Harmincharmadik fejezet. - Willow

Sziasztok!:)

Megint kicsit megcsúsztam, de mentségemre szolgáljon, hogy...sok minden történt ezen a héten, és valamiért mindig nagyon fáradt voltam :(
Remélem tetszeni fog, és várom a visszajelzéseket.
Mellesleg, kaptam egy díjat - szám szerint az ötödiket - amit köszönök is szépen Dsupin Lilla-nak! :)

Jó olvasást!xxx

- Várj! – állított meg Zack, mikor már éppen kezdtem belejönni a kocogásba. – Elfelejtettem, hogy neked nem ártana bemelegíteni is. – nevetett arcomat látva.
Gyorsan jobbra-balra-előre-hátra hajoltam, majd mosolyogva felé néztem.
- Szerintem ennyi megteszi. – legyintettem egyet.
- Te tudod. – vonta meg a vállát, majd futásnak eredt. Nem viccelek, futott, nem csak kocogott, ahogyan az előbb.
- Ez nem ilyen közös futásnak indult? – értem be, csakhogy túl hamar gyorsultam fel, ami felőrölte az összes energiámat. Sose tudtam sprintelni, nem tudom néhányan hogyan képesek rá.
- Össze kellett volna kötni a lábunkat? – kérdezte, mire felhorkantam.
- Gyenge próbálkozás. – löktem meg, mire ő is meglökött, majd én visszalöktem. Mivel meg akartam előzni, hogy újra meglökjön kicsit felgyorsítottam. – Jó, nem úgy gondoltam. Vicces megjegyzés volt. – nevettem tehetetlenül, miközben próbáltam nem a beszúrt tüdőmre koncentrálni. Ami nehezen ment, tekintve, hogy minden levegővételkor éreztem. Még futottam pár métert, majd megálltam és a combomra nehezedve előre dőltem.
- Ennyire könnyű lenne elkapni téged? – ért be végül.
- Szerintem még ennél is könnyebb. – egyenesedtem fel, mire a lábamba nyílalt a fájdalom. Most már én is szánalmasan rossznak éreztem az állóképességemet.
- Van egy olyan érzésem, hogy megnyerem a fogadást. – mosolygott kezemet megfogva. Ez a gesztusa olyan apró volt, hogy muszáj volt elmosolyognom magam. Megszorítva kezét néztem fel rá, amit ő félreértelmezett és újra elkezdett futni. Csak most engem is maga után húzott, így kevésbé bírt haladni.
- Ha most velem szeretnéd körbefutni London külvárosának egy részét, akkor már most mondom, hogy nem fog sikerülni. Nem akarok nyafogni, de ez szörnyű. Nem csak unalmas, de még fárasztó is. – engedtem el a kezét, és a saját tempómba sétáltam utána.
- Tudod hány métert futottál? –kérdezte megtorpanva.
- Minimum vagy fél kilométert, de nem akarom magam alábecsülni, így mondanék 800 métert. – haraptam bele ajkamba, hogy elfojtsam a mosolyomat. Mondatomon nagyon jót szórakozott. Jó, nyilván én is tisztában voltam vele, hogy körülbelül 10 perce indulhattunk el, ebből pedig 4 percet álltam, és a fájó pontjaimmal foglalkoztam, mindhiába, teszem hozzá.
Felém lépett, majd államat felemelve mélyen a szemembe nézett.
- 350 métert. – mondta, majd fejét lehajtva próbált nem mosolyogni.
- Na, ez nem volt szép. Mégis honnan tudod, hogy mennyit futottam? – tetettem felháborodást. Mondjuk azért ennél többre tippeltem volna.
- Tudod a futóknál szokott lenni lépésszámláló is. – mutatott a kis kütyüre a kezén.
- Most ezen nagyon meg fogsz lepődni, de nekem is van. – tettem keresztbe a kezem a mellkasomon, amolyan ’nyertem’ stílusban.
- Na, ne. – lepődött meg látványosan. – És hol van? – nézett végig rajtam, mire feszengeni kezdtem.
- Van egy tök jó kis applikáció a telefonom. – vontam meg a vállam végül, mire felnevetett.
- Nem csalódtam. – húzott vissza magához a derekamnál.
- Most miért? Egyszer kipróbáltam. – próbáltam fokozni, amire meg is lett a várt hatás. Ledöbbenve várta, hogy folytassam. – Megmértem, hogy hány lépés eljutni a ház különböző pontjaiba.
- Folytasd, kérlek. – harapott bele újra alsó ajkába.
- Nem folytatom, mert kiröhögsz. – döntöttem a fejemet a vállának.
- Nem foglak, esküszöm. – fogadkozott. – Kíváncsi vagyok, hány lépés eljutni a nappalitokba.
- Igazából az nem olyan sok, körülbelül 23 a szobámból, de ez még nem minden. Méri azt is, hogy hány kalóriát tudsz elégetni. Megdöbbentő ám, hogy mennyit lehetne fogyni attól, ha egész nap a házban szaladgálnék ide-oda.
- És mellette semmit sem ennél. – fejezte be. – Viszont az bíztató, hogy 50 lépést biztos megteszel egy nap alatt. – nevetett átölelve.
- Van, hogy 55-öt is, ugyanis a fürdőszobáig 4 nagy lépés kell. – bólogattam.
- Kezd ez a beszélgetés még számomra is érdekes lenni.
- Elmegyünk valahova enni? – néztem fel rá mosolyogva.
- Nem. Most ettél. – ráncolta a homlokát értetlenül.
- És futottam is. Na? – kérleltem.
- Bármennyire hihetetlen is, nem hordok magamnál hitelkártyákat futás közben.
- Sajnos én se voltam erre felkészülve, habár sejthető volt. Viszont így még izgalmasabb. Raboljunk ki egy kis boltot. – csillant fel a szemem.
- Rendben, remélem még maradt elég erőd, hogy elfuss a színhelyről. Most meg gyere, mert mutatni akarok valamit. – kacsintott majd újra futni kezdett.
Miközben néztem távolodó alakját elgondolkoztam, hogy most komolyan itt hagyott-e. De hamar rá kellett jönnöm, hogy igen. Nem igazán értettem, hogy most mit akar, csak ott álltam tehetetlenül, és nagyon hülyén érezve magamat. Végül hajamba beletúrva felröhögtem. Igazából az utcán senki nem volt, kezdett sötétedni, így csak a házak ablakából nézhettek örültnek. A furcsa érzésemet felváltotta a harag, amit valamiért elkezdtem érezni. Egész nap nem volt időm gondolkozni, és igazából nem is akartam, de most, hogy csak így itt hagyott a ma reggel és a tegnap este emlékei elleptek. És a felismerés kegyetlenül rossz érzéssel töltött el. Ugyanis konkrétan vissza lettem utasítva, úgy hogy fel sem fogtam a történtek nagyságát. Nem is értem, hogy emellett akkor és eddig, hogy tudtam átcsuszamlani. A düh egy perc alatt elárasztott, és haragosan rúgtam bele egy bokorba, miközben megfordultam. A telefonom a már jól ismert csengőhangon élesen szólalt meg, egy pár pillanatig elgondolkodtam, hogy felvegyem-e.
- Még is hol a jó istenben vagy, Sam? – kérdezte idegesen Zack.
- Az egód kitaszított mellőled. – mondtam dühösen. Szórakozzon a hülye barátnőivel, akik ott ugrálnak körülötte nap, mint nap.
- Most meg mi bajod van? – vette nehezebben a levegőt, gondolom, visszafele igyekezett.
- Semmi. – ráztam meg a fejem, miközben egy autó süvített el mellettem
- Remek. – mondta, de már nem csak a telefonból hallottam a hangját.
Hátrafordulva rá meredtem, majd egy könnycseppet töröltem ki a szememből, amit a düh idézett elő.
- Most ezt értenem kellene? – kérdezte aggodalmas arccal, mire felém közeledve megfogta az állam. Mellkasára tettem a kezem, hogy ellökjem magamtól.
- Hagyj békén!
- Pár perce még bolti rablásról, a házatok paramétereiről beszélgettünk, most meg azt kéred, hogy hagyjalak békén? Mégis mit csináltam? – fogta két keze közé az arcomat.
- Miért hagytál itt? – kérdeztem végül, habár nem ez dühített fel, és ezt ő is érezte.
- Mondtam, hogy mutatni akarok neked valamit, és úgy gondoltam, hogy te is jönni fogsz utánam. De kétlem, hogy ez a bajod. – ráncolta a homlokát.
- Haza megyek. – fogtam meg a kezét, és az oldala mellé tettem.
