Harmincnyolcadik fejezet.

Hello-bello!
Itt is lenne a következő rész, ami valahogy nem nyerte el igazán a tetszésemet...
Viszont nem tudom, hogy most írjam le, amit szeretnék vagy a végén, de igazából mindegy, mert, ahogy elkezditek olvasni már kiderül. Mindenesetre csak körülírom, nem megyek bele részletesen, úgy hogy nyugodtan végigolvashatjátok. Meg nem is lesz olyan hosszú, amit hozzá akarok fűzni, a történet további részéhez. Majd biztosan felmerülhet valakikben, akik esetlegesen ismerik vagy látták már a főszereplőt megformáló fiút - és kommentbe is kérdezték már, ha esetleg valaki olvasta. Szóval a blog nem róla szól, meg ugye a neve is eredetileg Francisco, de ugye nem titok, hogy mi a foglalkozása eredetileg.
Na, fú, még én is belekeveredtem. :)
A következő rész időpontja pedig valahol ott ↖ látható, ami azért van ennyire messze, mert nyaralni megyek. Addig is legyetek jók, és élvezzétek a nyarat (amíg lehet :D). 

Jó olvasást. xx

- Igen? – néztem rá kérdőn.

- Lehet, hogy még nem mondtam, mindenesetre tudnod kell, hogy két éve volt egy casting, amire beválogattak és csináltak egy próbafotózást. – kezdte, mire ledöbbentem. – És most, valahogyan megtalálták a portfóliómat és elhívtak a tengerentúlra egy újabbra, valami divatcég arcának. – nézett végül rám, mire a döbbenetem átalakult valami másfajta érzésre.
- Most te hülyéskedsz? – kérdeztem mosolyogva, mire nemlegesen megrázta a fejét. – Ez azt jelenti, hogy egészen idáig nem tudtam a barátomról, hogy modell? – ráncoltam a homlokom.
- Nem vagyok modell. Bárkinek lehet portfóliója. – nevetett látva arckifejezésemet.
- Ez durva. Mármint jó értelemben. – bólogattam, még mindig hitetlenkedve. Habár, most, így újra végig nézve rajta, lehet, van benne valami.
- Te most stíröltél? – nevetett székembe beleülve.
- Csak jobban megnéztelek. – kuncogtam. Majd elgondolkozva végig dőltem az ágyamon. – Tudod, ha te modell vagy, akkor híres… - gondolkoztam el egy pillanatra. Majd a gépem kijelzőjét felnyitva már ütöttem is a nevét a keresőbe.
- Te most komolyan rám guglizol? – nézett rám értetlenül, majd felállva a hátam mögé feküdt. – Ne már. Ez tök gáz. – próbálta bezárni a keresőt, mielőtt még a ’Képek’-re tudtam volna kattintani. – Nincsenek fent képek rólam.
- Most már nem hiszek neked. – nevettem, majd gépemet fogva felpattantam az ágyamról. Vagyis volna, de ő megfogta a csípőmet.
- Pedig hihetnél. – kezdte el csikizni az oldalamat, ami miatt elengedtem a laptopomat.
- A saját szememmel szeretném látni! – dőltem hátra, hogy utána nyúljak, de késő volt.
- Az nem velem lesz. – nevetett, majd lecsapta a gépem tetejét és az asztalomra rakta.
- Ez azt jelenti, hogy olyan képek vannak fent rólad, amiknek nem fogok örülni? – hunyorogtam gyanúsan. – Ne aggódj. Akkor még nem ismertük egymást. Nem leszek féltékeny. – legyintettem, mire mosolyogva megrázta a fejét. – Rosszabb? – nyitottam a számat nagyra még mindig hanyatt feküdve. Fordítva láttam a világot, és őt is, mikor felém közeledve arcom felé hajolt.
- Nem tudom, neked mi számít rossznak. – kacsintott perverzül, majd párnámra feküdt.
- Félmeztelen képek? – csillant fel a szemem, mire megrázta a fejét. – Pucérok? – kaptam a kezemet számhoz, mire felnevetett.
- Nem pucérok, azért ennyire ne fantáziálj. – csípte orromat két ujja közé óvatosan, mire megráztam a fejem.
- Nem fantáziáltam. – ráncoltam homlokom, mire bólogatni kezdett, amolyan ’persze-persze-stílusban'. – Most azt hiszed, hogy a te meztelen testedről fantáziálgatok? – húztam fel a szemöldököm elharapva egy mosolyt.
- Arról nem kell. Meg is nézheted. – kacsintott, majd egy perverz mosollyal megfogta a pólóm végét. – Bármennyire is rövid ez a póló, szeretném inkább a szoba másik végén látni. – mondta.
