Meghoztam a következő részt, ha egy kicsit megkésve is, mert zsúfolt hetem/hétvégém volt. Holnap újra iskola, és úgy tűnik, hogy nehéz lesz ez az év, tekintve, hogy már péntekre is tanulnom kellett.
Megpróbálom minél hamarabb hozni a további részeket.
További szép estét/napot/hetet mindenkinek! :)
Jó olvasást!xx
u.i.: Köszönöm a pipákat és a kommentet is:)
Mikor sikeresen megérkeztünk és leállította a kocsit szótlanul ültünk a kocsiban. Várva még valamelyikünk megszólal. Végül ő törte meg a csendet;
- Mikor mentek holnap?
- Délután valamikor akarnak indulni anyáék. – néztem rá, mire közelebb hajolt.
- Sajnálom ezt a telefonos dolgot. – mosolygott bűnbánóan, mire teljes testtel felé fordultam arcához közeledve. Mosolyogva végül ő is odahajolt és lágy csókot nyomott ajkaimra. – Kár, hogy holnap elmentek. – mondta homlokát enyémnek döntve.
- Ez van. – fintorogtam elhúzódva tőle.
- Itt a telefonod? – kérdezte, mire kérdőn felé nyújtottam. – Elmentettem a számom. – adta vissza mosolyogva, mire bólintottam.
Hirtelen Carole-t láttam meg integetni nekünk.
- Bújjunk le. – kértem Zack-et.
- Már meglátott. – nevetett, mire kiszálltunk a kocsiból.
- Merre voltatok? – kérdezte, mikor odaért hozzánk.
- Kerültünk egyet. – mondta szórakozottan Zack magához húzva.
- Már mindenhol kerestelek titeket. Vagy téged. – nézett Zack-re, mire felnevettem és kibújtam a fiú öleléséből.
- Nekem is hiányoztál. – mosolyogtam rá, majd otthagytam őket.
Anyáékat nem találtam otthon. Cetlit hagyva jelezték, hogy elmentek még egyszer a környékre. Nyugodtan dőltem le az ágyamba, mikor valaki kopogott. Nehézkesen kikászálódtam, majd ajtót nyitottam.
- Már is hiányzok? – kérdeztem mosollyal az arcomon, mire belépett a házba.
- Otthagytál. – mondta durcásan.
- Nélkülem is megbírtátok beszélni a dolgaitokat. – csuktam be az ajtót utána.
- Nincsenek dolgaim Vele. – fintorgott.
A szobába menve követett, majd leült az ágyamra, miközben én valami pulóver után néztem. Miután végeztem szembe álltam vele. Mosolyogva rám nézett, majd derekam megfogva magára húzott. Nevetve próbáltam felkelni róla, de ő nem hagyta, mert helyzetünkön fordított, így rám ült, majd kezeimet fejem fölé emelte.
- Fázol? – utalt a pulcsimra.
- Már nem. – mosolyogtam rá kiszabadítva kezeimet.
- Örülök. – puszilta meg a nyakam lehajolva. Érintése csikizett így felkuncogtam mire arcomhoz értetve arcát megcsókolt. Kezeimet hajába túrtam, hogy közelebb húzzam. Zilálva váltunk szét, mikor kopogtak.
- Ne nézd meg. – puszilta meg a szám szélét, majd nyakamhoz bújt.
- Muszáj, mi van ha fontos. – mocorogtam alatta, mire leszállt rólam.
Mikor kinyitottam Bram-mel találtam szemben magam.
- Szia. – mosolygott. – Láttam, hogy hazajöttetek. Anya kérdezte, hogy nincs-e kedved velünk jönni… - hirtelen megállt, kérdőn néztem rá, mire Zack mellém lépett.
- Hello. – köszönt.
- Bocsi a zavarásért, látom, van társaságod. – mosolygott zavartan, majd elment. Felhúzott szemöldökkel néztem Zack-re, aki ártatlanul vigyorgott.
- Csak érdekelt kijött. – tette fel a kezeit.
