Nagyon szépen köszönöm mind a 6(!) pipát, 2 kommentet az előző részhez, 4 bloglovin-os feliratkozót és a több mint 1100-as nézettséget :)
Végül sikerült ezt a részt
Utolsó nyári szünetes nap, úgyhogy mindenki élvezze ki!
Jó olvasást.xx
- Mindjárt ott vagyunk. – nézett felém, miközben letértünk az útról.
- Ez most ilyen horrorfilmes jelenet lesz? – kérdeztem, mire felnevetett.
- Miért? – mosolygott továbbra is.
- Messze vagyunk az apartmantól, lehajtottunk az útról… - méregettem gyanúsan. – Félek a horror filmektől, azoktól meg még jobban, akik benne vannak. – párszor tartottunk Heather-rel filmes délutánokat, ahol természetesen előkerültek a jobbnál jobb horrorok is.
- Ha meg akarnálak ijeszteni nem hoztalak volna ilyen messze. – nézett kedvesen, mire zavartan lesütöttem a szemem. – Itt vagyunk. – állt meg a kocsival egy ház előtt, ami egy kis otthonos nyaralónak tűnt. Kívülről fa borította. A háta mögött egy tó volt, amihez egy csónak is társult.
- A tiétek? – kérdeztem, mert nem tudtam mit mondhatnék.
- Meg lehet. – kacsintott, mire meglepődve szálltam ki utána a kocsiból.
- Elhagyatott ház tóval… láttad azt a filmet, hogy… - álltam meg, mert a címe nem akart eszembe jutni.
- Hogy? – nézett rám kérdőn miközben a mellé sétáltam.
- Mindegy, gondolom, ez nem történhet meg. – ráztam meg a fejem zavartan, mert akaratlanul is eszembe jutott, amikor az írónőt este elkezdik zaklatni, majd ő kiszaladva a házból megnézi, kik vannak ott. Majd az erdőbe fut. Egyedül. Éjszaka.
- Biztos lehetsz benne, hogy nem fognak elrabolni, amíg itt vagyok. – rázta meg hihetetlenül a fejét.
- Megnyugtató. – mosolyogtam rá. – Mit fogunk csinálni? – kérdeztem izgatottan.
- Először is eszünk valamit, mert éhen halok. - ment a konyha felé. A ház egy teljesen berendezett „luxus” barlang.
- Ha találsz valamit. – követtem, majd a pulthoz leülve államat az összekulcsolt ujjaimra tettem.
- Hoztam kaját. – húzta ki magát magabiztosan, mire felnevettem. – Csak a kocsiba maradt, mindjárt jövök. – simított végig a derekamon, mire automatikusan elpirultam.
Felállva a székből a nappaliba mentem, hogy kicsit körülnézzek. A kandallóra képek voltak rakva, a falon pedig állat fejek lógtak. A képeken Zack-et fedeztem fel először. Körülbelül 10 éves lehetett. Majd egy közös képhez érve egy kislány is állt mellettük. Gondolom, valami rokon lehet. Mikor sikeresen végig néztem az összes képet (mind a hármat), gondoltam szét nézek, mert még Zack úgyse ért vissza. A folyóson sétálva még több képet fedeztem fel, majd a végén az ablakhoz sétáltam, ami pont a tóra nézett. Hirtelen egy kezet éreztem a derekamon, mire ösztönösen megugrottam.
- Nagyon megijesztettelek? – kérdezte Zack a vállamra téve az állát.
- Kicsit, de örülök, hogy te voltál, és nem egy gyilkos. – fordultam felé.
- Szóval, örülsz nekem? – mosolygott miközben a derekamat továbbra is fogta.
- Vagy inkább annak, hogy nem a gyilkos ölelget. – mondtam zavart mosollyal az arcomon. Államat felemelve kényszerített, hogy az arcába nézzek.
