2015. április 6., hétfő

Ötvenkettedik fejezet. - You've got the Love.

Aloha, babócák!
Köszönöm szépen a kommenteket, pipákat, a kattintásokat, és a sok-sok türelmet! :)
Következő fejezet időpontja: bizonytalan. 
Jó olvasást.xx


- Ez jó vicc volt. – nevetett Thea hasát fogva. Féltem, hogy leesik a székről, annyira nevet. 
- Nem viccnek szántam, pedig. – mondtam neki komolyan, mire még jobban felnevetett.
- Ilyet pedig nem szoktál mondani. –törölgette a szemét. Hogy én mennyire örülök, hogy ilyen barátaim vannak. Komolyan, minek ellenség. Mivel még mindig nem csatlakoztam hozzá, így egy pillanatra abbahagyta. – Mondd, hogy ezt nem gondoltad komolyan! – próbálta arcvonásait rendezni, ami nehezen ment neki.
- Éppen neked mondtam el először egy elég nagy hírt, erre te kiröhögsz. Kedves… - fontam össze kezemet mellkasom előtt, majd a táskámba elpakoltam a megmaradt ebédemet. 
- Jó, oké, tudod mit? Kezdjük elölről! – fogta meg kezemet, mikor az asztalra támaszkodva fel akartam állni.
- Jól hallottad, nem mondom el többet. Lehet igazad volt, hülye, hirtelen ötlet volt. Felejtsd el. – rántottam meg vállamat, majd az asztalon egy morzsát nézegettem. Igazán érdekes volt.
- Ugyan már, Sam! Nem azért nevettem, hanem, mert olyan szürreális volt… - mosolygott rám, mikor felnéztem rá. – De, természetesen, mint legjobb barátnőd, veled tartanék, mint, mindig. – kacsintott rám barnahajú bohokás barátnőm, majd ő is csomagolni kezdett. – Suli után gyere át hozzám, megbeszéljük ezt is, meg a buli részleteit is. – ölelte át vállamat.
- Rendben van. – mosolyogtam rá.

*

Thea-hez menet végig azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg hülye ötlet volt ez az egész 'egy évig utazgassunk a nagyvilágban'- ötlet? Nem tudom, miért gondoltam egyáltalán erre. De valamiért olyan szabadnak tűnik az egész, hogy ki szeretném próbálni. Lehet csak örököltem valamit a szüleimtől…
- Gondolkoztam. – kezdtem bele egyből, mikor kinyitotta az ajtót az első csöngetésem után nem sokkal. 
- Én is, és figyelj, ha neked ez segít, megteszem érted, mert tudom, hogy jó buli lesz, és utána is mehetünk egyetemre meg minden, és legalább te neked is lenne még egy kis időd dönteni. – mosolygott rám, mire magamhoz húztam és szorosan átöleltem.
- Te mindig olyan jó vagy hozzám. – suttogtam nyakába, és próbáltam nem elsírni magamat.
- Te is elég sok mindent tettél már meg értem. – simogatta meg a hátamat. 
- De ez akkor is annyira kedves tőled. – toltam el magamtól szipogva. – De nem kérhetem ezt tőled. 
- Nem kell kérned, szívesen tenném.
- Nem, nem, itt van neked Ben, terveid a jövőre nézve, ezt nem hagyom, hogy felrúgd. Szóval téma lezárva. – erőltettem magamra egy mosolyt.
- Itt most arról van szó, hogy szeretnélek kihúzni ebből az egészből. – rázta meg a vállamat, hogy ránézzek. 
- Nem, hirtelen ötlet volt. Meg egyébként is miből mennénk? – ráztam meg a fejemet végiggondolva az egészet. 
- Jó, ezt te is tudod, hogy megoldanánk.
- Mindegy, Thea. Ne beszéljünk erről többet, oké? – néztem mélyen zöld szemeibe. – Örülök, hogy megosztottam veled, de nem gondoltam eléggé végig. 
- Ahogy gondolod, de bármikor beszélhetünk erről, rendben? Ha bármi van, mondd el! – ölelt még egyszer magához. – Akkor lássuk csak, hogy is kéne elkezdeni? – nézett rám, majd a házra. Elnevettem magamat tanácstalanságát látva. 
- Lehet, hogy máshova kéne szervezni ezt a szülinapi bulit, nem? – kuncogtam. 
- Nem tudom. – ült le a földre tehetetlenül, így tud a legjobban gondolkozni. – Szerettem volna Ben-nek megmutatni, hogy fergeteges bulit tudok szervezni, de már egyáltalán nem érzem ezt.
- Miért? Még csak most kezdjük el. – ültem le mellé.
- Tudom, csak annyi minden van a fejemben, hogy nem tudom, hogyan tudnám kivitelezni. – sóhajtott.
- Kezdjük azzal, hogy hozol egy füzetet, és felírjuk ezeket a fergeteges ötleteidet. – löktem meg a vállát, hogy kicsit felviduljon. 