- Zavarba hozol. – kuncogtam kezemet arcom elé tartva.
- És még mennyire zavarba foglak majd hozni. – sóhajtott visszadőlve, és kezével elengedte a pólóm szegélyét.
- Ettől félek én is. – kacsintottam rá, majd alsó ajkamat végig nyalva egy kicsit beleharaptam.
- Ez csúnya volt, Sammy. – húzta fel szemöldökeit, majd combomra tette a kezét. – És kár is volt csinálnod. – csúsztatta feljebb kezeit, míg egészen a rövid nadrágom végéhez nem ért, és én nem állítottam le.
- Ne már. Itthon vannak anyáék. – suttogtam, kezét lefogva.
- Az előbb ez még nem jutott eszedbe. – mosolygott másik kezét is elindítva lábamon, mire végig futott rajtam a hideg.
- Ne csináld. – szóltam rá újra, majd hirtelen felpattanva az ajtó felé vettem az irányt.
- Tudod, hogy úgy is elkaplak. – feküdt vissza az ágyra, meg sem erőltetve magát.
- Edzésbe vagyok. – sóhajtottam, majd jobb combomat befeszítettem.
- Direkt ingerelsz? – mosolygott.
- Én? Dehogy? Viszont olyan meleg van itt, nem? – kezdtem el feljebb húzni a pólóm, egészen a melltartóm aljáig, viszont ott megtorpantam. Imádtam ingerelni. Láttam, hogy küszköd, és ez miattam van.
- Sam, rosszul fogsz járni, ha most felkelek. – fenyegetett, mire elnevettem magam.
- Igazad van. – engedtem el a ruhadarabot, ami visszahullott testemre. – Inkább kinyitom az ablakot. – sétáltam az említett nyílászáró felé. Az íróasztalomról véletlen, tényleg véletlen lelöktem egy tollat, ami kizökkentett a barátom elcsábításából. Teljesen önkéntelenül hajoltam le érte, ami tökéletes belátást adhatott a pólóm alá. Nevetve nézte cselekedeteimet, mire kezdtem magam kellemetlenül érezni.
- Te most mit is szeretnél tulajdonképpen? – nézett még mindig röhögcsélve. – Mert nem hinném, hogy szükségem van ilyen kis előjátékokra, hidd el. Anélkül is menni fog. – kacsintott, mire zavarba jöttem, és rövid nadrágomat lehúzva próbáltam minél többet elrejteni magamból.
- Ez most véletlenül volt. – utaltam a tollra, miközben végre eljutottam az ablakhoz. A hűvös levegő lehűtötte izzó arcomat.
- Tudom, mert zavarba hozott. – hallottam újra nevetését majd kezét derekamon éreztem. – Azért még néztem volna egy kicsit, ahogyan hódítasz. – kuncogott fülembe.
- Most hülyén érzem magam. – ráncoltam homlokom, majd kiléptem öleléséből.
- Nekem tetszett azért. Ne aggódj, engem már elcsábítottál. – kacsintott, mire mosolyogva megráztam a fejem.
- Az eleje még lehet jó volt, de a többi kifejezetten béna hatás keltett. – elemeztem ki az előbbi helyzetet, helyezve a kínos szót újabb távlatokra.
- Most akkor kibeszélünk téged? – kérdezte derekamat átkarolva.
- Váltsunk témát, inkább. – öleltem meg.
- Tudod mit; - engedett el. – én most visszafekszek, és kezdd elölről. – mosolygott tényleg lefeküdve az ágyra.
- Ne már. Ez így nem olyan. – szökdeltem mellé, majd ráugrottam és a lábaira ültem.
- Innen is folytathatjuk. – fogta meg újra a combjaimat.
- Megfontolandó. – hajoltam arcához, majd ajkaimat az övéire tettem. – De, sajnos, nagyon érdekelnek a képeid, úgy hogy nem bírom ki. – suttogtam ajkaiba, majd megpuszilva azokat visszaültem csípőjére.
- Én se sokáig bírom már. – ült fel ő is, így szembe kerültünk egymással.
- Most akkor mi legyen? – sóhajtottam drámaiasan, majd látva fancsali arcát elnevettem magam. – Ugye most te sem hitted el, hogy lefekszek veled, amikor itthon van az öcsém és az anyukám? – karoltam át nyakát.
- Halkak leszünk. – nézett rám nagy szemeivel.
- Te bolond vagy. – nevettem. – És ezt felejtsd el. – próbáltam lefejteni kezeit derekamról.
- Akkor most te szórakoztál velem? – kérdezte hitetlenkedve.
- Nem nevezném szórakozásnak, de… - húztam el az utolsó szót.
