2014. július 30., szerda

Negyvenegyedik fejezet. - Start over. +18

Aloha kedveskék!
Meghoztam immáron a 41. részt :)
Több dologban is új volt ennek a megírása számomra. Az első, amit majd nemsokára észrevehettek - vagy már meg is tettétek - az, hogy egy másik szemszögből is olvashattok, ugyan nem olyan sokat, de ha tetszett, akkor írjátok meg, és próbálok több betekintést adni, a többi szereplő fejébe is ;)
A másik 'újdonság', ami viszont a címből is kiderült, hogy kicsit pikánsabb lett egy része a fejezetnek :D
Köszönöm a plusz egy feliratkozót, és a kommentet, jól esett, nagyon :)
Remélem ez a szösszenet, ami egyébként körülbelül egy dupla résznek felel meg, talán többeteket ösztönöz arra, hogy nyomokat hagyjatok.
Jó olvasást. xxx



Sam már napok óta furcsa. Olyan mintha nem is figyelne, mikor beszélgetünk telefonon. Valami nincs rendben vele, de hiába kérdeztem a már jól betanult ’semmi’-jét hajtogatta. 
Akármennyire is jó volt az államokban, örülök, hogy végre ismert terepen lehetek. Alig vártam, hogy leszálljon a gép, és végre hazamehessek, és személyesen is láthassam a ’semmi’ mellé társuló reakcióját.
Mikor átverekedtem magamat a tömegem, és a bőröndjeimet is felvettem a kapuk felé siettem. Az egyetlen ember, aki háttal állt a mozgólépcsőknek, az a nőszemély volt, aki rám várt. Az időnek köszönhetően, egy laza pulcsi rejtette el alakját. Mosolyogva néztem, ahogy fejét ide-oda forgatja, de még mindig nem találta meg a megfelelő irányt. Mikor vele egy szintre léptem, bőröndömet földre téve kezdtem el felé húzni. Lassan fordult felém, majd szemei csillogni kezdtek. Lábait gyorsan szedte, majd előttem lefékezve megölelt. 
- Üdv itthon! – pipiskedett, hogy szemembe nézhessen. Mosolyogva érintette orrát az enyémnek, amivel nevetésre késztetett.
- Olyan régen találkoztunk, hogy elfelejtetted, hol a szám? – húztam egy picit, mire felmordulva aprót ütött mellkasomra. 
- Milyen csodálatos, hogy megérkeztél. – húzta össze szemöldökét, hogy szarkasztikus kijelentése még erősebb hangsúlyt kaphasson.
- Én is örülök neked, baby. – suttogtam fülébe, majd arrébb húzva megcsókoltam. Megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, majd nyakamat átkarolta, még szenvedélyesebbé téve csókunkat.
- Hiányoztál. – suttogta ajkaimba, majd egy puszit nyomva rá, kezével letörölte az otthagyott rúzs foltot. 
- A kocsim még egyben van? – kérdeztem bőröndömet és kezét megfogva, miközben a kijárathoz igyekeztünk.
- Meglepő, tudom, de zökkenőmentesen idehoztam. – rázta meg a fejét apró mosollyal. 
- Ennek örülök. – húztam magamhoz, hogy megpuszilhassam homlokát, majd az ajtón kilépve meg is pillantottam a szóban forgó járművet. 
- Milyen jól álltam meg. – dicsérte saját magát, elismerően, ugyanis két másik kocsi közé sikerült beállnia. Habár, sejtettem, hogy legalább az egyik autó nem állt itt, mikor ő megállt, úgy éreztem, hogy ha nem máskor, hát mikor húzzam kicsit. 
- Így van. Viszont én annyira elfáradtam, hogy képtelen lennék hazavezetni. Szóval nem bánnád? – csuktam be a csomagtartót, majd felé fordultam, hogy megállítsam, mielőtt beszáll a rossz oldalra. Egy pillanatra szemei nagyra kerekedtek, majd magabiztosságát visszanyerve sután bólogatni kezdett.
- Addig szívatsz, amíg rossz vége nem lesz. – mondta halkan mikor elment mellettem, hátra sem nézve.
- Mik történtek itthon? – kérdeztem, mikor beszálltunk, és indulásra készen voltunk. Egy pillanatig habozott, míg mesélni nem kezdett.

*

- Hol álljak meg? – kérdezte, mikor a ház előtt voltunk.
- Ott. – mutattam a bejáróra, mert a távolabbin állt egy fehér négykerekű. Sam-nek nem hiszem, hogy feltűnt, mindenesetre én tudom, hogy kikhez tartozott. 
- Fú. – fújta ki a levegő, mikor kiszállt. – Örülök, hogy egyben van az autód. – vakarta meg a fejét, mire felnevettem.
- Szerencséd. – kacsintottam rá.
- Oh, ne fenyegess, Cope. – kuncogott, miközben a bejárat felé sietett. Valószínű, hogy nem vette észre a vendégeinket. 
Kivettem a csomagjaimat hátulról, majd egy utolsó pillantás után, megéreztem az otthon illatát. Nem ment még be, hanem megvárt, míg odaérek mellé. Egy apró gesztus, de mégis sokat jelent. Arcomat megpuszilta, majd elém engedve belépett a házba, ahol nagy zsivaj fogadott minket.
- Vendégeitek vannak? – suttogta, mintha rosszban sántikálnánk. 
- Zack! – kiabálta egy jól ismert hang a nevemet. Kacagva futott felém, unokahúgom, Kiki, majd nem foglalkozva, hogy van-e valami a kezembe, a nyakamba ugrott. – Annyira rég találkoztunk! – engedett el, majd Sam felé fordult. – Te biztos Sam vagy. – ölelte meg őt is, mire barátnőm kérdőn nézett rám, majd nevetve visszaölelte. 
- Kiki, az unokahúgom. – suttogtam Sam-nek, mielőtt még a kis szőke hajú meg nem fogta a kezünket, és húzott be minket a nappaliba.
- Oh, Zack, de örülök, hogy találkoztunk. – ölelt meg nagynéném, majd eltartva magától adott két puszit. 
- Én is. – pacsiztam le nagybátyámmal, majd Sam-et kerestem tekintetemmel, aki már bemutatkozott majdnem mindenkinek, és Kiki-nek szentelte figyelmét, aki valamit nagyon magyarázott neki.
- De megemberesedtél. – mosolygott Raidon, unokatesóm, aki lassan közeledett felém, majd a régi köszönésünkkel fogadott.
- A jó edzésterv, csodákra képes. – nevettem, majd Sam felé fordultam, aki immáron Kiki nélkül állt nem messze tőlem. – Sam, ő Raidon, az unokatesóm. – mutattam be a másik szőkét, mire Sam habozott egy pár pillanatig, míg rá nézett.
- Már találkoztunk. – szürcsölt bele a sörébe Raidon, mire egy pillanatra elhalt minden beszélgetés.

