Huszonhatodik fejezet.

Szép estét, minden kedves olvasómnak!
Köszönöm, hogy itt vagytok, és rá kattintotok a blogomra, és olvassátok!
Remélem tetszeni fog, ne tartsátok magatokban a véleményeteket.:)

Jó olvasást.xx

*6 nappal később*

- Nem kellene egy kicsit jobban sietned, Brad? - rontottam be a fürdőbe, ahol még a bátyám készülődött.
- Legalább kopoghatnál. - grimaszolt a tükörbe, hogy a lehető legkevesebb eséllyel vágja meg magát a borotvájával. - És mi ez a nagy sietség, mindig téged kell kérlelni, hogy haladj. - nézett rám a tükörből hunyorogva.
- Bosszantó is, hogy hamarabb vagyok kész, mint te, és várnom kell rád. - dőltem neki az ajtókeretnek mosolyogva.
- Legalább megtudod. - kacsintott.
- Egyébként meg minek borotválkozol meg? Nem az volt, hogy stílust váltasz? - nevettem.
- Jól kell kinéznem.
- Mintha bárkinek is tetszened kéne.
- Sose tudhatod.
- Na jól van, én Ally pártján vagyok. - emeltem fel magam elé a kezem védelmezően, majd a lépcsőn lerobogva George-ba futottam bele.
- Gondolkoztam azon, amit tegnap mondtál. - mondta megállítva.
- És mire jutottál?
- Plusz 20£ és megcsinálom.
- Nem adok ennyi pénzt. - háborodtam fel, van képe 50£-ot  kérni, nem semmi. - Egyébként is ezt szívességből kellene megcsinálnod.
- Te ajánlottad fel, hogy fizetsz. - kulcsolta össze a mellkasán a kezeit, mire felnevettem.
- Beszéld meg Zack-kel. Majd Ő fizetni fog neked.
- Már felhívtam. - mosolygott elégedetten, mire meglepődtem.
- És mit mondott rá? - kérdeztem félénken, mert nem hinném, hogy örült neki, bár az ő ötlete volt. Az elején még örült neki, hogy ilyen könnyen tud közös nevezőre jutni az öcsémmel.  Viszont túl sok időt adott neki a gondolkozásra, ezt nem szabad.
- Először nem tetszett neki, de aztán megbarátkozott a gondolattal. - legyintett hanyagul.
- Te bolond vagy, George. - nevettem, majd a konyhába folytattam utamat.