- Érdekelt, mi? – húztam fel a szemöldököm újra, majd otthagyva a konyhába mentem. A hűtőt nyitogattam, de mivel nem találtam semmit, így leültem vele szembe. Mosolyogva nézett rám, mire tekintetem zavartan lesütöttem.
- Ne nézz így. – takartam el kezeimmel az arcom.
- Milyen azaz így?
- Nem tudom. – ráztam meg a fejem nevetve, majd újra ránéztem.
- És nem jó ez a nézés? – kérdezte fintorogva, mire újra felnevettem.
- Nem, olyan zavarba ejtő. – néztem oldalra. – Jaaj, inkább sehogy se nézz. – pattantam fel a székről vigyorogva és elpirulva. A szobámba érve telefonomon megnézve az órát 4-et mutatott.
- Jól eltelt az idő. – fordultam felé mosolyogva.
- De egy dologgal még jobban telne. – közelített felém kaján vigyorral az arcán.
- Neeem. – botránkoztam meg kezemet magam elé nyújtva.
- Tudod mire gondoltam?
- Gondolom. – fintorogtam.
- És úgy gondolod, hogy csak azért csináltam mindezt, hogy utána lefeküdjek veled? – kérdezte megbántottan(?).
- Remélem nem. – mosolyogtam rá kezem leengedve magam mellé, mire játékosan megrázta a fejét. Felém közeledve elmosolyogta magát, majd kikerülve lefeküdt az ágyamra. Kérdőn tekintetemet látva megpaskolta maga mellett a helyet, jelezve, hogy feküdjek mellé. Egy fejrázással utasítottam el ezt a lehetőséget, mire derekam megragadva maga mellé húzott.
- Álmos vagy? – vigyorogtam Rá.
- Nem, de veled szívesen alszom. – ölelt át.
- Te mindig ennyit mocorogsz? – utaltam arra, hogy nem bírt nyugton maradni 2 percig.
- Nem, csak valami nyomja a hátam. – fészkelődött továbbra is, majd maga alól kihúzta, ami miatt kényelmetlenül feküdt. – Ez mi? – nézett rá a plüss patkányomra nevetve.
- Nem mi. Ő ki. – próbáltam kivenni a kezéből Pat-et.
- Ez egy plüss? – nevetett továbbra is feljebb nyújtva azt.
- Na, jól van, befejezheted. - vettem ki a kezéből, amikor elértem, és hátat fordítva neki magamhoz öleltem a plüsst.
- Ne haragudj. – nevetett még mindig újra átölelve, a nyakamhoz bújva. – Van neve is? – próbálta kihúzni a kezem közül.
- Van. Pat. – motyogtam.
- Bocsi Pat. – simogatta meg a fejét, vagy inkább a csuklóm.
- Aludj inkább. – ráztam meg a vállam, hogy szálljon le rólam.
- Nem vagyok álmos. – dőlt vissza az ágyra.
- Akkor kiengedjelek? – fordultam felé, magam mellé helyezve Pat-et.
- Csak álmos nem vagyok, de veled szívesen vagyok. – mosolygott aranyosan rám. Nyújtózkodva egyet pont sikerült fejen találnom a kezemmel, mire fájdalmasan feljajdult.
- Aúúú. – nyöszörgött orrát fogva, mintha annyira megütöttem volna, hol ott csak éppen, hogy hozzáértem.
- Nem is fájhatott ennyire. – mosolyogtam felé felülve az ágyon.
- Kipróbáljuk? – fogta még mindig az orrát elfordulva tőlem.
- Ugyan már. – nevettem fel, majd áthajolva rajta, pontosabban rá próbáltam kezét lefejteni az arcáról, ha hagyta volna.
- Igenis fáj. – kötötte az ebet a karóhoz, és fejét a párnámba(!) nyomta. Derekára mászva átléptem rajta, pontosabban átestem.
- Oké, véletlenül volt. Ne haragudj. – néztem rá értetlenül, mert ez az egész csak egy nagy színjáték, hát nem fájhat valakinek egy ilyen kis…nem is tudom, minek nevezzem. Hirtelen hátrébb csúszott, így a lábam sikeresen elfért és nem rajta volt. Maga mellé húzva a fülembe suttogott;
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen harcias vagy. – hintett apró puszikat a nyakamra.