- - - - - - - 


A karma utolér. A lelkiismeret sosem alszik. Istenem, van még egy ilyen szerencsés ember a földön, mint én? Zack kíváncsian várta válaszom, a szobában tartózkodok szintén, én pedig próbáltam Raidon tekintetét kerülni, aki továbbra sem akart megszólalni.
- Igen, találkoztunk az egyik házibuliban, a hétvégén. – mosolyogtam, mire mintha mi sem történt volna, minden folytatódott tovább úgy, mint eddig. Zack szülei tapintatosan próbálták elvonni a figyelmet rólunk, amit köszönök is nekik. Habár az ’egyik házibuli’ kijelentésem pont úgy hangzott, mintha egész hétvégén jártam volna a várost, annak reményében, hogy most végre a sárga földig leihatom magam. Fontos a jó benyomás.
- Na, de mesélj! Mindent hallani akarunk! – csapkodta meg az ülőgarnitúrát maga mellett Elisabeth, mire Zack maga mellé húzott és elégedetten hátradőlve kezdett bele az útinaplója ismertetésébe.

Kiki hamar megunta a felnőttek roppant érdekes kérdéseit, és megfogva kezemet a konyhába húzott, ahol már otthonosan fordult a hűtő felé, hogy kiszolgálja magát.
- Képzeld, van egy fiú a sulimban, Hamburg-ban, akibe azt hiszem beleszerettem. – fordult felém a tizenkét-tizenhárom éves kislány, majd nagy sóhajjal leült a bárpulthoz. – De azt hiszem, ő nem szerelmes belém. – döntötte le fejét, mire elmosolyogtam magam.
- Miből gondolod? – fogtam meg karját, empátiám jeléül. 
- Más lánnyal jár. – morzsolt el egy könnycseppet ujjaival, mire megsajnáltam, hiszen fiatal még, hogy ilyenekkel foglalkozzon. 
- Majd találsz egy olyan fiút, aki mindennél jobban fog szeretni. – fogtam meg állát, majd elszégyelltem magam az előbb kijelentett mondatomon. Valljuk be, közhelyet adni tanácsként, vigasztalásként nem a legjobb ötlet. 
- De olyan jól néz ki. – szipogott, mire megkerültem a pultot, és elé álltam.
- Sose sírj egy fiú után. Soha. Egyik sem ér annyit. – öleltem meg, mire átkarolta szorosan a nyakamat. – Inkább nézzük meg, hogy van-e valami játék Zack szobájában. – dobtam fel az ötletet, mire elengedett. 
- Nem hiszem, hogy van bármiféle játék Z. szobájában. – legyintett.
- Azt hiszem, van Sims3-a. – bólogattam mire egy ’na, erre kíváncsi vagyok’ nézéssel méregetett. – De gonosz lettél hirtelen. – böktem meg az oldalát, majd elkezdtem csikizni, mire hangos kacajjal válaszolt. 
- Oké, oké, nézzük meg, csak engedj el. – rúgkapált, majd engedve kérésének, hagytam, hogy az emelet felé fusson. 
Mosolyogva fordultam a csap felé, hogy vizet engedhessek, mikor éreztem, hogy figyel valaki. 
- Egész jól kezelted. – dicsért Raidon, amire akaratlanul összerezzentem. – Állandóan szerelmes, szörnyű – mosolygott rám az ajtófélfának dőlve.
- Ugyan, még kislány. – legyintettem én is mosolyogva, majd éreztem, hogy közeledik a kínos a csend.
- Figyelj, sajnálom. – nézett rám bűnbánóan. – Nem tudtam, hogy te vagy az a Sam. Hidd el, hogy másképp cselekedtem volna, ha tudom. – szegezte tekintetét a földre. Az a Sam. Ezek szerint már hallott felőlem.
- Semmi gond. Felejtsük el. – feszengtem zavartan.
- Hát itt vagytok. – lépett be Zack mosolyogva a konyhába majd tekintetét kettőnk között kezdte el vándoroltatni, míg végül meg nem állt rajtam. – Kiki megtalált. – kuncogott, majd felém közeledve végig simított a hasamon, és a hűtő felé fordult.
- És lassan a Sims-edet fogja, úgyhogy sietek. – kacsintottam rá, és a poharat a mosogatóba raktam, majd kifelé menet egy picit meglöktem Raidon-t.

Zack szobája felé közeledve, szinte berontottam az ajtón, majd mikor megláttam Kiki-t, elmosolyogtam magam. Le sem tagadhatná, hogy a technológia világába született. Már bekapcsolta a gépet, megtalálta a játékot, és el is indította. Egy pillanatra felém fordult, hogy megbizonyosodjon, hogy én vagyok-e az.
- Szoktatok vele játszani? – kérdezte, mire a forgószéknek támaszkodtam.
- Állandóan. – mosolyogtam rá, mikor felnézett.
- Tudtam. Már az elején láttam, hogy számítógépes játékfüggő vagy. – mondta, mintha most leplezte volna le a legnagyobb titkomat.
- De ne mondd el senkinek se. – emeltem mutatóujjamat számhoz, majd összeborzoltam szőke tincseit.
- Itt van nálad ez a rúzsod? – mutatott a számra, mire meglepődve bólogatni kezdtem. – Kifested a szám? Vagy várj, kisminkelsz? – pörgött be. – Anya nem engedi, hogy sminkeljem magamat, de ha te csinálod az nem baj. – hadonászott, majd kezeit egymáshoz értette. – Lécci, lécci. 
- Nem szeretnék anyukáddal máris összeveszni. – kuncogtam arcát látva, amiről eltűnt a kedves mosoly. – De a hajadat megcsinálhatom. – ajánlottam fel egy másik lehetőséget, amit nem annyira értékelt ugyan, de elfogadta. – Lemegyek a fésűmért. – mutattam az ajtó felé.
- Azért hozd fel nyugodtan a rúzst is. – bólogatott hevesen.
- Mindenképp. – nevettem, majd mosolyogva léptem ki a szobából. Még akkor is mosolyogtam, mikor beleütköztem a mosdóban éppen végző Raidon-be. Aztán viszont már nem.
- Figyelj, sajnálom tényleg. De ha továbbra is ennyire ellenségesen fogsz viselkedni velem, Sam, másnak is fel fog tűnni. – dőlt neki a falnak.
- És az, hogy állandóan ilyen beszélgetéseket kezdeményezel, az nem? – kérdeztem a hangomat túl hamar felemelve. 
- A statisztikák alapján nem. – mosolygott féloldalasan, mire felhorkantam.
- A statisztikák csak felmérések. Átlagos reakciók, átlagos szituációkra. Hogyan kapcsolódik ez ide? – kérdeztem felháborodottan, ugyanis nem értettem, hogy miért nem kerüljük egymást inkább.
- Ne haragudj. – szegezte tekintetét a földre, majd fáradtan sóhajtott. – Csak kikészít az utóbbi időben az egyetem.
- Semmi baj. – fújtam ki a levegőt, majd egy apró mosolyt eresztettem meg. – Minek tanulsz? – váltottam témát, remélve, hogy könnyedebb beszélgetés is elhangozhat közöttünk.
- Viselkedéselemző. – mosolygott óvatosan, mire kézfejemmel aprót ütöttem a vállára. 
- Ki gondolná? – néztem végig rajta, mire felnevetett.
- Az alteregóm. – tárta szét kezeit. – Mit szólnál, ha tiszta lappal indítanánk? – nyújtotta felém kezét, amit elfogadva ráztam meg.
- Tiszta lap. – mosolyogtam rá. – Viszont most sietek, mert a húgod várja a fodrászát. – kacsintottam rá, majd gyorsan lefutottam a táskámért.