*



Ben hihetetlenül örült a meglepetés bulijának. Nem gondoltam volna, hogy öt nap alatt meg tudjuk szervezni, de sikerült. Imádtam az arcát, mikor meglátta az embereket, akik csak miatta vannak itt. A nagy örülés után természetesen kezdődött a kemény ünneplés. Ha jól láttam az előbb a telefonomon hajnal egy körül lehetett, ami - végig nézve a társaságon - nagyon koránnak tűnik. Még kevesen vannak illuminált állapotban, ami elég nagy kitartásra vall. 
- Mizu, Sammy? – karolt át hátulról egy ismerős. Meg se kellett fordulnom, hogy tudjam ki az. – Gyönyörű vagy, ma is. – puszilta meg arcomat oldalt, mire próbáltam lerázni magamról.
Természetes, hogy az egyetlen részeg talál meg.
- Aaron, keress már valaki mást. – forgattam meg szemeimet. – Szerintem azok közül válogathatsz is. – mutattam egy pár sarokban álló lányra, akik az este folyamán rámásztak.
- Meguntam őket. – grimaszolt, mire akaratlanul is elnevettem magamat. 
- Sokan vannak még. – kacsintottam rá, majd meghallottam a kedvenc számom felcsendülését, és meggondolatlanul megfogtam a kezét, és táncolni húztam.
- Nehéz rajtad kiigazodni. – karolta át nyakamat táncolás közben.
- Csak nem akartam egyedül táncolni. – biggyesztettem le szám sarkát, majd elkezdtem a refrént kiabálni. – Tudom, hogy megy ez neked is. – hajoltam füléhez közel, mire derekamat közelebb húzta, így teljesen összegabalyodtunk. 
- Mit adsz cserébe? – döntötte homlokát enyémnek egy pillanatra.
- Nem vagyok elég részeg hozzá, Aaron, sajnálom. – kacsintottam rá, mire éreztem, hogy megdöbbent. Elengedtem, majd próbáltam bevegyülni a tömegbe. 
- Sam? – pislogott felém egy szőke hajú srác tekintetemet keresve. Nehezemre esett kapcsolni, hogy mit is keres itt Todd, de végül leesett, hogy Ben-nel jóba lettek, és végül úgy döntöttünk, hogy meghívjuk.
- Rég találkoztunk. – öleltem meg mosollyal az arcomon. 
- Részegen? – nevetett, majd kezemet megfogva a pultnak kialakított asztalhoz húzott, és kérdezés nélkül kezdte el kiönteni a röviditalokat. 
- Lehet, nem jó ötlet. – szóltam rá a harmadik sztoriját félbeszakítva, és jó pár kiöntött alkohol után. 
- Hidd el, kelleni fog ez a kis erősítő még mára. – döntötte hátra fejét, majd a poharat az asztalra csapta.
- Mire gondolsz? – próbáltam felfogni, hogy mit mondott, és a köd alól a felszínre jutni, de nem igazán sikerült ép ésszel gondolkodnom. 
- Majd meglátod te. - legyintett kicsit bizonytalanul, mire mindketten elnevettük magunkat. – Kijössz cigizni? – kérdezte közelebb hajolva, mire bólintottam, habár ő is nagyon jól tudja, hogy nem élek ennek a szenvedélynek.
Mikor végig verekedtük magunkat a tömegen, és az izzadtságon, és végre kiléphettünk a hideg levegőre, majdnem visszatántorodtam. Fel sem tűnt, hogy ennyire nincs levegő bent. 
- Mit akar ez az Aaron már megint tőled? – gyújtotta meg cigijét, majd hanyagul a falnak dőlt. 
- Mire gondolsz? – kérdeztem vissza, mert abszolút nem értettem, hogy honnan is jön neki ez a kérdés.
- Láttam az előbb is milyen jól elvoltatok. – rántotta meg a vállát. – Csak érdekelt, mi van köztetek.
- Semmi nincs. Abszolút. – ráztam meg a fejemet, majd a földre szegeztem a tekintetemet. 
- Tudom, hogy szenvedsz. Ő is szenved, miért csináljátok ezt egymással? – váltott témát, legalábbis gondolom, hogy még nem az Aaron-nel való, nem létező kapcsolatomról beszélgetünk. 
- Vége van, ezen már nincs mit beszélni. – néztem rá gondterhelten.
- Meg se hallgattad egyszer se. Nem is tudod, mi történt. – fújta ki a füstöt. 
- Eleget láttam. – sóhajtottam nagyot, majd ráemeltem tekintetemet. Tartotta a szemkontaktust, majd féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Gyere ide! – hívott magához, mire elé léptem, és ölelésébe burkolóztam. – Szeretném, ha minden rendben lenne köztetek. Zack egy idegroncs, komolyan. Kibaszottul nincs rendben ez így. – puszilta meg fejem búbját.
- Hogy nincs egy ilyen kedves srácnak barátnője? – mosolyogtam rá, mikor elengedtük egymást.
- Nem tán rám akarsz hajtani? - vetette be csajozós kacsintását, mire felnevettem.
- Erősen gondolkozok rajta. – kacsintottam rá én is. – Elszívtad? – néztem a kezében lévő szenvedélyt okozó vékony szálra. 
- El, persze. Menjünk be, mielőtt még megfázol, aztán ez is az én hibám lesz. – engedett előre. 
Ugráltunk pár bulit felperzselő számra, majd közölte, hogy nem baj-e, ha rámegy valamilyen lányra, akivel már egy ideje szemez a sarokban, és azt se venné rossz néven, ha elmondanám a nevét, meg a kedvenc színét. Mivel sajnos a kedvenc színét nem tudtam elmondani Lisa-nak, így megelégedett azzal, hogy elmondtam ’szingli, nyugodtan menj oda hozzá, persze’ tájékoztatással is, ami rettentően nem érdekelte, ugyan. Ezután Thea-vel és a többiekkel is töltöttem egy kis időt, majd gondoltam leszakadok a csapattól és keresek valami ehetőt, ugyanis így hajnal három környékén rettentően megéheztem. 
A konyhában ismerős terepként nyitogattam a hűtőt, majd nézegettem, hogy vajon mi lehetne a tökéletes korai reggelim/késői vacsorám menüje. A telefonom rezgése a zsebemben viszont gondolkozásomból felébresztett. Kíváncsian oldottam fel a képernyőt, mikor ezzel az üzenettel találtam szemben magamat. 