- Majd ha felpofozlak, az harcias lesz. – motyogtam zavartan.
- Arra reméljük sosem fog sor kerülni. – fordított maga felé, hogy megcsókoljon.
Hirtelen riadtam fel az ajtócsapódásra. Oldalra pillantva Zack még aludt.
- Itt az idő felkelni, álomszuszék. – böktem meg orrommal az orrát, mire morogva magához húzott. – Hallod, mindjárt bejön Brad, anyáék hazaértek. – kezdtem el felfogni a dolgokat.
- És az baj? – mosolygott kedvesen.
- Nagyon nagy. – kezdtem el pánikba esni, viszont kimászni az ágyból már nem volt időm, mert George már kicsapta az ajtómat.
- Szia George. – köszönt kedvesen Zack, mire az öcsém visszaköszönt neki, majd sejtelmesen rám vigyorgott, mire elkaptam a kezét, de ő kirántotta azt.
- Na, most te viszed el a balhét. – dőltem vissza az ágyba.
- Miért? – mosolygott felém hajolva.
- Mert miattad aludtunk el.
- Miattam? – nevetett fel értetlenül.
- Igen. – förmedtem rá, kicsit durvábban, mint kellett volna, de nem volt ideje lereagálni, mert Brad már meg is érkezett.
- Hello Zack! – mosolygott az ajtónak dőlve.
- Na, jól van, sziasztok. – másztam ki a szobából, majdhogynem átesve Zack-en, utána neki menve Brad-nek az ajtóban.
- Hova-hova? – szólt utánam Brad. Válasz nélkül hagytam a kérdését, majd felhúzva a cipőmet anya megkérdezte ugyanezt a kérdést, amire már válaszoltam.
- Kiszelőztetem a fejem, majd jövök. – csuktam be az ajtót.
- Délután valamikor akarnak indulni anyáék. – néztem rá, mire közelebb hajolt.
- Sajnálom ezt a telefonos dolgot. – mosolygott bűnbánóan, mire teljes testtel felé fordultam arcához közeledve. Mosolyogva végül ő is odahajolt és lágy csókot nyomott ajkaimra. – Kár, hogy holnap elmentek. – mondta homlokát enyémnek döntve.
- Ez van. – fintorogtam elhúzódva tőle.
- Itt a telefonod? – kérdezte, mire kérdőn felé nyújtottam. – Elmentettem a számom. – adta vissza mosolyogva, mire bólintottam.
Hirtelen Carole-t láttam meg integetni nekünk.
- Bújjunk le. – kértem Zack-et.
- Már meglátott. – nevetett, mire kiszálltunk a kocsiból.
- Merre voltatok? – kérdezte, mikor odaért hozzánk.
- Kerültünk egyet. – mondta szórakozottan Zack magához húzva.
- Már mindenhol kerestelek titeket. Vagy téged. – nézett Zack-re, mire felnevettem és kibújtam a fiú öleléséből.
- Nekem is hiányoztál. – mosolyogtam rá, majd otthagytam őket.
Anyáékat nem találtam otthon. Cetlit hagyva jelezték, hogy elmentek még egyszer a környékre. Nyugodtan dőltem le az ágyamba, mikor valaki kopogott. Nehézkesen kikászálódtam, majd ajtót nyitottam.
- Már is hiányzok? – kérdeztem mosollyal az arcomon, mire belépett a házba.
- Otthagytál. – mondta durcásan.
- Nélkülem is megbírtátok beszélni a dolgaitokat. – csuktam be az ajtót utána.
- Nincsenek dolgaim Vele. – fintorgott.
A szobába menve követett, majd leült az ágyamra, miközben én valami pulóver után néztem. Miután végeztem szembe álltam vele. Mosolyogva rám nézett, majd derekam megfogva magára húzott. Nevetve próbáltam felkelni róla, de ő nem hagyta, mert helyzetünkön fordított, így rám ült, majd kezeimet fejem fölé emelte.