- Lesz ez a helyzet fordítva még. – rántotta meg vállát.
- Szeretlek. – mondtam ki az aduászt.
- Ez most nem fog sikerülni, baby. – mosolygott, majd közelebb hajolva a fülembe suttogott. – Mellesleg, még nem tudom, hogy tudsz majd kiengesztelni. – puszilta meg a fülem mögötti részt.
- Most megsértődtél? – ráncoltam homlokomat.
- Nem sértődtem meg. – rázta meg a vállát hanyagul. – Ahhoz több kell. – puszilta meg a nyakamat, majd lejjebb hajolva hasamat végig simította. Kérdőn néztem végig tettét, hogy vajon mire készülhet, mire megéreztem számon ajkait. Először durván csókolt, majd lassított a tempón és édesen folytatta. Elvesztem. Fogaival ajkamba harapott, majd a pólót feltűrve átbújtatta nyakamon. Nem akartam ellenállni, már nem. Nem érdekelt senki sem, rajta kívül. Érezni akartam. Mindenhol. Nyakamat végig csókolta, majd lejjebb haladva kicsit hátra döntött és hasamra apró csókokat adott. Egy halk nyögés hagyta el számat, mire abbahagyta, és a homlokomat megpuszilta. Zihálva vártam a következő lépését, de semmit sem csinált. Homlokát enyémnek döntötte, majd megpuszilta számat.
- Milyen hamar lett fordított a helyzet. – mosolyogott, mire egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Kipattantam öléből, ás mérgesen húztam vissza a nemrég levett ruhadarabot.
- Ez még visszavágónak is csúnya volt! – kulcsoltam össze kezeimet mellkasom előtt.
- Miért? – kérdezte úgy mintha nem tudná.
- Csak. – ráncoltam a homlokom mérgesen, még mindig tartva vele a szemkontaktust.
- Megbántottalak? – kérdezte bűnbánó mosollyal. – Mert nem az volt a célom.
- Vérig sértettél. – vágtam hozzá komolyan, majd megfordulva elharaptam egy mosolyt.
- Ennek rettentően örülök. – sóhajtott, és szinte éreztem, hogy megforgatta a szemeit mielőtt még elmosolyodott volna. Tudta, hogy nem sértődtem meg.
Lassan visszasétáltam az íróasztalomhoz, majd óvatosan felnyitottam a laptopom tetejét és visszanéztem rá.
- Kíváncsi vagyok a képeidre. – bólogattam, mire felnevetett.
- Végig erre ment ki a játék?
- El se tudod képzelni, mennyire érdekelnek. Utána majd beszélünk az előbbiről. – ütöttem be a klaviatúrán a betűket, melyekből a neve állt. Izgatottan vártam, hogy kihoz pár ultra gáz fotót, de semmi sem történt. Mindössze a közösségi oldalakra posztolt pár képével néztem szembe. Csalódottan sóhajtottam fel, majd szomorúan lépkedtem az ágyam mellé, elé.
- Gyere el hozzám, otthon megmutatom. – invitált magához.
- Elgondolkodtató. – vakartam meg a fejem búbját.
- Nem lesz még egy ilyen lehetőséged. És senki sincs otthon. – kacsintott.
- Ne is legyenek olyan gondolataid. – feküdtem le az ágy másik oldalára. – Most bűnhődünk. Mindketten. – bólogattam komolyan, majd egy ásítással befejeztem mondanivalóm.
- Egyébként én csak a te kérésedet tartottam szem előtt. Nem akartad, és én ezt felfogtam. – rántotta meg a vállát hanyagul.
- Én pedig erről nem szeretnék beszélni. Ha akarsz, maradj, ha nem menj el. – kellemetlen volt. És nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Nem akartam, hogy ez legyen belőle… sőt azt se tudom, mit akartam már. A saját gondolataimba is belekavarodok.
- Egy pillanatig elhittem, hogy nem sértődtél meg. Azt hittem viccelődhetünk egy kicsit, de tévedtem. – forgatta meg szemeit, majd kifordult.
- Nehogy már rám fogd. – ültem fel hirtelen. – Jöttél ezzel a fotózással, ami a világ másik végén van, amit eddig elfelejtettél említeni, aztán minden jó volt, majd hirtelen minden rossz lett. – halkultam el.
- Igaz, hibáztass engem, mindjárt. – fordult vissza szemöldökét felhúzva.
- Egyszer talán már lehet, nem? – fújtattam.
- Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte felhúzva magát.
- Arra, hogy állandóan engem hibáztatsz mindenért. Hogy miattad késtünk el innen is, miattad van ez is, meg az is… - folytattam egyre jobban belemélyedve.
