2013. december 28., szombat

Huszonhetedik fejezet.

Halihó!
Remélem mindenkinek jól telt a karácsony, és jó sokat evet :)
Tudom, régen volt fejezet, de - ahogy már írtam - nem igazán volt ihletem, és időm se. Viszont köszönöm a több mint 5000 megtekintést!:)
Jó olvasást.xx

u.i.: várom a visszajelzéseiteket a fejezettel kapcsolatban :)




Jóllakottan dőltem hátra a székemben, amikor a telefonom elkezdett rezegni a zsebembe. Conny nevét jelezte ki, mire feltérképeztem a helyzetemet, hogy hogyan tudnék kijutni valami kevésbé zsúfolt helyre.
- Baj van? – kérdezte Zack a fülembe súgva.
- Nem, nincs. Vagyis gondolom, hogy nincs. – mutattam a telefonomra, mire beljebb húzta a székét. Hálásan rámosolyogtam, majd a visszahívásra kattintottam.
- Szia, Sam. Ráérsz egy kicsit?
- Az attól függ. – néztem körbe, majd leültem az egyik székre a konyhában.
- A sulis projectről lenne szó. – nyögte ki mire elég furán nézhettem magam elé.
- Miről? – nevettem.
- Tudod, a természettudományi verseny. Nem rémlik?
- Ööö… én nem hinném, hogy jelentkeztem ilyenre. – ráncoltam a homlokom. Persze, én és a természettudományok.
- Gondolkozz egy kicsit, mert el kellene kezdenünk, ugyanis 2 nap múlva be kell adnunk.
- Szerintem te összekeversz valakivel. – gondolkoztam erősebben, de nem rémlett, hogy ilyen tettre folyamodtam volna.
- Teljesen mindegy. Most csak azért hívtalak, hogy nálad, vagy nálunk csináljuk?
- De én nem jelentkeztem ilyenre, Conny. – ráztam meg a fejem.
- Te most vagy Zack-éknél, ugye? Ne haragudj, azt hittem, ráérsz. De akkor majd felhívlak holnap. – hadarta, majd lerakta a telefont.
Hajamba beletúrva néztem a telefonom kijelzőjét. Mondhatnám, hogy érdekes volt ez a beszélgetés, de inkább kínosnak nevezném. Mostanában Conny nagyon furcsán viselkedik velem. Nem érzem a társaságában teljesen felhőtlenül magam, és tudom, hogy Ő sem az enyémben.
Telefonomat feloldva a gyorshívásra kattintottam.
- Mi a fene baja van Conny-nak velem? – tettem fel egyből a kérdésemet.
- Neked is szia, Sam. – ásított Ben.
- Felhívott valami verseny meg projectkészítés miatt. Aztán meg csak úgy rám csapta a telefont. – mondtam a bejárati ajtó felé sétálva. Kabátomat magamra kaptam, majd leültem a lépcsőre.
- Nincs semmi baja. Csak meg van egy kicsit zavarodva. – sóhajtott. – Tudod, hogy nehéz neki a szülei miatt is, és Hannah-val való szakítás is megviselte.
- De akkor is furcsa mostanában.
- Nem a partyn kellene lenned? – hangsúlyozta a 'party' szót, elterelve ezzel gondolataimat.
- Ott vagyok.
- Fejben viszont nem. – mondta, mire felnevettem.
- Oké, oké. Már le is raklak.
- Érezd jól magad.
- Szia. – köszöntem, majd lábamat átölelve ültem még kint pár percet.
Már éppen indulni akartam, mikor kinyílt az ajtó.
- Azt hittem eltűntél. – döntötte oldalra a fejét Zack.
- Csak melegem volt. – mosolyogtam.
- Szóval meleged? – lépett közelebb, ha még ez lehetséges lehetett. - Minden rendben? – puszilta meg a ráncokat a homlokomon.
- Azt hiszem. – öleltem meg, nyakamat vállába fúrva. Eszembe jutott, hogy megkérdezem mit beszélgettek Melanie-val, de végül ráhagytam. Kíváncsi voltam, de nem akartam tönkretenni semmit se.
- Holnapra remélem még nincs semmi terved. – emelte fel az állam, hogy szemembe nézhessen.
- Sajnos most nincs itt a naptáram. – tapogattam a zsebeimet. – De azt hiszem, ráérek holnap. – haraptam el egy mosolyt.
- Milyen egy szerencsés ember vagyok. – döntötte homlokát az enyémnek.
- Miért kérdezted, egyébként? – próbáltam elrejteni az izgatottságomat.
- Áh; - legyintett. – csak érdekelt.
Elszomorodtam, majd számat lekonyítottam.
- Nem hat rám a könyörgő tekinteted. – simított végig az arcomon.
- Most nem tehetnél kivételt?
- Meglepetés.
- Csak egy kis utalás. – próbáltam kiszedni belőle valamit.
- Nincs utalás. – mosolygott majd ajkait enyémekre nyomta és lágy csókot lehelt számra.