- Dehogy mész. – fogta meg a kezem újra, majd maga után kezdett el húzni.
- Dehogynem megyek. – makacskodtam, de nem igazán foglalkoztatta, sőt még el is mosolyodott. – Örülök, hogy jól szórakozol. – suttogtam utána sétálva.
- Sajnálom, de eléggé szórakoztató vagy. – karolta át a vállam, mire kibújtam alóla.
- Remek. – fújtam egyet, majd a lehető legtávolabb mentem tőle.
Szótlanul sétáltam mellette, míg kanyarogtunk az utcákon. Óvatosan megfogta a kezem, és mivel nem engedtem el, ő ezt egy jelnek vette, és megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Hova megyünk? – kérdeztem, amikor már kezdett ismeretlenné válni a környék.
- Csak gyere. – mosolygott rám féloldalasan.
- Ha nem ismernélek azt hinném, hogy éppen most akarsz elrabolni.
- Nem ellenkeztél, szóval ez nem nevezhető elrablásnak. – húzott magához, majd lassított léptein. Ekkor körbe néztem és rájöttem, hogy egy ház sincsen a közelben, habár pár perce még utcákban kanyarogtunk. Ehelyett egy kietlen táj, minek közepén egy fűzfa állt. Nyáron valószínűleg tele lehet az egész színes virágokkal, ehelyett most magasra ágaskodó fűszálak terítették az egész földet. Kivéve egy pontot, ahol a fa magasan az égbe emelkedett. Mosolyogva néztem a tájat, majd Zack-re pillantottam.
- Ide szoktam jönni, ha elegem van mindenből. – motyogta zavartan.
- Oda megyünk? – mutattam a fához kezét megszorítva, mire bólogatva elmosolyodott.
Miközben a fűben botladoztunk hirtelen felkapott. – Hé, tegyél le! – nevettem kezét csapkodva.
- Persze, aztán azt hallgathatom, hogy milyen koszos vagy, és bogaras. – mosolygott.
- Ez aranyos volt. – karoltam át a nyakát és fejemet a füléhez emeltem. Jó érzéssel töltött el, hogy megborzongott mikor megpusziltam a nyakát.
- Itt is vagyunk. – rakott le, és körbe forgott felemelt kézzel.
- Felmászunk? – néztem fel a fűzfára.
- Fel. – kacsintott majd kezeit összekulcsolta, hogy felkapaszkodhassak.
Büszkeséggel töltött el, hogy kevés bénázással fel tudtam mászni, mert hozzáteszem nem szoktam fákra mászni.
- Szeretnél beszélgetni az előbbi kirohanásodról? – sandított rám apró mosollyal a szája sarkában, mikor ő is felhúzódzkodott mellém.
- Nem tudom, hogy szeretnék-e. – néztem fel az égre, ami egyre jobban besötétedett.
- Mindegy, csak érdekelt volna, mivel bántottalak meg hirtelen. – vonta meg a vállát.
- Gondolkoztam az elmúlt 24 órán, és lehet valamit félreértettünk…

- Hidd el, hogy mindennek oka volt. Sokkal többet jelentesz számomra, minthogy az első este, amikor együtt vagyunk lefeküdjek veled. – fordult felém. – Tudom, hogy ez bántott. De elhiheted én is kívántalak, csak nem szerettem volna, ha a szüleid, vagy a bátyád hirtelen benyitottak volna. – nyúlt állam alá, hogy fejemet felemelhesse, mire homlokomat az övének döntöttem. - Nem értem miért gondolnak a lányok egyből egy ilyen után arra, hogy nem akarja őket a pasijuk. – puszilta meg a homlokom, mire rámosolyogtam.
Hirtelen ostobának éreztem magam, nagyon. Csak ketten voltunk, egy fa tetején, és elszállt minden bátorságom, hogy bármit is mondjak. Így csak felé fordultam és arcomat nyaka és válla közé fúrtam, mire ő szorosan átölelt.
- Csak mondd el, ha bármi bánt. – suttogta, mire barna szemeibe néztem, és megcsókoltam. – Szeretlek, Sam. – mormolta ajkaimba, mire melegség futott át az egész testemben. Puszikkal hintette be az egész arcomat.
- Én is téged. – állítottam meg, majd kezeimet hajába túrtam, és újra megcsókoltam.