- Először is, tényleg miattad késtünk el, de nem mondtam neked, csak megemlítettem, azt hittem, ezen sikerült túl tenned magad. Másodszor, ez az ’ez is meg az is’ ilyen, nem tudok mit mondani, ezért úgy csinálok, mintha tudnék? – pufogott.
- Először is, nem miattam késtünk el, hanem miattad, mert valaki már megint mással volt elfoglalva. Másodszor pedig,…
- Senkivel nem voltam elfoglalva, Sam. – szólt közbe. – Egyedül veled voltam, de úgy látszik neked ez is kevés.
- Mond ki, nyugodtan. Nem kell ez a köntörfalazás. – sürgettem.
- Nem akarok semmit sem kimondani, csak meg kell értened, és azt hittem, hogy ez már sikerült, hogy sajnos ez a helyzet. És sajnos szüksége van rám, és a családomra. – vett mély levegőt.
- És nekem nincs rád szükségem? – kérdeztem összehúzott szemekkel.
- És nem voltam ott neked valaha is? – sóhajtott. – Mondtam már, hogy nincs köztünk semmi. Meg egyébként is, akkor szerinted veled lennék? Nem vagyok ám akkora faszkalap, amekkorának gondolsz néha. – kelt fel az ágyról hirtelen és az ablakhoz sétált.
- Ne gyere ezzel a szar féltékenykedéssel, mert az őrületbe kergetsz vele. – álltam fel én is.
- Nem mondtam, hogy az vagy, de legyél egy kicsit türelmesebb. – csitított egyből, mint mindig.
- Sokkal jobb lenne, ha normálisan lehetne veled veszekedni, mert annyira nyugodt vagy, hogy egyszerűen felidegesítesz vele. – fújtam fel az arcomba került hajszálakat.
- Nem tudsz ilyennel felidegesíteni. És nem fogok ezért kiabálni veled. – nevetett kínosan. – Most voltaképpen amúgy mi bajod is van? – tette fel A kérdést. Aminek a válaszáról fogalmam sem volt. Nem tudom, mi bajom volt, de ha ezt megmondtam volna neki, akkor teljesen idiótának nézett volna, ami jogos, de…
- Menjünk el inkább, és nézzük meg a fotósorozatodat. – adtam meg magam, majd hátat fordítva neki a táskám irányába igyekeztem.
- Hallod, baj van? Teljesen szét vagy csúszva. – fogta meg karomat.
- Kösz. – fintorogtam. – Ez igazán szerelmes mondat volt. – mosolyogtam.
- De komolyan. Nem tudlak követni, olyan hangulatváltozásaid vannak mostanában. – tette csípőmre kezét.
- Nem tudom, mindenesetre nem vagyok terhes, ne aggódj. – ráztam meg a fejem.
- Szörnyű humorod van néha. – nevetett halkan. – Hogy jut egyáltalán ilyen eszedbe? – túrt bele a hajába hitetlenkedve.
- Nem viccnek szántam, egyébként. – ráncoltam össze szemöldökömet, majd végül elmosolyogtam magam. – Fogadni mernék, hogy ez futott át a fejedben.
- Na, miben? – jelent meg a játékos mosoly az arcán.
- Egy pusziban. – jutott hirtelen eszembe a legkézenfekvőbb.
- És ha én nyerek, te adsz puszit, ha te nyersz én? – tűrt egy tincset a fülem mögé.
- Végül is mindenki jól jár, nem mondhatod. – mondtam teljesen egyértelműen.
- Milyen kis igazságos lettél. – mosolygott, majd megpuszilta az arcom.
- Akkor nyertem? Ennyire egyszerű lett volna? – néztem utána, mert időközben felvette a telefonját a szekrényről és zsebébe süllyesztette.
- Nem nyertél, de szeretem, mikor örülsz. – kacsintott, mire megolvadt jégbe olvadt szívem, és elnevettem magam.
- Na, ez már romantikus volt. Hadd gratuláljak. – nyújtottam kezemet felé, hogy megrázza, de helyette maga elé rántott, majd hátra döntve homlokát enyémnek döntötte.
- Nehéz eset vagy néha, de most menjünk. Nézd meg a képeimet, aztán fejezzük be, amit elkezdtünk. – csókolt meg. Hirtelen érte, hogy nem hagytam, hogy elengedje számat, mert nyakára kulcsoltam kezemet és a falnak döntöttem.
- Lehet, változtatni kell a sorrenden. – haraptam bele játékosan a fülébe, mire felnevetett.
- Határozottan jót tett neked a késleltetés. – nevetett arcomat látva, majd még egyszer megpuszilta arcomat. Ezután átkulcsolta ujjaival az enyémeket és kinyitotta előttem az szobaajtót.