*

Reggel olyan fáradtan sikerült felébrednem, mint ahogyan lefeküdnöm. Gyorsan felöltöztem, majd a korgó hangnak eleget téve a konyhába mentem, hogy reggelizzek. Anya szokásos nagy bevásárlását végezte, így nem is próbáltam meg tovább keresgélni valami ehetőbb után, miután a müzlit megtaláltam.
- Felhívhatnád a kis barátodat, mert már másodjára fut véletlenül erre. – mondta apa, mikor leültem mellé a nappaliban.
- Mármint melyik ’kis barátom’-ra gondolsz? – kérdeztem, mire bizonytalanul rám nézett. Ő nem tudja a nevét, én nem tudom, hogy kire gondol. Jól kiegészítjük egymást.
- Ben egyik barátja. – szinte láttam, ahogy próbálja összekötni fejben a barátaimat, valami névvel, habár csak róluk-négyükről szoktam beszélni, ha beszélek.
- Conny… - jutott eszembe egyből, hogy tegnap valami versenyről, meg közös munkáról beszélgettem vele. – Teljesen elfelejtettem.
- Akkor hívd fel mihamarabb, mert úgy tűnt fontos az, amit mondani akar.
Mikor befejeztem a reggelit a telefonom keresésére indultam. Egyetlen nem fogadott üzenetem, vagy hívásom sem volt. Ha Conny annyira el akart érni, miért nem hívott fel?
- Szia. – köszöntem bele bizonytalanul a telefonba. – Miért nem keltettél fel, hogy itt vagy?
- Szia Sam. Nem akartalak, tudom milyen morcos vagy, álmosan. – nevetett, mire kifújtam a levegőt, amit bent tartottam. – Feltételezem, hogy még mindig nincs fogalmad, milyen versenyre jelentkeztél.
- Ha most ez az, amit Mr. Darke mondott, akkor tudom, miről van szó. – tegnap este beugrott, hogy a jobb jegy érdekében jelentkeztem valamire. És mivel kellett egy pár Conny segített.
- Gratulálok, akkor mégiscsak van még benned valami remény. – könnyebbült meg.
- Kösz. Csak nem gondoltam, hogy ilyen hamar lesz. – vakartam meg a fejem. Mr. Darke félrevezetett…
- Most csak a közös projecteket kell elküldeni.
- Meddig van arra határidő? – kérdeztem, mert ha ráérünk, akkor ne gondolkozzunk feleslegesen még rajta.
- Holnapig? – vitte fel a hangsúlyt mondata végén.
- Úristen? Komolyan? – ijedtem meg, hiszen sok múlik ezen a versenyen.
- Igen, Sam. Ezért sürgetem csak a dolgokat.
- Most már csak egy baj van.
- Igen?
- Nem érek rá ma. Vagyis nem tudom, hogy meddig nem érek rá, és mettől igen. – húztam oldalra a számat.
- Zack? – kérdezte szemrehányással a hangjában.
- Ami azt illeti igen, de… - álltam fel az ágyamról.
- Mindegy akkor majd én megcsinálom. Csak ne felejtsd el a barátaidat. – mondta, majd lerakta a telefont.
Iszonyat bűntudatom lett. Ezt az egész versenyt miattam vállalta el, hiszen neki nem kell a plusz jó jegy. És most cserbenhagyom, majd kihasználom, mert azt mondta megcsinálja. „Csak ne felejtsd el a barátaidat”, szinte éreztem, hogy ilyen áll a háttérben.
Megpróbáltam újra felhívni, hogy megbeszéljük és megmondjam neki, hogy átmegyek este, vagy hagyja rá, majd valamit csinálok, de egyszer sem vette fel. Írtam neki üzenetet, de nem válaszolt.