*

- Úgy örülök, hogy eljöttetek. - nyitott ajtót Elisabeth mosolyogva.
A házba belépve megbizonyosodtam, hogy Zack nem túlzott a “nagyon sokan lesznek” kijelentésével. Mondanom sem kell, mennyire nagy hangzavar volt. A gyerekek ide-oda szaladgáltak, mindenki a lehető legtávolabb lévő emberkével szeretett volna beszélgetni. Izgalmas estének nézünk elébe.
- Keresd meg nyugodtan Zack-et, a szobájába ment, ha jól emlékszem. - súgta a fülembe az anyukája, mire bólintva elindultam az emeletre.
Egyre feljebb érve a a hangzavar csökkent, így kicsit bátortalanabban szeltem a megmaradt lépcsőfokokat. A harmadik szobához érve megtorpantam egy pillanatra, ugyanis nem csak Zack volt bent. Szememet lehunyva próbáltam nem a legrosszabbra gondolni, de akármennyire próbálkoztam nem sikerült. Elhatároztam, hogy bekopogok, de kezemet felemelve nem jött az az erő, ami ezt megtenné helyettem. Így végül nagyot sóhajtva irányt váltottam, visszafele. Egyre hangosabban veszekedett bent Zack és Melanie, így inkább nem akartam megzavarni semmit se. Úgy gondoltam, hogy jobb ha most ebből kimaradok, bár elég közel álltam hozzá, hogy egy kedves mosollyal az arcomon benyissak. De ezt így hangosan kimondva a fejemben is eléggé morbidnak tűnt. Bal lábamat végül elfordítva elindultam lefele a lépcsőn.
- Sam? - állított meg egy mély hang, amin mosolyognom kellett. - Nem is tudtam, hogy te is itt leszel. - ölelt meg Todd.
- Én se gondoltam volna. - mosolyogtam, mikor elengedett.
- Na és, mi járatban errefelé? - utalt arra, hogy mindenki lent van.
- Csak Zack-et kerestem. - legyintettem.
- És nem sikerült megtalálnod? - imádom Todd értetlenségét…
- Úgy hallottam van társasága, és nem akartam zavarni. - adtam meg a logikus választ, mire Todd csak bólintott.
- Kétlem, hogy te zavarnád, de megértem. Melanie nem könnyű eset. - sóhajtott, mire kérdőn néztem rá. - Menjünk le inkább, majd elmondja. - karolt belém, mire sikeresen teljesen összezavarodtam.
- És most jön az, hogy ne gondoljak semmi rosszra? - mosolyogtam.
- Nem akartam ilyet mondani, de ha szeretnéd megtehetem. - rántotta meg a vállát, mire oldalba böktem. - Csak vicceltem. - nevetett magához húzva.
- Nem kellene segítenünk? - kérdeztem tőle, mikor láttam, hogy az asztalokhoz vezet.
- Mi vagyunk a vendégek. - ült le kezeit az oldalán lévő székekre téve.
- Nem vagy semmi, remélem azt tudod. - ráztam meg a fejem.
- Ugyan, próbálkozok. - mondta, mire hangosan felnevettem. - Na, legalább jobb kedved lett.
- Eddig se voltam szomorú. - ültem le mellé.
- Persze. Na, és a család többi tagja? - váltott témát.
- Elhagytam őket valahol. - konyítottam le a számat.
- Biztos nem mentek messzire. - nevetett.
- Ebben én is egészen biztos vagyok. - nevettem, ugyanis apa éppen kipróbálta valami szendvicset, ami nem igazán tetszett neki, az arcát látva.
Mielőtt még bármit is mondhattam volna Todd-nak, a lépcsőnél Zack-et majd Melanie-t pillantottam meg. Nem igazán esett jól, aminek az arcomon is valószínűleg sikerült látszódnia.
- Szerinted miről beszélgethettek? - kérdeztem Todd-ra visszanézve, mikor két különböző irányba indult el a két említett.
- Fogalmam sincs. - rázta meg a fejét. - Szia Mel! - köszönt a helyiségbe bejövő lánynak.
- Sziasztok! - mosolygott, majd leült velünk szembe.
- Hello! - viszonoztam végül én is.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk holnap a T.G. 57-be. - mondta Todd lelkesen.
- Holnap? - ráncoltam a homlokom. - Nem hinném, hogy jó ötlet lenne.
- Miért?
- Mert nem. - adtam a lehető legértelmesebb választ. - Megkeresem Zack-et. - mondtam felállva az asztaltól.
Átszelve a sok embert, indultam el a konyhába, gondolván, hogy ott van. Útközben találkoztam pár igen kedves emberrel, akik mind köszöntek, és megöleltek. Nem hinném, hogy ismertem őket, de ez is egy módja az ismerkedésnek. Végül elérve a konyháig megtaláltam a rég keresett személyemet.
- Szia. - köszöntem a az ajtófélfának dőlve, mire felém fordulva elmosolyodott. Gyorsan szelte át a köztünk lévő távolságot.
- Hiányoztál. - mosolygott bele csókunkba.
- Igazán? - incselkedtem, szemöldökömet felhúzva.
- Szeretnéd, hogy megmutassam mennyire? - húzta perverz mosolyra az arcát, mire elpirultam. - Úgy látszik sikerült elképzelned.
- Most ez… - próbáltam a megfelelő szót megtalálni rá, de nem sikerült.
- Milyen volt? - harapott bele az ajkába mosolyogva.
- Na, jól van. - toltam el magamtól, mert féltem, hogy még a végén megég az arcom.
- Szeretem, mikor elpirulsz. - húzott vissza magához.
- Én viszont nem. - mosolyogtam, mire a hangzavar abbamaradt. Valószínű, hogy elkezdődött a vacsora, így majd csak ez után tudom megkérdezni, hogy mi is történt a valójában a szobájában.