*

- Most nem volt energiám a rokonaimhoz. – vette le a pólóját Zack, mikor felértünk a szobájába.
Körülbelül tíz perce mehettek el Kiki-ék, aki végül kaphatott piros rúzst, az anyukája engedélyével.
- Szerintem kedvesek voltak. – rántottam meg vállamat, majd a pólóját felvettem a földről és a székre terítettem. – Nem kellene kipakolni? – álltam a bőröndje felett, és erősen elgondolkoztam, hogy bekötött szemmel pakolt-e bele.
- Majd holnap, ráér. – fojtott el egy mosolyt, mikor rá néztem. – Nem jössz ide? – utalt a pár lépésre, ami még mindig köztünk volt.
- Te nem jössz ide? – haraptam bele alsóajkamba.
- Képzeld láttam egy csomó szuvenír boltot, és be is mentem az egyikbe; - kezdte, mire felcsillantak szemeim. – De nem tudtam dönteni, hogy mit hozzak neked…
- Ezért megvettél mindent? – szakítottam félbe egy arcomat beterítő mosollyal.
- Nem. – rázta a fejét mosolyogva. – Lefényképeztem az egész boltot. – kapta elő telefonját zsebéből, mire a mosoly leolvadt számról, és az ágy szélére ültem, csalódottan. Fél szemmel nézte végig szenvedésemet, majd a telefont felém nyújtotta.
- Szép. – húzogattam a kijelzőt. – Legalább kinyomtathattad volna és felnagyítva kivághattad volna. – motyogtam miközben visszaadtam a telefonját.
- Köszi, az ötletet. – csettintett. – Tudod, hogy nem vagyok jó ajándékozásban, legalább a másik barátnőm örülni fog. – rántotta meg vállát hanyagul, majd a bőröndje felé guggolt. 
- Kapd be! – dobtam hátának egy párnát, majd még egyet, és még egyet. Egészen addig, amíg el nem fogytak. Mikor már semmi sem ütődött a hátának felállt, és rám nézve maga elé emelt egy kék szatyrot. 
- Szerinted visszamertem volna jönni ajándék nélkül? – kérdezte aranyosan.
- Vissza. – bólogattam, mire felnevetett.
- Valószínű. – gondolta végig ő is. – De megláttam ezt, és úgy gondoltam ne mindig az én pulcsijaimba legyél. 
- Nem is szoktam a ruháidat hordani. – kértem ki magamnak, mire mögém mutatott, a pólójára, ami kikandikált a takaró alól.
- Nem alszok ruhában. – rázta meg vállát, majd felém lépett és egyik lábával az ágyra térdelt, felém magasodva. – Fürödjünk le együtt, aztán megnézheted az össze hülyeséget, amit rendeltél. – hajolt olyan közel amennyire csak tudott, és még nem ért hozzám.
Tudtam, hogy hatottam rá. Az elindulás előtt is traktáltam, hogy milyen jó dolgokat tudna nekem venni, majd a héten több oldalt is küldtem neki. 
- Együtt? – karoltam át nyakát, majd számmal éppen csak szájához értem. 
- Ühüm. – mormolta ajkaimat majdnem elérve, mert ahogyan közeledett, én úgy dőltem egyre jobban hátra, egészen addig, míg már alatta feküdtem. – Játszadozunk? – mosolygott.
- Visszakaptad. – nyújtottam ki a nyelvemet, amit majdnem elkapott. Nevetve próbáltam alóla kifordulni, de ő nem engedte, hanem ajkaimra tapadt. Először csak ízlelgette, majd egyre hevesebben falta. 
Kezei felfedezőútra indultak testemen, majd felsőmet feljebb húzva, simított végig oldalamon, amire összerezzentem. Csikizett érintése, de többre vágytam, ezért hajába beletúrva vontam még közelebb magamhoz. Ölébe ültetett, úgy, hogy egy pillanatra sem szakadt meg csókunk, majd pulóverem két végét felhúzta és félredobta. Ezután újra visszafektetett és számról nyakamra vándorolt ajkaival. A melltartóm körül körözött, majd egyik kezével lejjebb vándorolt. Hasamon apró puszikkal haladt lefelé, miközben halk sóhajom töltötte be a szobát. Arcát megfogva visszahúztam, hogy újra megcsókolhassam. Fordítva helyzetünkön végig simítottam mellkasán, majd izmos hasán egészen övéig. Megpusziltam a nyakát, majd hasán lefele haladva övével kezdtem el vacakolni. Sose tudtam kinyitni, ami bármilyen hihetetlen, de most sem sikerült. Mosolyogva csatolta ki, majd magához húzott, és maga alá fordított. Lehúzta farmerjét, ami hangos csattanással ért földet, a fém miatt. 
A levegő egyre jobban forrósodott, amit felhevült testünk is jelzett. Lábaimról lehámozta a nadrágomat, majd belső combomon felfele haladva nyomott apró csókokat. Nyögve néztem, miközben hasamon felfelé haladva visszatért ajkaimhoz. Körmeimet hátába mélyesztettem, majd jobb kezemmel boxere felé kalandoztam. Férfiasságán végig simítottam, mire kezeimet megfogva felém emelte, és csípőmre ült.
- Gyönyörű vagy. – suttogta fülembe, majd hátam alá nyúlt és melltartómat kikapcsolta. Lassan húzta le a pántját mindkét kezemről, majd szám sarkát megpuszilta, és lefelé haladt. Először egyik, majd másik mellemet kényeztette, ami egy kínzás volt részéről. Zihálva néztem rá, mire kezeit bugyim széléhez csúsztatta, és egyetlen gyengéd mozdulattal egyik ujját legérzékenyebb pontomhoz csúsztatta. Ajkait újra számhoz emelte, majd nyelveivel érzéki táncba kezdett. Fehérneműmet, mindkét kezét segítségül véve, lehúzta rólam, majd másik ujjával is lejjebb csúszott. Hangosan nyögtem, mikor szájával mellemhez tért vissza, és mellbimbóimat kényeztette. Hirtelen viszont kihúzódott belőlem és arcomhoz emelkedett. Mindketten próbáltuk légzésünket normális tempóra állítani, de jelen körülmények ezt nem engedték. 
- Teljesen kizökkentesz ezzel a nézéseddel. – utaltam vadul csillogó barna szemeire, mellyel úgy éreztem mindjárt felfal. Mosolyogva csókolt meg, majd végig simított oldalamon. Kicsit felemeltem a csípőmet, hogy jelezzem, készen állok, és vegye le a boxerét, mert úgy éreztem felrobbanok, de erre ő csak feljebb emelkedett, és újra ráült csípőmre. Amennyire tudtam én is felültem, majd magam alá fordítottam, ami meglepte. Mosolyogva nézett végig rajtam, mire nyakától lefelé számmal végig cirógattam izzadtságtól vizes bőrét. Nyögve nézte, mit teszek vele, mire boxerénél megállva visszamásztam szájához. 
- Ez most egy játék, hogy ki meddig bírja? – motyogta számba mosolyogva, mire kérdőn felhúztam a bal szemöldököm.
- Félnem kellene? – mozgattam egyre keményedő férfiassága felett csípőmet, mire helyzetünkön fordított, és pár másodperc alatt leküzdötte magáról alsónadrágját. Kuncogva néztem rá, mikor újra megcsókolt, majd hasamon végig zongorázva belém engedte magát. Egy részét, ugyanis megállt, végig engem nézve. Csípőmet felemelve jeleztem, hogy semmi baj, de ő mégis aggódva nézett rám. 
- Minden oké, kérlek, Zack. – motyogtam zihálva. Mindig túlságosan figyelt rám. Féltet, hogy bármi bajom lesz, ha nem vigyáz rám. Összetörök, mint egy porcelánbaba, ami önmagában is nevetséges, valljuk be.
Szemöldökét összeráncolta, majd immáron teljes méretével belém hatolt. Homlokát enyémnek döntötte, miközben a levegő megakadt torkomon, majd mozogni kezdett. Szájába nyögtem, miközben gyorsított a tempón, amit készségesen fogadtam. Hangosan sóhajaink betöltötték a teret, majd a csúcshoz közeledve, lassítani kezdett.
- Nem akarom elsietni. – nyögte. – Élvezni akarlak. – csókolt meg, majd lassan újra mozogni kezdett. Lábammal meglöktem magam, így felé fordultam, ezáltal átvéve az irányítást. Féloldalas mosoly ült ki arcára, mikor mellkasán végig simítottam, és gyorsabban kezdtem mozogni, mint ahogyan azt ő akarta. A csúcs vészesen közeledett mindkettőnk számára, amit egyre szaporább levegővételeink jeleztek. 
- Sam. – nyögte Zack miközben felértünk a csúcsra. Lihegve feküdtem mellkasára, majd felemelt és maga mellé fektetett. 
Csapzott hajába beletúrtam, és arcát megpusziltam, mire mosolyogva felém fordult, és megcsókolt. 
- Soha többet nem engedlek el ilyen sokáig. – morogtam vállába.
- Nem is megyek nélküled sehova se. – puszilta meg a homlokom, és a maga alól kivett takarót körénk csavarta.
- Most már megnézhetem az ajándékaimat? – néztem játékosan rá, mire felnevetett.
- Ennyi energiával egy második menetre gondoltam. – simogatta oldalamat, mire felkönyököltem, hogy szembe kerülhessünk. – De ha még jól emlékszek, fürödni készültünk. – ért mutatóujjával orromhoz, mire arcához dörgöltem. 
- Inkább holnap nézzük meg a sok-sok csecse-becsét. – ásítottam fáradtan. – Nem hagyjuk ki ma a fürdést? – cirógattam hasát.
- Ahogy óhajtod. – puszilta meg homlokomat.
- Szeretlek. – suttogtam felemelkedve hozzá, még megmaradt erőmből.
- Én is, baby. – puszilta meg számat, majd vállára visszanyomta fejemet. – Jó éjt! – motyogta, mire hümmögve én is válaszoltam neki. Próbáltam a körkörös mozdulataira összpontosítani, mellyel oldalamat kényeztette, és amivel az utóbbi időben egyre többször ringatott álomba.