„Komolyan fogadnom kellett volna, hogy a konyhában leszel. ;)” 


Egy pillanatig azt hittem, hogy csak képzelődöm, ezért megfordultam, de mivel nem láttam az SMS feladóját, ezért elmebajra hivatkozva folytattam tovább az alapanyagok keresését. Ekkor hirtelen megtorpantam, újra előkaptam a telefont, és megnéztem, hogy jól láttam-e. Mikor újra megfordultam, már tudtam, hogy nem képzelődöm. Ott állt előttem Ő. Próbáltam úgy tenni, mintha érteném, hogy miért van itt, és nem zavarba lenni az engem felfaló tekintetétől, de nem igazán ment. 
- Szia! – köszönt, mire összeszedtem magamat, és a hűtő felé visszafordultam, majd a pultra tettem a szendvicsnek szánt töltelékeimet. 
- Most megkérdezném, hogy ’jé, te hogy hogy itt?’, de gondolom, lenne rá egy jó magyarázatod, ami ugyebár nem érdekel, szóval ne is fárasszuk egymást. – kentem meg a toast kenyeret vajjal, majd próbáltam a legnagyobb közönnyel hozzá beszélni. Segítségemül volt, hogy nem kellett a szemébe néznem, így tökéletesen tudtam szerepemet alakítani. 
- Meghívtak, eljöttem, ennyi. – beszélt nagyon közel hozzám. Annyira, hogy éreztem, ahogy szemével lyukat váj hátamba. 
- Meghívtak? Mégis kicsoda? – fordultam felé egy pillanatra.
- Szerintem nem tartozom neked magyarázattal. – valahogy mikor ő felel közönnyel, az mindig ezerszer durvábban hangzik, mint mikor én.
- Így van. – fordultam tányérral egyenes az arcába. Közelebb volt, mint gondoltam. – Légy szíves arrébb állnál, hogy az asztalhoz tudjak ülni? 
- Kerülj ki. – mutatott két oldalra maga mellé, ahol pont háromembernyi hely volt. 
- Én itt szeretnék elmenni. – álltam hozzá még közelebb, éreztetve vele, hogy nem érdekel, mennyi hely van körülötte.
- Ha le akarsz ülni, akkor ki kell kerülnöd. – fojtott el egy apró mosolyt arcán. Jól szórakozott, már megint. 
- Ne akard, hogy keményebb eszközökhöz folyamodjak. – fenyegettem dühösen. 
- Isten ments! – emelte fel kezeit, mint aki megadta magát, majd ha létezik, még annál is közelebb lépett, mint ahogy az előbb volt. Még jó, hogy tányér volt a kezemben. 
- Zack! – szóltam rá indulatosabban. 
- Sam! – szólított nevemen. Istenem, de rég hallottam már így a nevemet. 
- Cope!
- Barnes! – utánzott, mire kifújtam a bent tartott levegőt. 
- Tudod, hogy nem foglak kikerülni.
- Tudod, hogy nem foglak elengedni, mikor nem állok az utadba.
- Dehogyisnem, éppen ott állsz. – háborogtam.
- Nem, te állsz az én utamba. – harapott el egy újabb mosolyt, mire nagyot fújtatva kikerültem.
- Az agyamra mész, Zack Cope. – ráztam a fejem mérgesen. 
Kihúztam a széket a konyhaszigetnél, és a tányért hanyagul magam elé raktam. Fortyogtam a dühtől. Ekkor mellém lépett, elvette a tányéromról a szendvicsemet, és beleharapott. 
- Ez már mindennek a teteje! – akadt el a levegő a torkomon. – Most csinálj egy másikat! – fontam karomat össze mellkasomon. 
- Nem ettem meg, csak beleharaptam. 
- És úgy gondolod, hogy én ezt meg fogom enni? – mutattam a szendvicsre, majd rá.
- Hát, ja. – rántotta meg vállát.
- Akkor elég rosszul gondolod. – löktem arrébb a tányért, majd kész voltam felrobbanni. Felpattantam a pulttól, és minél távolabb akartam kerülni tőle. 