- Örülök, hogy végre semmi zavarótényező nincs itt. – mosolygott, majd ajkait az enyémekre tette. Először hirtelen ért, amit ő is észrevett és mosolyogva bebocsájtást kért nyelvével. Egy kis hezitálás után, én mélyítettem el csókunkat. Kezeimet hajába túrtam, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Levegőhiány miatt ajkaink szétváltak, de nyakamon lefele haladva kisebb puszikkal hintette be azt. Hirtelen lábaimat felemelve az ablakpárkányra ültetett. Meglepődöttségemet látva elmosolyodott, majd újra visszatért ajkaimhoz. Előző csókunkhoz eltérően, most lágyabb volt. Egy kisebb nyögés hagyta el a szám, mikor combomon végig simított. Ajkába beleharapva ő is elfojtott egy nyögést, majd puszit nyomva a számra elengedett.
- Együnk valamit. – döntötte homlokát az enyémnek zihálva. Mikor úgy éreztem képes vagyok megállni a saját lábamon leszálltam az ablakpárkányról. Homlokomat összeráncolva túrtam bele a hajamba, mikor megölelt.
- De ha van jobb ötleted, mást is csinálhatunk. – suttogta a fülembe, majd kajánul rám vigyorgott. Zavartan oldalba böktem, majd kicsit összezavarodottan mentem vissza a konyhába.
- Nem is voltál még ilyen szótlan. – szedte ki a kosárból, amiket hozott.
- Szándékosan szeretnél zavarba hozni? –mosolyogtam zavartan.
- Mit kérsz? – kérdezte szórakozottan, előző kérdésemre nem reagálva.
- Mi van?
- Szendvics. – fintorgott kicsomagolva egyet, mire felkuncogtam.
- Anyukád csinálta?
- Kösz, hogy ennyit kinézel belőlem. – felelte durcásan, majd látva ügyetlenségét odamentem hozzá.
- Segíthetek? – tereltem arrébb mosolyogva.
- Kivennéd a tányérokat. Ott vannak. – mutatott egy szekrény felé.
- Nem szeretem, ha néznek miközben eszek. – mondtam két falat között, mire mosolyogva megrázta a fejét.
- Én se.
- Nem néztelek. – ráncoltam össze a homlokom.
- Nem is állítottam. – döntötte oldalra a fejét. – Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy ha van kedved kimehetnénk egyet csónakázni. – amire bólintottam egyet, de már akkor tudtam, hogy nem fogok belemenni.
- Gyere! – fogta meg a kezem.
- Várj! – húztam vissza. – Milyen mély a víz?
- Nem fürödni fogunk. – mosolygott.
- De beleeshetünk. – aggodalmaskodtam.
- Miért esnénk bele? – jött közelebb, majd ajkát az enyémekre tette, hogy megcsókoljon. De elléptem előle.
- Ne tereld el a figyelmemet. – mondtam, mire visszahúzott magához.
- Azért még megcsókolsz? – kérdezte édes mosollyal az arcán.
- Nem. – próbáltam komoly maradni. – Az a benti kis…dolog, véletlenül történt.
- Hihetetlenül makacs vagy. – túrt bele a hajába.
- Szerintem ne menjünk bele a csónakba. – tértem vissza az eredeti témához.
- Még jó, hogy a kapcsolatok többségében a férfi hozza a végső döntést.
- Ez most eléggé hímsovinisztának hangzott. – fontam a kezem keresztbe a mellemen.
- De attól igaz. – mosolygott kedvesen.
- Meg egyébként is, mióta vagyunk kapcsolatban? – ragadtam meg a mondata első felét.
- Két és fél óra óta. – nézett rá az órájára szórakozottan, mire felnevettem és leültem a fűbe, amolyan „már csak azért sem” stílusban.
- Szóval az előbbi csak egy botlás volt. – ült le mellém.
- Az. – néztem rá, mire közeledve megpuszilta a nyakam. Automatikusan döntöttem hátra a fejem, hogy jobban odaférjen. Mikor ezt megtettem már meg is bántam, látva önelégült mosolyát. Nyakamról az ajkamra tette ajkait, majd egy határozott mozdulattal hátradöntött a fűben. Felém hajolva, a derekamat kezdte el simogatni kezeivel, mire arcát visszahúzva egy halk nyögést fojtottam el.
- Ez is csak egy botlás volt? – mosolygott szemtelenül, megszakítva csókunkat, mire elpirultam.
- Igen, egy másfajta.
- Szóval ennek több fajtája is van? – nézett még mindig mélyen a szemembe.
- Meg lehet. – válaszoltam úgy, ahogy ő tette mikor megérkeztünk.
Lehajolva arcomhoz, puszit nyomott az orromra majd leszállva rólam engem is felsegített.
- Még most is tiltakozol a hajókázás ellen?
- Miért megváltozott valami? – mosolyogtam ártatlanul, mire hirtelen térdem alá nyúlva felkapott. – Zack, tegyél le. – kértem.
- Mindjárt. – mosolygott, mire elkezdtem ficánkolni az ölében. A mólóra lépve lerakott, hogy segítsen beszállni a csónakba.
- Nem fogok beszállni. – makacskodtam tovább, mert nem vonz a vízi világ. Hirtelen ötlettől vezérelve kicsit meghátráltam majd futni kezdtem. Nem olyan pánikszerűen, mint aki menekül, hanem mintha természetes lenne. Kár, hogy nem szeretem a tesi órákat. És a futást se, így Zack-nek nem volt nehéz dolga. Hirtelen felkapott, majd le is tett, mert megszólalt a telefonja. Van térerő? Meglepő. Homlokát összeráncolva kért bocsánatot, majd félreállva felvette.
Mivel nem akartam zavarni, így visszamentem a házba, hogy igyak valamit. Pár perc múlva utánam jött.
- Ne haragudj. – mosolygott bűnbánóan.
- Ugyan. – legyintettem. – Kérsz? – utaltam az üdítőre.
- Igen. – hirtelen az eddigi mosolygós Zack eltűnt, és helyette megjelent valami más. Aggódó tekintettel néztem rá, mire megrázta a fejét. Nem erőltetem, ha el akarja mondani, majd elmondja.
- Azokon a képeken, ki az a lány melletted? – kérdeztem végül.
- Unokahúgom, Sophie. – mosolygott.
- Milyen idős? – körülbelül egy 5-6 év korkülönbségre tippelek.
- 15 éves. – majdnem. – Szeretnéd látni a házat?
- Ha megmutatod. – mosolyogtam, majd bólintva előre ment.
Az egyik szobához érve megtorpant.
- Ez mondhatni az én szobám, ha itt vagyunk. – tárta ki előttem az ajtót.
Mikor beléptem, a képek a falon nem azt mutatják, hogy ők kevés időt töltöttek volna itt. Mindenhol egy csomó kép. Barátokról, családról, bulikról.
- Jó sok kép. – adtam hangot csodálkozásomnak.
- Sokat voltunk itt régen.
Kíváncsi vagyok, hogy nézhet ki az otthoni szobája. Képeket végig nézve egy bólintással jeleztem, hogy kész vagyok.
- Lassan vissza kellene mennünk. – nézett rá az órájára. Hirtelen fagyos lett a levegő köztünk. Egy mosolyt megeresztve bólintottam.
- Hé! – húztam vissza magamhoz. – Valami baj van? – mosolyogtam rá kedvesen.
- Megoldom. – mosolygott végül, puszit nyomva a homlokomra. – Menjünk! – fogta meg a kezem.
Összeszedve cuccunkat kocsiba ültünk, mire újra megszólalt a telefonja.
- Nem érek rá. – felelte mogorván Zack. – Nem…Melanie, már elmodtam, hogy nem vagyok otthon. Nem… Old meg. – azzal köszönés nélkül lerakta. Várakozásteljesen néztem rá, mire rám mosolygott, és beindította a kocsit.
Szóval egy lánnyal beszélt. Todd-ot még kifaggatom a mai nap folyamán, ha visszaértünk.
- Ne gyárts semmiféle összeesküvés-elméletet. – mosolygott kedvesen.
- Nem gyártottam. – ráncoltam a homlokom.