2014. július 28., hétfő

#Eltűnt

Most perpillanat annyira, de annyira mérges vagyok, hogy elmondani nem tudom. Kész volt a fejezet, este tíz körül. Kész volt, nem álmodtam. És ma egyszerűen nem találtam meg. Pedig mentettem. Biztos vagyok benne, hogy mentettem. A technika ellenem van, komolyan. Hosszú volt, sok minden volt benne, és nincs meg. Ennyire hülye nem lehetek, komolyan.
Most nagyon mérges vagyok, annyira, hogy fúúúúú... Nem akarom elhinni, egyszerűen hihetetlen. És nagyon bánt, pedig elmentettem, és sehol sincs. Meg egyébként is a word-öt be sem lehet zárni úgy, hogy ne kérdezzen rá még egyszer a bezárásra, ha mentetlen dolgok vannak benne.

Egyszer lennék kész mondjuk hamarabb, hosszú résszel, és a tudomány én és a blog közé áll.
És ilyenkor az egyetlen baj az az, hogy szeretném pont ugyanúgy megírni újra, de nem tudom, ami még jobban felidegesít, így inkább ráhagyom.
Most egy kis időt kérek tőletek, és higgyétek el, hogy rettentően sajnálom...

2014. július 20., vasárnap

Negyvenedik fejezet. - I messed up.


Hello-bello!
Rekordidő, tudom. Ilyen gyakran nem volt rész már fúú, régóta. Nem is akarom elkiabálni.
Ami még durvább, hogy ez már a 40. fejezet, éééés mindjárt egy éves lesz a blog is :)
Egy icipicit rosszul esik, hogy nem tudom hányan vagytok itt, mivel semmi visszajelzést nem kapok... Valószínűleg én szúrtam el, de már visszacsinálni nem tudom. Na mindegy, kommenthatárt nem szabok, mert nem fogok 'kötelezővé' tenni ilyen dolgokat és valljuk be igazi headshot-nak is lehetne nevezni a kommenthatárt :D
Olvasgassátok, véleményezzétek, és ha bármi kérdésetek van, azt is szívesen várom akár chat-ben is ;)
Jó olvasást. xx

~zene~
- Sam! – kiabált utánam egy hang, amire lassítás helyett felgyorsítottam. – Ne siess már annyira, hazaviszlek. – ért be Raidon, mire hirtelen megállással megfordultam. Csak is két szó csöngött a fülembe. Menj el! Egy határozott szorítás visszarántott mellé, elég közel ahhoz, hogy még jobban felerősödjön bennem az a két szó…