- Fázol? – utalt a pulcsimra.
- Már nem. – mosolyogtam rá kiszabadítva kezeimet.
- Örülök. – puszilta meg a nyakam lehajolva. Érintése csikizett így felkuncogtam mire arcomhoz értetve arcát megcsókolt. Kezeimet hajába túrtam, hogy közelebb húzzam. Zilálva váltunk szét, mikor kopogtak.
- Ne nézd meg. – puszilta meg a szám szélét, majd nyakamhoz bújt.
- Muszáj, mi van ha fontos. – mocorogtam alatta, mire leszállt rólam.
Mikor kinyitottam Bram-mel találtam szemben magam.
- Szia. – mosolygott. – Láttam, hogy hazajöttetek. Anya kérdezte, hogy nincs-e kedved velünk jönni… - hirtelen megállt, kérdőn néztem rá, mire Zack mellém lépett.
- Hello. – köszönt.
- Bocsi a zavarásért, látom, van társaságod. – mosolygott zavartan, majd elment. Felhúzott szemöldökkel néztem Zack-re, aki ártatlanul vigyorgott.
- Csak érdekelt kijött. – tette fel a kezeit.
- Érdekelt, mi? – húztam fel a szemöldököm újra, majd otthagyva a konyhába mentem. A hűtőt nyitogattam, de mivel nem találtam semmit, így leültem vele szembe. Mosolyogva nézett rám, mire tekintetem zavartan lesütöttem.
- Ne nézz így. – takartam el kezeimmel az arcom.
- Milyen azaz így?
- Nem tudom. – ráztam meg a fejem nevetve, majd újra ránéztem.
- És nem jó ez a nézés? – kérdezte fintorogva, mire újra felnevettem.
- Nem, olyan zavarba ejtő. – néztem oldalra. – Jaaj, inkább sehogy se nézz. – pattantam fel a székről vigyorogva és elpirulva. A szobámba érve telefonomon megnézve az órát 4-et mutatott.
- Jól eltelt az idő. – fordultam felé mosolyogva.
- De egy dologgal még jobban telne. – közelített felém kaján vigyorral az arcán.
- Neeem. – botránkoztam meg kezemet magam elé nyújtva.
- Tudod mire gondoltam?
- Gondolom. – fintorogtam.
- És úgy gondolod, hogy csak azért csináltam mindezt, hogy utána lefeküdjek veled? – kérdezte megbántottan(?).
- Remélem nem. – mosolyogtam rá kezem leengedve magam mellé, mire játékosan megrázta a fejét. Felém közeledve elmosolyogta magát, majd kikerülve lefeküdt az ágyamra. Kérdőn tekintetemet látva megpaskolta maga mellett a helyet, jelezve, hogy feküdjek mellé. Egy fejrázással utasítottam el ezt a lehetőséget, mire derekam megragadva maga mellé húzott.
- Álmos vagy? – vigyorogtam Rá.
- Nem, de veled szívesen alszom. – ölelt át.
- Te mindig ennyit mocorogsz? – utaltam arra, hogy nem bírt nyugton maradni 2 percig.
- Nem, csak valami nyomja a hátam. – fészkelődött továbbra is, majd maga alól kihúzta, ami miatt kényelmetlenül feküdt. – Ez mi? – nézett rá a plüss patkányomra nevetve.
- Nem mi. Ő ki. – próbáltam kivenni a kezéből Pat-et.
- Ez egy plüss? – nevetett továbbra is feljebb nyújtva azt.
- Na, jól van, befejezheted. - vettem ki a kezéből, amikor elértem, és hátat fordítva neki magamhoz öleltem a plüsst.
- Ne haragudj. – nevetett még mindig újra átölelve, a nyakamhoz bújva. – Van neve is? – próbálta kihúzni a kezem közül.
- Van. Pat. – motyogtam.
- Bocsi Pat. – simogatta meg a fejét, vagy inkább a csuklóm.
- Aludj inkább. – ráztam meg a vállam, hogy szálljon le rólam.