- Látom. – fogta meg a kezem. – A volt barátnőm volt. – mondta végül komoran, mire bólintottam. – Aki képtelen megoldani egyedül a problémáit.
Megszorítva kezét rámosolyogtam, majd újra az utat kezdtem el nézni.
- Miért? – mosolygott továbbra is.
- Messze vagyunk az apartmantól, lehajtottunk az útról… - méregettem gyanúsan. – Félek a horror filmektől, azoktól meg még jobban, akik benne vannak. – párszor tartottunk Heather-rel filmes délutánokat, ahol természetesen előkerültek a jobbnál jobb horrorok is.
- Ha meg akarnálak ijeszteni nem hoztalak volna ilyen messze. – nézett kedvesen, mire zavartan lesütöttem a szemem. – Itt vagyunk. – állt meg a kocsival egy ház előtt, ami egy kis otthonos nyaralónak tűnt. Kívülről fa borította. A háta mögött egy tó volt, amihez egy csónak is társult.
- A tiétek? – kérdeztem, mert nem tudtam mit mondhatnék.
- Meg lehet. – kacsintott, mire meglepődve szálltam ki utána a kocsiból.
- Elhagyatott ház tóval… láttad azt a filmet, hogy… - álltam meg, mert a címe nem akart eszembe jutni.
- Hogy? – nézett rám kérdőn miközben a mellé sétáltam.
- Mindegy, gondolom, ez nem történhet meg. – ráztam meg a fejem zavartan, mert akaratlanul is eszembe jutott, amikor az írónőt este elkezdik zaklatni, majd ő kiszaladva a házból megnézi, kik vannak ott. Majd az erdőbe fut. Egyedül. Éjszaka.
- Biztos lehetsz benne, hogy nem fognak elrabolni, amíg itt vagyok. – rázta meg hihetetlenül a fejét.
- Megnyugtató. – mosolyogtam rá. – Mit fogunk csinálni? – kérdeztem izgatottan.
- Először is eszünk valamit, mert éhen halok. - ment a konyha felé. A ház egy teljesen berendezett „luxus” barlang.
- Ha találsz valamit. – követtem, majd a pulthoz leülve államat az összekulcsolt ujjaimra tettem.
- Hoztam kaját. – húzta ki magát magabiztosan, mire felnevettem. – Csak a kocsiba maradt, mindjárt jövök. – simított végig a derekamon, mire automatikusan elpirultam.
Felállva a székből a nappaliba mentem, hogy kicsit körülnézzek. A kandallóra képek voltak rakva, a falon pedig állat fejek lógtak. A képeken Zack-et fedeztem fel először. Körülbelül 10 éves lehetett. Majd egy közös képhez érve egy kislány is állt mellettük. Gondolom, valami rokon lehet. Mikor sikeresen végig néztem az összes képet (mind a hármat), gondoltam szét nézek, mert még Zack úgyse ért vissza. A folyóson sétálva még több képet fedeztem fel, majd a végén az ablakhoz sétáltam, ami pont a tóra nézett. Hirtelen egy kezet éreztem a derekamon, mire ösztönösen megugrottam.
- Nagyon megijesztettelek? – kérdezte Zack a vállamra téve az állát.
- Kicsit, de örülök, hogy te voltál, és nem egy gyilkos. – fordultam felé.
- Szóval, örülsz nekem? – mosolygott miközben a derekamat továbbra is fogta.
- Vagy inkább annak, hogy nem a gyilkos ölelget. – mondtam zavart mosollyal az arcomon. Államat felemelve kényszerített, hogy az arcába nézzek.
- Örülök, hogy végre semmi zavarótényező nincs itt. – mosolygott, majd ajkait az enyémekre tette. Először hirtelen ért, amit ő is észrevett és mosolyogva bebocsájtást kért nyelvével. Egy kis hezitálás után, én mélyítettem el csókunkat. Kezeimet hajába túrtam, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Levegőhiány miatt ajkaink szétváltak, de nyakamon lefele haladva kisebb puszikkal hintette be azt. Hirtelen lábaimat felemelve az ablakpárkányra ültetett. Meglepődöttségemet látva elmosolyodott, majd újra visszatért ajkaimhoz. Előző csókunkhoz eltérően, most lágyabb volt. Egy kisebb nyögés hagyta el a szám, mikor combomon végig simított. Ajkába beleharapva ő is elfojtott egy nyögést, majd puszit nyomva a számra elengedett.