- Mit akarsz? – tettem kezemet mellkasára, hogy megállítsam.
- Haza szeretnélek vinni. – engedett el hirtelen, majd kezeit maga mellé eresztette.
- Nem kell. Haza találok. – léptem két lépést hátra lassan, majd megfordulva nagyobb léptekkel folytattam. Az egyetlen rohadt baj az volt, hogy messze nem erre kellett volna hazamennem. 
- Hé, nem a másik irányba indultál az előbb? – kocogott mellém.
- Figyelj; - álltam meg, majd felé fordultam. – Haza találok, nagylány vagyok. Hidd el, sikerülni fog. 
- Nem elég, hogy leöntöttem a ruhádat, még hagyjam is, hogy egyedül menj haza. Kizárt, ne haragudj. – rázta meg a fejét, majd egy apró mosolyra húzta száját.
- Eddig se raboltak el, eddig is egyedül mentem haza. Most is menni fog. – sóhajtottam, majd a hideg szél miatt megborzongtam.
- Eddig nem voltam itt, és már fázol is. – akadékoskodott tovább. – Legalább vedd fel. Nem lehet valami meleg ez a ruha. – nyújtotta oda pulóverét, amit elfogadtam volna. De csak volna, mert akármennyire is fáztam, nem volt elég ahhoz. 
- Nem kell, köszi. – tartottam magam elé a kezeimet, védekezésképpen, mire a hátamra terítette az ruhadarabot.
- Fölösleges ez az ellenkezés. Nem akarok semmit sem tőled, csak haza vinni. – kerekedtek nagyra szemei.
- Mi van? – fagytam meg egy pillanatra. Azért a pofátlanságnak is van egy határa.
- Az arcodra van írva az, hogy hagyjalak békén. De semmit sem akarok tőled, tényleg. Legalább fogadd el a baráti segítségemet. Ott a kocsim, gyere. – mutatott az említett négykerekű felé, majd kezét felém nyújtotta.
- És mégis miért kellene melléd beszállnom? Nyilvánvalóan ittál. – kulcsoltam össze kezeimet a mellkasom előtt. 
- Szerinted felajánlanám, hogy hazaviszlek, ha ittam volna? – háborodott fel. – Jó sokat csalódhattál az emberekben, ha mindenkiről ennyire rosszat feltételezel. – vágta hozzám, majd a kocsija felé indult. Még a lélegzetem is elállt az előbb hallottaktól. 
- Nehogy már az életem elemezgetését kezd el, mindössze öt perc ismeretség után. – sercegtem, miközben indulatoktól dúlva követtem. – Mégis mit képzelsz magadról? – fogtam meg hátulról, mikor utolértem. A helyzet viszont nem úgy sült el, ahogyan terveztem. 
Ugyanis maga elé rántott, majd hátamat kocsija ajtajának döntötte és kezét a fejem mellé támasztotta.
- Én mit képzelek magamról? Inkább te mit képzelsz magadról? – beszélt hozzám mindössze pár milliméterre. – Segíteni akartam, mert leöntöttem a ruhád. Ahelyett, hogy elfogadtad volna, itt cirkuszolsz velem. 
- És ezt miért nem tudod úgy mondani, hogy messzebb állsz tőlem? Miért kell belemásznod minden személyesterembe? – szinte köptem a szavak. Nagyon mérges voltam rá. 
- Nem ellenkeztél és úgy gondoltam megtehetem. – rántotta meg hanyagul vállát, majd még közelebb hajolt, annyira, hogy ajkaink szinte összeértek. Annyira, hogy éreztem szívdobbanásait, és ahogyan tüdeje dübörög, miközben beszívja a levegőt. – Sőt még ez ellen sem ellenkezel. – érintette enyémnek felső ajkát. El akartam mozdulni, esküszöm, de nem tudtam. Lefagytam, és vártam, hogy megtegye a következő lépést. – Nézzük, ez hogy tetszik. – suttogta, majd megpuszilta szám sarkát. Az alkohol teszi ezt velem. El akarok mozdulni, de nem tudok. Minden porcikám üvöltött, hogy taszítsam el magamtól, de egyszerűen képtelen voltam. 
Végül ajkai megtalálták enyémeket, és elkezdtek rajta mozogni. Ekkor viszont felvillant a vészcsengő agyamban, és összeszorítottam számat, majd hevesen ellöktem magamtól. 
- Most meg hova mész már megint? – kiabált utánam a pulóverével a kezében, amit pár másodperce kaptam le magamról.
A könnyek marni kezdték szememet, miközben megpróbáltam minél gyorsabban futni a cipőmben. Te jó isten, komolyan megcsaltam a barátomat? Jézusom, és én vádoltam meg őt mindig ezzel. A könnyek utat törtek szemeimből és áztatták el arcomat. Azt sem tudtam merre futok, csak mentem minél távolabb ettől az egész érzelmekkel feldúlt helytől. Mikor felnéztem el se hittem, hogy ott találtam magam. Gondolkozás nélkül csöngettem be, habár tudtam, hogy nincs otthon. Tudtam, de nem érdekelt. Sokat kellett várnom még valaki kijött, és a bátorságom is leszállt, mikor rájöttem hány óra is van.
- Sam, nincs itthon Heather, de reggel gyere vissza majd. – törölgette anyukája álmosan szemeit. 
- Bocsánat, hogy felébresztettem, meggondolatlan ötlet volt. – szipogtam, majd megfordultam, hogy haza menjek. 
- Baj van? Úristen, mi lett a ruháddal? – húzott vissza, majd betessékelt a házba. – Kérsz teát vagy valamit? – aggodalmaskodott, miközben életet lehelt a házba.
- Nem kérek, köszönöm. Semmi baj sincs, csak… Megvárom Thea-t a szobájában. – mutogattam a szoba felé.
- De nem hiszem, hogy ma hazajön. – húzta el a száját.
- Nem baj, majd akkor reggel. – bólogattam teljesen összezavarodva. 
- Öö, rendben. Szólj, ha szükséged van valamire. – vakarta tarkóját Eva.
- Oké, köszönöm. Jó éjt! – hagytam ott, majd Thea szobájának ajtaját berúgva az ágyának estem. 
Levettem a ruháját, majd valami pólót és nadrágot kerestem a szekrényébe, és takaróját felhajtva befeküdtem ágyába. Telefonomat kivettem a táskámból, majd hunyorogva pillantottam a képernyőre. 2 üzenet. Mérgesen fordítottam le, majd a párna alá dugva verekedtem még pár sort könnyeimmel, míg végül el nem aludtam. 

*

- Jó reggelt, Sammy! – mászott rám Heather tudtomra adva, hogy ideje felkelnem.
- Ühm, ne már. – ellenkeztem kifordulva alóla. 
- Kelj már fel, és mond el mi történt, mert anya kezd aggódni. – fordított maga felé, mire retinámat kiégette a felkelő nap, ami besütött a szobába. Próbáltam kezem eltakarásával védekezni ellene, de mindhiába. – Te sírtál? – kerekedtek óriásira szemei, mikor meglátta a valószínűleg piros szemeimet. 
- Csak a szél kifújta. – bólintottam, mire nem nevette el magát. Nincs vicces kedvébe, úgy tűnik. 
- Most komolyan, mi történt? – mászott le rólam végre és tette törökülésbe lábait. 
- Elrontottam. – sóhajtottam, miközben felültem vele szembe. 
- Mit? – értetlenkedett.
- Mindent. – túrtam hajamba, újra sírás közeli állapotban. Sürgetve nézett rám, hogy folytassam, mire térdemet átkulcsolva ráborultam. – Otthagytatok, majd jött egy srác, aki leöntötte a ruhádat, aztán meg nem hagyott békén és végül meg akart csókolni. Amit meg is tett…gyakorlatilag. – emeltem fel a fejemet egy kicsit, hogy éppen csak láthassam arcát. Érzelmek sokasága futott végig rajta, majd lassan pislogva a szoba másik irányába nézett.
- Hogy mi történt? – állt fel lassan az ágyról rám nézve.
- Jól hallottad. – rántottam meg a vállam.
- Abban nem vagyok biztos. – ült a másik oldalra, hogy közelebb legyen hozzám. Egy pillanatig azt hittem, hogy a ruháját akarja megkeresni. – Ki jött? Mi lett a fehér ruhámmal? És mégis mi a fenét csinált veled az a srác? – kérdezett egyre aggódóbban.
- Valami Raidon… - túrtam bele hajamba, de az ujjaim beleakadtak, így nem tudtam kihúzni őket. 
- De béna vagy. – rázta meg a fejét mosolyogva Thea, majd felkelt és egy fésűt nyomott a kezembe. 
- Nem kell, köszi. – vágtam le az ágyra mérgesen, majd folytattam. – Éppen menni készültem, és jött ez a srác, aki leöntötte a ruhádat; - mutattam a székre, ahova raktam. – majd mindenképpen ki akarta valahogyan mosni, aztán nem sikerült neki, én otthagytam, ő utánam jött, és innen már tudod. – közöltem tényként ezeket az igenis nehéz mondatokat.
- Várjunk; - nézegette a ruháját, nagyokat szisszenve. – Ez az a Raidon? A piercinges, tetkós, szőke? – nézett rám, mire bólintottam. – Akkor ki fogja fizetni a ruhát, abban biztos vagyok. – vetett rá egy utolsó fájó pillantást, majd visszaült mellém az ágyra.
- Mert ki ez a Raidon? – kérdeztem, mikor nem akarta kifejteni nekem azt, amit előbb elkezdett.
- Te nem ismered? – húzta el a száját, mire már tudtam, hogy nagyon mellé nyúltam. 
- Kellene? – húztam fel szemöldököm, mire sután bólogatni kezdett.
- Köze van Zack-hez… - kezdte, mire megállítottam.
- Úristen, mondd, hogy nem valami nagy haverja, kérlek. – kezdett el hevesebben verni a szívem. 
- Rosszabb, az unokatestvére. – emelte fel a fejét óvatosan, mire köpni-nyelni nem tudtam. 
- És erről én miért nem tudtam? – nevettem kínosan. Itt az idő, hogy elnyeljen a föld, és betemessen a hamvaimmal. 
- Meglepődtem volna, ha tudsz róla. De ha úgy nézzük, ő sem tudott rólad. – rántotta meg a vállát. – És mit csinált veled? Ugye nem erőszakolt meg? – húzta össze szemöldökét.
- Jézusom; - vertem fejemet az ágy támlájába. – Hogy lehetnek rokonok? – hagytam figyelmen kívül Thea kérdéseit, és próbáltam megemészteni azt a kis tényt, hogy mit tettem.
- Nem vérszerinti unokatestvérek, hanem ilyen mostohák, mert az anyukája testvére elvált, és Raidon egy „hozott-gyerek”. – rajzolt idézőjeleket a levegőbe. – Meg amúgy sem élnek itt, hanem Németországba laknak, azt hiszem. 
Nem tudtam mit reagálhatnék erre, így csak bólintottam, majd Thea-hez közelebb fészkelődve megöleltem.
- Mit csinált veled, Sam? – kérdezte eltolva magától, mire egy könnycseppet töröltem ki a szememből.
- Semmi olyat, csak megcsókolt, vagy akart, vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem azt. – ráztam a fejem összezavarodottan.
- Figyelj, nem történt semmi, alkohol hatása alatt voltatok mindketten, nem kell megtudnia senkinek sem. Ő sem tudta, hogy ki vagy. Biztos vagyok benne, hogy nem csinált volna ilyesmit, ha tudja. – nyugtatgatott Thea.
- De én sem csináltam semmit, érted? Hagytam volna, hogy megcsókoljon, miközben nekem ott van Zack. – emeltem fel a hangom, majd az ágyról felpattanva dobálni kezdtem a cuccaimat. 
- Sam, nyugodj meg! – jött oda Heather, majd letörölte dühös könnyeimet. – Képtelen vagy döntéseket hozni, mikor iszol. Semmi sem történt, oké? – fogta meg fejemet, hogy rá nézzek.
- Mi az, hogy semmi sem történt? – kiabáltam. – Nem ittam annyit, hogy arra foghatnám. Megcsaltam, érted? – suttogtam, miközben könnyeim lefolytak arcomon. A fal mellett lecsúsztam a földre, majd arcomat kezeimbe temettem és halk zokogás rázta meg testemet. Thea nem mondott semmit csak leguggolt mellém, és átölelt újra. Nem löktem el magamtól, mert szükségem volt rá.

2014. július 17., csütörtök

Harminckilencedik fejezet. - Get away!

Halihó kedveskék!
A pici csúszás az tényleg pici. Még egyszer sajnálom, hogy nem volt rész ilyen sokáig. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy minél hamarabb hozzam a következőt.
Remélem tetszik, ha pedig igen, akkor kommenteljetek, pipáljatok, meg minden ilyesmi. Csak egy pici visszajelzés, ami ösztökél arra, hogy tényleg siessek, mert van miért.:)
Nem is pofázok többet, tudjátok, jó olvasást. xx

- Hiányozni fogsz. – bújtam Zack nyakába, miközben próbáltam kizárni a körülöttünk lévő zajokat.
- Csak egy hét. – puszilta meg homlokom, majd órájára nézett. – Vigyázz magadra, rendben? – nézett mélyen a szemembe.
- Akkor halasszam el az autólopásos projektemet? – fintorogtam, mire felnevetett.
- Határozottan.
- Megpróbálok nem bajba keveredni. Bár nem ígérhetek semmit sem. – húztam az agyát.
- Csak maradj egyben. – bólogatott komolyan.
- Az menni fog. – öleltem át nyakát, majd utoljára megcsókoltam.
- Mennem kell, baby. – húzódott el, majd visszahajolt, hogy fülembe suttogjon. – Szeretlek. – puszilta meg arcomat, mire jóleső érzés futott végig rajtam.
- Én is. – simogattam meg arcát, és néztem, ahogy egyre távolodó alakját elnyeli a tömeg.
Végül elvállalta a fotózást New York-ban. Örülök, hogy követi az álmait, és remélem sikerülni fog neki. De elég rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban, amit nem tudok háttérbe szorítani.