- Nem vagyok álmos. – dőlt vissza az ágyra.
- Akkor kiengedjelek? – fordultam felé, magam mellé helyezve Pat-et.
- Csak álmos nem vagyok, de veled szívesen vagyok. – mosolygott aranyosan rám. Nyújtózkodva egyet pont sikerült fejen találnom a kezemmel, mire fájdalmasan feljajdult.
- Aúúú. – nyöszörgött orrát fogva, mintha annyira megütöttem volna, hol ott csak éppen, hogy hozzáértem.
- Nem is fájhatott ennyire. – mosolyogtam felé felülve az ágyon.
- Kipróbáljuk? – fogta még mindig az orrát elfordulva tőlem.
- Ugyan már. – nevettem fel, majd áthajolva rajta, pontosabban rá próbáltam kezét lefejteni az arcáról, ha hagyta volna.
- Igenis fáj. – kötötte az ebet a karóhoz, és fejét a párnámba(!) nyomta. Derekára mászva átléptem rajta, pontosabban átestem.
- Oké, véletlenül volt. Ne haragudj. – néztem rá értetlenül, mert ez az egész csak egy nagy színjáték, hát nem fájhat valakinek egy ilyen kis…nem is tudom, minek nevezzem. Hirtelen hátrébb csúszott, így a lábam sikeresen elfért és nem rajta volt. Maga mellé húzva a fülembe suttogott;
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen harcias vagy. – hintett apró puszikat a nyakamra.
- Majd ha felpofozlak, az harcias lesz. – motyogtam zavartan.
- Arra reméljük sosem fog sor kerülni. – fordított maga felé, hogy megcsókoljon.
*
Hirtelen riadtam fel az ajtócsapódásra. Oldalra pillantva Zack még aludt.
- Itt az idő felkelni, álomszuszék. – böktem meg orrommal az orrát, mire morogva magához húzott. – Hallod, mindjárt bejön Brad, anyáék hazaértek. – kezdtem el felfogni a dolgokat.
- És az baj? – mosolygott kedvesen.
- Nagyon nagy. – kezdtem el pánikba esni, viszont kimászni az ágyból már nem volt időm, mert George már kicsapta az ajtómat.
- Szia George. – köszönt kedvesen Zack, mire az öcsém visszaköszönt neki, majd sejtelmesen rám vigyorgott, mire elkaptam a kezét, de ő kirántotta azt.
- Na, most te viszed el a balhét. – dőltem vissza az ágyba.
- Miért? – mosolygott felém hajolva.
- Mert miattad aludtunk el.
- Miattam? – nevetett fel értetlenül.
- Igen. – förmedtem rá, kicsit durvábban, mint kellett volna, de nem volt ideje lereagálni, mert Brad már meg is érkezett.
- Hello Zack! – mosolygott az ajtónak dőlve.
- Na, jól van, sziasztok. – másztam ki a szobából, majdhogynem átesve Zack-en, utána neki menve Brad-nek az ajtóban.
- Hova-hova? – szólt utánam Brad. Válasz nélkül hagytam a kérdését, majd felhúzva a cipőmet anya megkérdezte ugyanezt a kérdést, amire már válaszoltam.
- Kiszelőztetem a fejem, majd jövök. – csuktam be az ajtót.
*
Az utcán sétálva egy padot pillantottam meg, amire leülve felnéztem az égre. Kezdett beborulni. De mivel csak kezdett, így nem kellett aggódnom. Egy darabig. Az úton végig Zack-en gondolkoztam, de nem igazán sikerült rájönnöm, hogy mit is érzek iránta. Pedig nagyon meg akartam fejteni. Végül kiegyeztem magamban egy „úgyse lesz köztünk semmi ezután”-nal. Nem hinném, hogy valaha is együtt lennénk, miután Londonba megyünk. Sőt, hiába cseréltünk számot, kétlem, hogy valaha is keresni fogjuk egymást. Pedig igazán megkedveltem. Talán többet is érzek iránta. Viszont nagyon fog hiányozni, ha holnap elmegyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése