Huszonnegyedik fejezet.

Sziasztok!
Nem gondoltam volna, hogy sikerül megírnom még ma a részt, de sikerült, bár ez sem tetszik nekem igazán.
Azért remélem nektek tetszeni fog, és nagyon nagyon várom a visszajelzéseket, mert az utóbbi időben megfogyatkoztatok :c
Nem is húzom tovább az időt, viszont a következő rész valószínűleg csúszni fog, vagy még magam sem tudom...
u.i.: Olyan kíváncsi vagyok ki fog párbajozni az X-Faktorba. Remélem nem azok, akik előző héten...:/ Ti nézitek? Szurkoltok esetleg valakinek, vagy van olyan, akit már rég kiejtettetek volna? :) 

Jó olvasást.xx

- Sam, ráérsz egy picit? - állított meg az ajtóban Zack álmosan. Biztos hosszú éjszakája volt...
- Azaz igazság, hogy már így is el vagyok késve. - néztem rá, majd Brad-re, aki az ajtónak támaszkodva hallgatta a beszélgetésünket.
- Elviszlek. - mondta, majd azzal a lendülettel elköszönve apáéktól, kihúzott az ajtón. - Miért nem vetted fel a telefont? - kérdezte, miközben a kocsijához mentünk.
- Azt hiszem nem tartozom neked magyarázattal. - mondtam kicsit bunkón, de úgy gondolom, hogy ha valaki, akkor én kérhetném őt számon.
- Azt hittem bajod esett. - túrt bele a hajába miközben kinyitotta az ajtót.
- Látod, élek.
- Megint kezdjük? - kérdezte, mikor ő is beszállt. A szeméből eltűnt minden csillogás, és mosolyogni se mosolygott. Úgy gondoltam, hogy már elég baja van, így nem teszek rá még egy lapáttal.
- Hagyjuk. Azt se értem, miért szálltam be egyáltalán. - sóhajtottam. Elcseszett egy nap, ez a mai is...
- Sajnálom, de Melanie... - állt meg, mire kérdőn néztem rá. - Bonyolult. - rázta meg inkább a fejét.
- Ne haragudj, de miért vársz tőlem bármiféle magyarázatot, ha azt se tudom, hogy mibe csöppentem bele. Én megértem, hogy nem akarod elmondani, hogy mi történt, mert nyilván nem tartozik rám, de akkor ne várj tőlem bizalmat, ha te se adod meg nekem a tiédet. - fejeztem be monológomat, úgy érezve, hogy végre sikerült kimondanom amit gondolok.
- Én bízok benned, de ez nem az én ügyem, hanem Melanie-é. - mondta, mire kezdtem idegessé válni.
- Akkor bízzunk egymásba távolabb egymástól. - zártam le mielőtt valamelyikőnk még jobban megbántódna. Mikor újra ránéztem egy apró mosolyt próbált elfojtani, ami több-kevesebb sikerrel sikerült is neki.
- Melanie apukájának vizsgálatainak eredményei kiderültek.  Már féléve mennek a különböző kórházi vizsgálatok, de semmire se kaptak megfogható eredményeket. - állt meg egy pillanatra, mire bólintottam, hogy folytassa nyugodtan. - Mivel egyre jobban legyengült, és a gyógyszerek egyike se segített, sőt inkább a mellékhatások csak rontottak a helyzetén, végül már kézzel fogható jelek is megjelentek. Hasnyálmirigy-daganatot találtak a szervezetében, még két hónappal ezelőtt. - állította le a kocsiját, mert közben megérkeztünk és az ablakról elvéve tekintetét rám nézett. - Miután megoperálták, hogy mintát vegyenek, és kiderüljön, hogy rossz-, avagy jóindulatú a daganat, az édesapja még rosszabb állapotba került. Szinte már tudni lehetett az eredményt, de azért mindenki bízott. Most megjöttek a laboreredmények, amik rosszindulatú daganatról árulkodnak. - túrt bele újra a hajába, mire lecsuktam a szememet, és rettentően elszégyelltem magam.
- Sajnálom. - simítottam meg a kezét, mire homlokát az enyémnek döntötte.
- Én megbízom benned, csak nem akartalak terhelni ezzel. - hunyta le a szemét, mire végig simítottam az arcán.
- Sajnálom, hogy hülyén viselkedtem, de... - fojtotta belém a szót.
- Nem tudhattad. - rázta meg a fejét egy apró mosollyal az arcán, viszont a szeme nem mosolygott.
- Fáradt vagy? - kérdeztem szemeimet az övéibe fúrva.
- Kicsit. - mondta, mire közelebb húzva magához, megcsókolt. Hirtelen ért heves reakciója, mert nem számítottam erre. Zavartan csókoltam vissza, mire belemosolyodott csókunkba, majd fejét újra nekem döntötte. - Érted jöjjek? Mikor végzel? - kérdezte arcomon végig simítva.
- Fogalmam sincs, hogy mikor végzek. - válaszoltam végül homlokomat összeráncolva, mire felnevetett.
- A mindig összeszedett Sam, megingott? - csipkelődött.
- Dehogyis! - húztam ki magam az ülésen. - Négykor végzek, de nem kell értem jönni, nem akarok a terhedre lenni. - hunyorogtam, mert ez nagyon furán hangzott. Ennél hülyébb választ nem is tudtam volna adni, mindegy.
- Nem vagy a terhemre. - utánzott mosolyogva.
- Jól van, látom jól szórakozol rajtam. - mosolyogtam. - Mennem kell, mert elkések, ha még eddig nem sikerült.
- Négyre itt vagyok. - húzott vissza egy puszira, mire elpirultam. Elköszönve tőle kiszálltam a kocsiból, majd a bejárat felé igyekeztem. Kevesen ugyan, de még szállingóztak az iskolába. A teremet megtalálva Heather mellé huppantam le, aki telefonjából felpillantva sejtelmesen rám mosolygott.
- Most akarok hallani mindent. Percről-percre. És ne is próbáld tagadni, mert tudom, hogy Zack hozott el, ugyanis reggel Brad nyitott ajtót. - nézett rám szúrós tekintettel, mire eszembe jutott, hogy úgy beszéltük meg, hogy együtt megyünk. Hoppá... - Úgy érzem, mintha egy éve nem beszéltünk volna. - dőlt hátra a székében, mire Mr. Darke belépett az osztályba.
- Ms. Bell, valóban régen felelt már, itt az ideje, hogy beszélgessünk egy kicsit a biológiáról. - válaszolt helyettem a tanár, mire Thea felszisszenve ugyan, de felállt, hogy megcsillogtassa kevéske kis biológiatudását.