Megbántottam, kétség nem fér hozzá. Rossz barát vagyok, a bűntudatom arra vezérelt, hogy felhívjam Zack-et és lemondjam bármit is tervezett, majd elmenjek Conny-hoz. Két tűz közé kerültem, és ezt Conny nagyon jól tudta.
Összerezzentem a telefonom hangos csörgésére.
- Kész vagy? – hallottam vidám hangját Zack-nek.
- Figyelj, mégsem jó ez a mai nap, sajnálom. Jelentkeztem egy versenyre, és holnapra le kell adnom egy megfigyelést a témával kapcsolatban. – hadartam gyorsan, és hallgattam a csöndet.
- Oké, semmi baj. Akkor majd máskor bepótoljuk. – mondta végül.
- Tényleg sajnálom, Zack. – mennyivel könnyebb lenne bűntudat nélkül az élet. Utálok megbántani másokat.
- Semmi baj, Sam. – mondta most már kedvesen.
- Tényleg ne haragudj. – tettem magam most már nevetségessé, amit ő is észrevehetett.
- Valami más is van e mögött? – kérdezte óvatosan, mire úgy éreztem, hogy tudnia kell az igazat.
- Igazából Conny-val jelentkeztem erre a versenyre, és vele együtt kellene beadnom ezt a valamit holnap. Tegnap, amikor nálatok voltunk, ő hívott. Majd ma is, de én mondtam, hogy nem igazán érek rá. Erre ő azt mondta, hogy akkor majd ő megcsinálja, és most megsértődött.
- Már megint Conny? – kérdezte éllel a hangjában.
- Igen. – nem értettem a ’már megint’-et, de nem volt erőm rákérdezni. – És még azt is hozzátette, hogy ne felejtsem el a barátaimat. – sóhajtottam.
- És most bűntudatod van?
- Abszolúte.
- Akkor sikerült elérnie, amit akart. – mondta minden rosszindulat nélkül.
- Hogy érted?
- Mindegy, menj és csináld meg vele ezt a valamit; – ismételt engem. – aztán majd még beszélünk.
- Ez most iszonyat rendes volt tőled, ugye tudod? – eresztettem meg egy halvány mosolyt.
- Nem akarom, hogy köztem és a barátaid között kelljen választanod, mindössze ennyi.
- Jó, de most neked mérgesnek kellene lenned rám, mert neked mondtam, hogy ráérek, és most mégsem. – halkultam el.
- Azt akarod, hogy mérges legyek? – éreztem mosolyát.
- Nem akarom, de túl könnyen ment. – húztam össze a szemem.
- Csak azért, mert fontos neked ez a verseny. Nem akarok a tudás útjába állni. – nevetett.
- De te is fontos vagy. – pirultam el, majd azt kívántam bár ne mondtam volna. Igazából még nem mondtunk ki semmit se hivatalosan, és most ez a mondat valamiért zavarba ejtett. Éreztem, ahogy újra elmosolyogja magát.
- Ahogy te is nekem, Sam. Ezért menj és békülj ki a barátoddal.
- Rendben. Köszönöm. Majd felhívlak.
- Várom, szia. – nevetett. Tudta, hogy teljesen zavarba jöttem.
Nem tudom miért éreztem magam ennyire zavarban, mert nem volt itt a szobámban, hanem csak telefonon beszéltünk.
Ez után már remélem, hogy Conny beenged és megbeszéljük a dolgokat. Habár tudom, hogy ha most megjelenek az ajtójában, kapok tőle pár csípős megjegyzést.