*

- Ezt tuti nem veszem fel. – néztem arra a ruhára, amit Heather hozott.
- Miért?
- Láttad ennek a hátát? Nem eladni fogom magam. – háborogtam a pofátlanul kivágott ruhát nézve. Mégis hogy gondolta, hogy majd én ezt felveszem.
- Legalább próbáld fel. – kérlelt a fürdőszobába tolva.
Végül megtettem minden tőlem telhetőt. Felvettem, habár ennyi erőből egy melltartóba és bugyiba is mehetnék, körülbelül annyit takart ez a valami.
- Na? – kiabált be, mire kinyitottam az ajtót. – Ez baromi jól áll, nem értem mit izélsz.
- Hogy mit izélek? Nézd már meg hátul. – fordultam meg és mutattam meg a nagy… semmit. Ugyanis a hátamat semmi se takarta.
- Szerintem jól néz ki. – állapította meg.
- Akkor cseréljünk. – mutattam az ő szolidan elegáns ruhájára.
- Igazából Ben idegrohamot kapna, ha meglátna ilyenben. – húzta oldalra a száját, és ezzel meg is nyertem a versenyt.
- Akkor miért akarod ezt rám aggatni?
- Mert neked jobban áll. – állt meg elgondolkozni.
- Jó érv. – püfögtem, mire megcsapott egy párnával.
- Kisminkellek inkább, ülj le! – tolt a tükröm elé, majd a székbe nyomott, meg se engedve, hogy ellenkezzek.
- Ki van zárva, hogy te sminkelj ki! – szorítottam össze a szemeimet, megakadályozva, hogy bármiféle krémet is felvigyen rájuk.
- Miért? – biggyesztette le a száját.
- Emlékszel, hogy legutóbb mi volt? – próbáltam felidézni, a nem rég történteket, amikor is felajánlotta segítségét.
- Persze, hogy emlékszel. Vadítóan festettél. – kacsintott. – Csukd már be normálisan a szemed.
- Vadítóan? – hurrogtam. Egyáltalán nem egyezik az ízlésünk Thea-vel. Ő vadabb, míg én inkább szolidabb. De ő mindenképpen szeretne engem is olyan ruhákba öltöztetni, mint amikbe ő jár, mert szerinte azok kihangsúlyoznak.
- Tudod mit? Felveszem a ruhát, de saját magam sminkelek. – ajánlottam fel egy egyességet.
- Ehhez a ruhához nem illik a te kis natúr sminked. – tette csípőre a kezét.
- Dehogyisnem! Tökéletesen megy hozzá. – bólogattam, majd kiszálltam a székből.
- Akkor rontsd el vele az összhatást. – rántotta meg a vállát, majd a helyemre ült.
- El is rontom. – nyújtottam rá a nyelvemet, majd otthagyva a fürdőbe mentem.
Szerintem jól fog kinézni a számára natúr smink, az ő hófehér ruhájával.
- Remélem azért a piros-rúzs-ötletemet elfogadod. - kiabált miközben visszamentem a szobába.
- Azt el. – bólogattam, mire hozzám vágta a tűzszínű csodát.
- Nagyon remélem, hogy jó éjszakának nézünk elébe. – kente fel a szempillaspirált, majd egy utolsó tükörbe pillantós momentum után rám nézett. – Ugye nem fogsz balhézni? – kérdezte komolyan.
- Miért?
- Ott lesz Melanie is. – mondta, majd táskáinkat felkapva lefelé indult. Ki gondolta volna, hogy ő is ott lesz?
- Tényleg? – tetettem meglepődést, habár biztos voltam benne, hogy meghívta Conny.
- Ja. Ez a hülye Conrad nem bírt magával, ugyanis most őt akarja becserkészni. – fintorgott. – Oliva bogyó után nagy váltás azért, valljuk be. – utalt a volt barátnőjére, mire játékosan meglöktem.
- Ez csúnya volt. – nevettem.
- De igaz. – vonta meg a vállát.
Oliva bogyó, aki egyébként Olivia, és rettentő kedves lány. De az utóbbi időben kicsit megváltozott. Minden közös beszélgetésből valahogy Allah-hoz jutunk, ugyanis a muszlim vallásra tért át valamiért. Az egész egy indonéziai nyaralás után történt, ahova egyébként Conny-val ment. Visszatérésük után elhatározta, hogy ő egy muszlim nő lesz, és ezután nem lehetett vele beszélgetni bizonyos témákról, teljesen agyára ment a dolog. Végül már ijesztővé vált. Tényleg. Nem ítélem el a vallásos embereket, de ez akkor is sok.
Conny-nak is sokk volt az egész, így szakítottak, de nem rég újra összejöttek, viszont most megint szétmentek. A fiú ugyanis nem akart Mekkába zarándokolni, habár nem értettem mi baja vele.