- Együnk valamit. – döntötte homlokát az enyémnek zihálva. Mikor úgy éreztem képes vagyok megállni a saját lábamon leszálltam az ablakpárkányról. Homlokomat összeráncolva túrtam bele a hajamba, mikor megölelt.
- De ha van jobb ötleted, mást is csinálhatunk. – suttogta a fülembe, majd kajánul rám vigyorgott. Zavartan oldalba böktem, majd kicsit összezavarodottan mentem vissza a konyhába.
- Nem is voltál még ilyen szótlan. – szedte ki a kosárból, amiket hozott.
- Szándékosan szeretnél zavarba hozni? –mosolyogtam zavartan.
- Mit kérsz? – kérdezte szórakozottan, előző kérdésemre nem reagálva.
- Mi van?
- Szendvics. – fintorgott kicsomagolva egyet, mire felkuncogtam.
- Anyukád csinálta?
- Kösz, hogy ennyit kinézel belőlem. – felelte durcásan, majd látva ügyetlenségét odamentem hozzá.
- Segíthetek? – tereltem arrébb mosolyogva.
- Kivennéd a tányérokat. Ott vannak. – mutatott egy szekrény felé.
*
- Nem szeretem, ha néznek miközben eszek. – mondtam két falat között, mire mosolyogva megrázta a fejét.
- Én se.
- Nem néztelek. – ráncoltam össze a homlokom.
- Nem is állítottam. – döntötte oldalra a fejét. – Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy ha van kedved kimehetnénk egyet csónakázni. – amire bólintottam egyet, de már akkor tudtam, hogy nem fogok belemenni.
*
- Várj! – húztam vissza. – Milyen mély a víz?
- Nem fürödni fogunk. – mosolygott.
- De beleeshetünk. – aggodalmaskodtam.
- Miért esnénk bele? – jött közelebb, majd ajkát az enyémekre tette, hogy megcsókoljon. De elléptem előle.
- Ne tereld el a figyelmemet. – mondtam, mire visszahúzott magához.
- Azért még megcsókolsz? – kérdezte édes mosollyal az arcán.
- Nem. – próbáltam komoly maradni. – Az a benti kis…dolog, véletlenül történt.
- Hihetetlenül makacs vagy. – túrt bele a hajába.
- Szerintem ne menjünk bele a csónakba. – tértem vissza az eredeti témához.
- Még jó, hogy a kapcsolatok többségében a férfi hozza a végső döntést.
- Ez most eléggé hímsovinisztának hangzott. – fontam a kezem keresztbe a mellemen.
- De attól igaz. – mosolygott kedvesen.
- Meg egyébként is, mióta vagyunk kapcsolatban? – ragadtam meg a mondata első felét.
- Két és fél óra óta. – nézett rá az órájára szórakozottan, mire felnevettem és leültem a fűbe, amolyan „már csak azért sem” stílusban.
- Szóval az előbbi csak egy botlás volt. – ült le mellém.
- Az. – néztem rá, mire közeledve megpuszilta a nyakam. Automatikusan döntöttem hátra a fejem, hogy jobban odaférjen. Mikor ezt megtettem már meg is bántam, látva önelégült mosolyát. Nyakamról az ajkamra tette ajkait, majd egy határozott mozdulattal hátradöntött a fűben. Felém hajolva, a derekamat kezdte el simogatni kezeivel, mire arcát visszahúzva egy halk nyögést fojtottam el.
- Ez is csak egy botlás volt? – mosolygott szemtelenül, megszakítva csókunkat, mire elpirultam.
- Igen, egy másfajta.
- Szóval ennek több fajtája is van? – nézett még mindig mélyen a szemembe.