- Szerintem nincs a szendvicsnek semmi baja. – fogta meg karomat, majd a pulthoz tolt, és elém állva odabilincselt. 
- A mostani barátnőd biztos megenné, vidd haza neki. Biztos nem fogok egy olyan szendvicsből enni, ami ki tudja hány ember nyálától csorog. – hunyorogtam rá mérgesen, karomat visszakulcsolva a mellkasom elé. 
- Kevés olyan embert láttam már, aki a saját nyálától így retteg. – szórakozott rajtam, méghozzá elég jól. 
- Mindketten tudjuk, hogy nem a sajátomtól félek. – forgattam meg a szememet. 
- Akkor az enyémtől? – hajolt közelebb. – Mert ezen hamar segíthetünk. – mosolyodott el. 
- Pff. – pufogtam hangosan. 
- Ennyi? – kérdezte. – Semmi szarkasztikus megjegyzés? 
- Kifogytam belőlük. – rántottam meg a vállamat.
- Ezen hamar segíthetünk. – hajolt fülemhez. – Észvesztően nézel ki. – tette egyik kezét derekamra, majd másik kezével combomat kezdte el simogatni. 
- Megtanultam nem bedőlni ennek, múlt héten, végleg. – emlékeztettem vissza a mozis esetre, mikor nagyon közel voltam hozzá, hogy megcsókoljam. 
- Az csak egy teszt volt. – puszilta meg a nyakamat oldalt, mire kezemmel megpróbáltam ellökni magamtól.
- Örülök, hogy neked még tesztelgetésre is van időd. – közöltem vele megbántottan. 
- Muszáj, mert ha te nem, legalább én tudjam, hogy mit akarsz. – fogta meg arcomat, mit sem törődve azzal, hogy éppen szabadulni próbálnék vasmarkai közül. 
- Én pontosan tudom, hogy mit akarok. – ennyire nagyképű legyen valaki.
- De mégsem úgy cselekszel. – rázta meg a fejét, majd engedte el arcomat, mikor abbahagytam az ellene való küzdelmemet. 
- Éppen próbálok továbblépni, de te az utamat állod. – néztem mélyen a szemébe. 
- Isten ments, hogy az utadba álljak. – emelte fel kezeit, majd kiengedett a pult és az általa bezárt éden börtönből. 
- Megyek is továbblépni. – rántottam meg a vállamat, majd erősen elkezdtem törni a fejemet, hogy mégis miért erőltettem ennyire ezt a témát. Kinek akarok hazudni? 
- Na, ezt a határozottságot szeretem. – nézett rám elismerően.
- Azt hiszed, nem mernék lesmárolni valakit? – kérdeztem vakmerően.
- Azt. – mosolygott, mint aki belement a játékba.
- Mutass rá valakire bentről. – rántottam meg a vállamat hanyagul, mint akinek ez természetes. Péntek este arról beszélgetni a volt baráttal, hogy kit csókoljak meg. Abszolút mindennapi… – Bárkit szívesebben megcsókolnék, mint téged.
- Na, nézzük. – lökte el magát a konyhaszekrénytől, majd karomat megfogva elkezdett a nappaliba húzni. Azt hiszem eléggé felhúztam őt ahhoz, hogy rámutasson egy olyan emberre, akihez soha hozzá nem nyúlnék. Habár teljesen mindegy kire mutat, tudjuk, hogy nem vagyok olyan, aki ilyet csinálna. De ha ezen múlik, hogy békén hagyjon… Akarom én egyáltalán, hogy békén hagyjon? 
- Ott van az a srác. – kiabálta a fülembe, és még így is elég nehezen értettem. – Ott áll a falnak dőlve, és merengve gondolkozik. – áh, Dylan, a suli fotósa. 
- Szerintem ő lenne a megfelelő. – mutattam egy másikra, akit történetesen ő is ismert. Kíváncsi voltam, hogy meddig mehetek el. 
Gonoszan elmosolyodott, majd egy lássuk kifejezéssel elengedte karomat.