*

- Ez micsoda? – próbáltam túl kiabálni a kétszáz decibellel szóló zenét, ami nem igazán sikerült. Melanie az előbb egy pohár valamit nyomott a kezembe. A színe élénk, viszont az ijesztően eszelős mosolyát látva kétlem, hogy jó is.
- Finom, ne foglalkozz vele, mi van benne. – kacsintott, majd mintha mi sem történt volna kezét felemelve, csápolva a nappaliba ment, hogy újra mindenki megcsodálhassa nagy idomait.
Sóhajtva öntöttem ki az italt a mosogatóba majd annak dőlve hajamba túrtam. Ez a nap sem lehetne már jobb, komolyan. Nem vagyunk itt három órája, de már négyszer kerültem halál közeli állapotba. Először mikor még ide sem értem, ugyanis Thea majdnem egy autó elé lökött annyira nevetett. Majd az egyik sráccal egy harmadik srácnak borultunk miközben végig azt hajtogatta, hogy milyen jó a hangulat, és mennyire kib*szottul jól érzi magát. Aztán a legjobb barátnőm és az ő kedves barátja leléptek, ugyanis Ben unokatestvérének a barátnőjének a kishúgának szülinapibulija kezdődött. Ezt az apró részletet viszont Thea elfelejtette említeni, amit még nagyon meg fog bánni. Próbáltam velük menni, de nem vittek el. Így hát itt maradtam az alkoholisták – és egyéb más szereket használók – szigetén. Utolsóként pedig Melanie, akinek már a szeme is rosszul ált, szeretett volna velem megitatni valamit. Ennél remekebb már nem is lehetne, habár ahogy elnézem a most bejövő srácot…van, létezik ennél remekebb. Hihetetlen.
- Bocs. Adj már egy jégkockát. – üvöltött artikulálatlanul.
- Ne haragudj, de nem a pincér vagyok, szolgáld ki magad. – lövelltem rá egy mérges pillantást, amit a gyér fényben nem láthatott és kétlem, hogy érdekelte. Ellökve magam a pulttól immáron határozottan az ajtó felé vettem az irányt.
- Úristen. Ne haragudj! – néztem először egy újabb fiúra, akit még életemben nem láttam, majd a hófehér ruhára, amit most egy szép kis zöldes folt díszített. Hirtelen azt sem tudtam, mit kezdhetnék, ugyanis még meglepődöttségem koránt sem ért véget, amikor a srác karomat megfogva elkezdett húzni.
- Hé! Állj már meg, és engedj el, légy szíves. – rántottam vissza, majd a másik irányba vissza a konyhába igyekeztem, hogy még mentsem a menthetetlent. Mindegy, Thea miatt van. Miért akarta, hogy felvegyem ezt a ruhát? Tudhatta volna, hogy ez lesz…
- Arra van a fürdő. – mutatott a jó irányba.
- Tényleg? Erre meg a konyha. – idegesített fel még jobban.
- Ne makacskodj már! Segítek. – húzott vissza magához, majd kezemet megfogva a tömegen átrángatott. Önkéntelenül pirultam el, mikor derekamat megfogva maga elé tolt, és az ajtót kinyitotta előttem. – Tényleg ne haragudj. Kifizetem. – nézett végig rajtam most már úgyis, hogy látott valamit. És nekem is sikerült jobban szemügyre vennem. Szöges ellentéte volt Zack-nek. Szájpiercing, tetkók, szőke haj, kékes-zöldes szem, és bennem az a pár elfogyasztott ital dolgozni kezdett.
- Figyelj, semmi gond. – néztem szemébe, majd a tükörbe. – Auch. – szisszentettem fel, mikor meg láttam egészben. Szörnyen nézett ki, a zöldet már beszívta az anyag, és sírni lett volna kedvem. Szegény ruha…
- Gyere; - nyújt kezemért, amit a lassuló reakcióidőm miatt nem rántottam el. – Egy kis víz csodákat tesz. – mosolygott, mitől még jobban felszisszentem. Minél hamarabb el kell tűnnöm innen, mert az alkohol mindig olyat tesz velem, amit soha, de soha nem tennék meg. Ezért nem iszom, de Thea erősködött, hogy nem lesz semmi, mert itt vannak, haza visznek, satöbbi, satöbbi.
- Szerintem hagyjuk, úgyis már haza készültem. – csúsztattam ki végül kezemet övé közül. – Meg egyébként is, ennek már a víz is csak ártana. – mosolyogtam szomorúan, de nem bírtam ki, hogy ne vegyem ki a kezéből a vizes törölközőt. Egy pici pötty eltűntetését néztem ki magamnak, de ő hamarabb cselekedett. Hátamat tartva elkezdte dörzsölni a ruha oldalán lévő ital foltot. Kirázott a hideg, mikor keze hátamhoz ért. Ami azt jelentette, hogy itt az idő, hogy eltűnjek innen.
- Fázol? – mosolygott rám sokat sejtetően. Gondolom már sokszor találkozott ilyen reakcióval. Az egyetlen baj az, hogy az enyémmel is kellet neki.
- Hagyjad. – vettem ki a kezéből, majd a kagylóba dobtam a törölközőt és visszafordultam az egész alakos tükör elé. Rosszabb lett, mint volt.
- Még így is gyönyörűen nézel ki. – mosolygott rám a tükörből, miközben a kezét mosta. Zavartan sütöttem le a szememet, majd elszégyelltem magamat. Basszus, barátom van. Nem jöhetek zavarba egy idegen sráctól.
- Nem kell ez a duma. – ráztam meg a fejem egy apró mosollyal a számon.
- Nem szokásom ilyeneket mondani. – nézett még mindig, mire elkaptam a tekintetemet. – Tényleg kifizetem, vagy kitisztíttatom.
- Ez csak egy ruha, mellesleg meg nem az enyém, szóval én nem haragszok. – mosolyogtam rá. – Viszont akinek a haragjával szembe kell szállnod, az nem lesz könnyű. – kacsintottam rá, amit egyből meg is bántam.
- Oh, bocsi. – nyitott ránk Conny, majd egy pillanatra megtorpanva végig mért engem, majd a társaságomat is. – Raidon, te mit csinálsz itt? – fordult mérgesen a fiú felé.
- Csak történt egy kis baleset, de már éppen menni készültem. – álltam közéjük.
- Így? Legalább hagy adjak valami váltó ruhát, Sam. – nézett még utoljára Raidon-re, majd rám.
- Nem kell, köszi. – simogattam meg a hátát, majd kikerültem. Minél távolabb kerülök ettől a fiútól, annál jobb.
- Hé, várj már! – szaladt utánam Conny. – Nem mehetsz el így. Még nem is töltöttünk együtt két percet se.
- Majd máskor. Érezd jól magad. – nyomtam két puszit az arcára, majd nem foglalkozva lebiggyesztett szájával a kijárat felé tartottam.
A friss, füstmentes levegő csípte bőrömet. Már bántam, hogy nem hoztam semmi pulcsit sem magammal. Először taxit akartam hívni, de meggondoltam magam, mert egy másodperccel sem szerettem volna több időt tölteni itt.
- Sam! – kiabált utánam egy hang, amire lassítás helyett felgyorsítottam. – Ne siess már annyira, hazaviszlek. – ért be Raidon, mire hirtelen megállással megfordultam. Csak is két szó csöngött a fülembe. Menj el! Egy határozott szorítás visszarántott mellé, elég közel ahhoz, hogy még jobban felerősödjön bennem az a két szó…

2014. július 15., kedd

#Csúszás - csak egy nagyon pici

Leég az arcomról a bőr, hogy már megint ilyen hülye bejegyzést kell írnom. Megpróbáltam, de még (!) nem sikerült maradandót alkotnom. Nem szeretek egy oldalakat fejezeteknek nyilvánítani, ezért nem is publikáltam ma semmit sem. Sietek, tényleg, nagyon, és most komolyan. Pár nap, mindössze. Határidőt nem írok inkább, mert eddigi tapasztalatok alapján nem sikerült betartanom.
Az a baj, hogy foghatnám a nyárra, de igazából az év többi hónapján sem remekeltem. Ez a fájó igazság...
Pár nap és jelentkezek az immáron harminckilencedik fejezettel ;)