. – töröltem meg a számat.
- Ne mondd, hogy egy pasi jobban bírja a vásárlást, mint egy nő.
- Nem, de amíg te ültél egy helyben, addig én felpróbáltam hat ruhát.
- Majd ha Zack-nek akarsz venni valamit a harmadik évfordulótokra, majd én is felpróbálok 6 outfit-et. – mosolygott.
- Haha, nagyon vicces vagy. – mondtam szarkasztikusan.
- Na, most már tele a hasad, menjünk, folytassuk tovább. – állt fel.
- Pont most kellene pihennünk. – fintorogtam, lehet nem a vásárlásra terveztek, éppen.
Táskát és cipőt és mindent sikerült találnunk. Örültem, hogy kiléphettem a fotocellás ajtón, és immár azon, amelyik az utcára nyílt.
- Azon gondolkoztam, hogy lassan el kellene játszanom az összeköltözés gondolatával. – mondta Brad, miközben a kocsihoz igyekeztünk. Döbbentem fordultam felé, habár tudtam, hogy eljön ennek az ideje.
- Ally rendes lány. És ha engem kérdezel, jól kiegészítitek egymást. – löktem meg játékosan.
- Örülök, hogy így gondolod, Sammy. – mosolygott rám, majd magához húzva megölelt.
- Mindenesetre hiányozni fogsz, bátyus. – öleltem vissza.
- Te is nekem, húgi. – mondta szeretetteljesen, majd elengedve beültünk a kocsiba.