- Meg lehet. – válaszoltam úgy, ahogy ő tette mikor megérkeztünk.
Lehajolva arcomhoz, puszit nyomott az orromra majd leszállva rólam engem is felsegített.
- Még most is tiltakozol a hajókázás ellen?
- Miért megváltozott valami? – mosolyogtam ártatlanul, mire hirtelen térdem alá nyúlva felkapott. – Zack, tegyél le. – kértem.
- Mindjárt. – mosolygott, mire elkezdtem ficánkolni az ölében. A mólóra lépve lerakott, hogy segítsen beszállni a csónakba.
- Nem fogok beszállni. – makacskodtam tovább, mert nem vonz a vízi világ. Hirtelen ötlettől vezérelve kicsit meghátráltam majd futni kezdtem. Nem olyan pánikszerűen, mint aki menekül, hanem mintha természetes lenne. Kár, hogy nem szeretem a tesi órákat. És a futást se, így Zack-nek nem volt nehéz dolga. Hirtelen felkapott, majd le is tett, mert megszólalt a telefonja. Van térerő? Meglepő. Homlokát összeráncolva kért bocsánatot, majd félreállva felvette.
Mivel nem akartam zavarni, így visszamentem a házba, hogy igyak valamit. Pár perc múlva utánam jött.
- Ne haragudj. – mosolygott bűnbánóan.
- Ugyan. – legyintettem. – Kérsz? – utaltam az üdítőre.
- Igen. – hirtelen az eddigi mosolygós Zack eltűnt, és helyette megjelent valami más. Aggódó tekintettel néztem rá, mire megrázta a fejét. Nem erőltetem, ha el akarja mondani, majd elmondja.
- Azokon a képeken, ki az a lány melletted? – kérdeztem végül.
- Unokahúgom, Sophie. – mosolygott.
- Milyen idős? – körülbelül egy 5-6 év korkülönbségre tippelek.
- 15 éves. – majdnem. – Szeretnéd látni a házat?
- Ha megmutatod. – mosolyogtam, majd bólintva előre ment.
Az egyik szobához érve megtorpant.
- Ez mondhatni az én szobám, ha itt vagyunk. – tárta ki előttem az ajtót.
Mikor beléptem, a képek a falon nem azt mutatják, hogy ők kevés időt töltöttek volna itt. Mindenhol egy csomó kép. Barátokról, családról, bulikról.
- Jó sok kép. – adtam hangot csodálkozásomnak.
- Sokat voltunk itt régen.
Kíváncsi vagyok, hogy nézhet ki az otthoni szobája. Képeket végig nézve egy bólintással jeleztem, hogy kész vagyok.
- Lassan vissza kellene mennünk. – nézett rá az órájára. Hirtelen fagyos lett a levegő köztünk. Egy mosolyt megeresztve bólintottam.
- Hé! – húztam vissza magamhoz. – Valami baj van? – mosolyogtam rá kedvesen.
- Megoldom. – mosolygott végül, puszit nyomva a homlokomra. – Menjünk! – fogta meg a kezem.
Összeszedve cuccunkat kocsiba ültünk, mire újra megszólalt a telefonja.
- Nem érek rá. – felelte mogorván Zack. – Nem…Melanie, már elmodtam, hogy nem vagyok otthon. Nem… Old meg. – azzal köszönés nélkül lerakta. Várakozásteljesen néztem rá, mire rám mosolygott, és beindította a kocsit.
Szóval egy lánnyal beszélt. Todd-ot még kifaggatom a mai nap folyamán, ha visszaértünk.
- Ne gyárts semmiféle összeesküvés-elméletet. – mosolygott kedvesen.
- Nem gyártottam. – ráncoltam a homlokom.
- Látom. – fogta meg a kezem. – A volt barátnőm volt. – mondta végül komoran, mire bólintottam. – Aki képtelen megoldani egyedül a problémáit.
Megszorítva kezét rámosolyogtam, majd újra az utat kezdtem el nézni.
áá. KÖVIT! MOST! AZONNAL!;)♥
VálaszTörlés