6 megjegyzés:

  1. Most vettem észre az új részt :D Nagyon jó lett és Zack-ről a kép nagyon jó, olyan cuki :) Alig várom az újabb részt ;) Addig is jó pihenést és ihletben gazdag heteket kívánok <3 :D
    Puszi,
    Jane

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lényeg, hogy észrevetted ;) :D
      Ugye? :D
      Lassan, de jönnek majd! :) Köszönöm, neked is :) ♥
      Dorottya.xx

      (u.i.: hol a 17. fejezet? :D)

      Törlés
  2. Helló-helló! Egy új olvasóval gyarapodott e fantasztikus blog! De komolyan! Valami eszméletlenül imádom ahogy írsz és úristen a történet, az első perctől belopta magat a szívembe. Az 52 rész alatt teljesen beleszerettem a blogodba. Tudod, fantasztikusan írsz és érezni lehetet, hogy mennyit változott az írásmódod a történet alatt, és egyre jobb vagy. Most vagy valahol a tökéletes stádiumban, szóval innen már csak a vérprofi van hátra!
    Imádom, jaj. Nem tudok mit mondani, csak annyit, hogy kérlek, hozd a részeket, mert elvonási tüneteim lesznek!
    Üdv, Fanni!😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Fanni!
      Köszönöm szépen a feliratkozást! ;)
      Aranyos vagy, hogy úgy gondolod valahol a 'tökéletes' stádiumba vagyok, habár én közel sem gondolom így :D
      Nem szoktam visszaolvasgatni a részeket a 'szabadidőmben', de én is érzek valamicske változást. De gondolom neked ez most számottevőbb, ha az elejétől olvastad :)
      Köszönöm ezt a sok-sok dicséretet! És örülök, hogy tetszik! :)♥
      Sietek, csak mint mindig :D

      Dorottya.xx

      Törlés
  3. Nagyon tetszik, imádom! ���� Mikor érkezik a következő rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!♥
      Folyamatban van, de pontos időpontot nem tudok mondani, sajnos :(

      Dorottya.xx

      Törlés