2013. december 23., hétfő

#MerryChristmas


Minden kedves olvasómnak kellemes ünnepeket kívánok! :)
(és sok-sok pihenést)


Egy kis helyzetjelentés céllal is érkeztem, ugyanis tudom, hogy nagyon régen nem volt rész, amit rettentően sajnálok. A szünetben biztos lesz - szerintem két ünnep között, aztán a többi még kiderül.
Mostanában nem igazán érzem a történet 'magaslatán' magam, de már elkezdtem a következő részt. Úgyhogy gondoltam megosztok veletek egy részletet, habár nem tudom hányan fogtok rákattintani a bejegyzésre.

Huszonhetedik fejezet. - részlet

Jóllakottan dőltem hátra a székemben, amikor a telefonom elkezdett rezegni a zsebembe. Conny nevét jelezte ki, mire feltérképeztem a helyzetemet, hogy hogyan tudnék kijutni valami kevésbé zsúfolt helyre.
- Baj van? – kérdezte Zack a fülembe súgva.
- Nem, nincs. Vagyis gondolom, hogy nincs. – mutattam a telefonomra, mire beljebb húzta a székét. Hálásan rámosolyogtam, majd a visszahívásra kattintottam.
- Szia, Sam. Ráérsz egy kicsit?
- Az attól függ. – néztem körbe, majd leültem az egyik székre a konyhában.
- A sulis projectről lenne szó. – nyögte ki mire elég furán nézhettem magam elé.
- Miről? – nevettem.
- Tudod, a természettudományi versenyre a project. Nem rémlik?
- Ööö… én nem hinném, hogy jelentkeztem ilyenre. – ráncoltam a homlokom. Persze, én és a természettudományok.
- Számomra is furcsa volt, viszont el kellene kezdenünk, mert 2 nap múlva be kell adnunk.
- Szerintem te összekeversz valakivel. – gondolkoztam erősebben, de nem rémlett, hogy ilyen tettre folyamodtam volna.
- Teljesen mindegy. Most csak azért hívtalak, hogy nálad, vagy nálunk csináljuk?
- De én nem jelentkeztem ilyenre, Conny. – ráztam meg a fejem.
- Te most vagy Zack-éknél, ugye? Ne haragudj, azt hittem, ráérsz. De akkor majd felhívlak holnap. – hadarta, majd lerakta a telefont.
Hajamba beletúrva néztem a telefonom kijelzőjét. Mondhatnám, hogy érdekes volt ez a beszélgetés, de inkább kínosnak nevezném. Mostanában Conny nagyon furcsán viselkedik velem. Nem érzem a társaságában teljesen felhőtlenül magam, és tudom, hogy Ő sem az enyémben.
Telefonomat feloldva a gyorshívásra kattintottam.
- Mi a fene baja van Conny-nak velem? – tettem fel egyből a kérdésemet.
- Neked is szia, Sam. – ásított Ben.
- Felhívott valami verseny meg projectkészítés miatt. Aztán meg csak úgy rám csapta a telefont. – mondtam a bejárati ajtó felé sétálva. Kabátomat magamra kaptam, majd leültem a lépcsőre.
- Nincs semmi baja veled. Csak meg van egy kicsit zavarodva. – sóhajtott. – Tudod, hogy nehéz neki a szülei miatt is, és Hannah-val való szakítás is megviselte.
- De akkor is furcsa mostanában.
- Nem a partyn kellene lenned? – hangsúlyozta a party szót, elterelve ezzel gondolataimat.
- Ott vagyok.
- Fejben viszont nem. – mondta, mire felnevettem.
- Oké, oké. Már le is raklak.
- Érezd jól magad.
- Szia. – köszöntem, majd lábamat átölelve ültem még kint pár percet.
Már éppen indulni akartam, mikor kinyílt az ajtó. (...)