Tizennyolcadik fejezet.

Sziasztok!
Először is köszönöm a blog harmadik díját  ~Csakegylány~ -nak! :)
Másodszor... nem tudok mit nagyon hozzáfűzni. Nagyon örülnék pár kommentnek, de tudom, hogy itt az iskola meg mindenki elfoglalt, stb. Viszont a pipákat köszönöm!:)
Szerintem ez a vasárnap lesz, amikor a részeket hozom, mert eddig bevált, számomra. Szóval a következő rész is akkora várható. Addig is;

Jó olvasást! xx

- Már mindegy, mindenképpen elkéstünk. – húzott vissza Heather, amikor sietősebbre vettem a tempót. Ugyan első nap még az órarendek beosztása, és órák kiválasztása van, de mégse szeretnék elkésni. Bár, mint utolsó éveseknek, az órák kiválasztásai annyira nem érintenek minket.

- De azért mégse kellene annyit késnünk. – fintorogtam.
- Azért most nem fogok elfutni az iskoláig. – nevetett. – Ugyan késünk, de legalább jól nézünk ki. – kacsintott, mire vigyorogva megráztam a fejed.
- Biztos értékelni fogják, ha ezt mondjuk a portán.
- Főleg ha Chad is ott lesz. – gondolkozott. Chad a portárs fia, és néha ő is ott szokott tevékenykedni az iskolánkban. Heather legnagyobb örömére, Ben ide, vagy oda, szereti megnézni a fiúkat, és a fiúk is szeretik őt, így jól kijönnek egymással. De ezeket nála nem kell komolyan venni, hisz szerinte „miért nem nézhetne meg egy fiút, attól, hogy van barátja”.
- Az egyetlen mentsvárunk. – nevettem, majd az iskolakapun belépve elfogott egy „már megint kezdődik” érzés.
- Még hazamehetünk. – fintorgott. – Ben-nek szólok, hogy ne várjon meg suli után.
- A legfontosabb. – ironizáltam, hihetetlenül sok időt töltenek együtt. Csoda, hogy még nem mentek egymás agyára. Mert az enyémre már igen.
- Kíváncsi vagyok, hogy Rori-ék túl élték-e a nyarat. – forgatta meg a szemét, mire felnevettem.
- De hülye vagy. – löktem meg játékosan. – Találkoztál velük?
- Ja, valahol mintha őket láttam volna fetrengeni a földön. – gondolkozott látványosan.
- Miért nem lepődök meg, hogy Ms. Barnes és Ms. Bell idén is elkésett az első napon. – köszöntött drágalátos irodalom tanárnőnk, mikor az iskolaajtón bementünk.
- Magának is jó reggelt. – mosolygott kedvesen Heather rá, majd a porta felé sétáltunk, hogy egyeztessük az óráinkat, és órarendjeinket.

*

- Mrs. Oldham-mel van az első órátok? – próbált utalni az irodalom tanárunkra Ben, akivel már volt szerencsénk eme csodálatos napon találkoznunk.
- Ahan. – bólogattam értetlenül, nem értettem mit nem kedvelnek benne a diákok, szerintem rendes tanár.
- Még ma úgysem találkoztam Aurora-ékkat, ideje elkezdeni ezt az évet is. – dörzsölte össze a tenyerét. Aurora, és barátnője Dina az iskola két; nem is tudom, hogyan fogalmazzak, legkedveltebb személye a fiúk szemében, míg a lányok inkább csak a „hülye picsákat” látják bennük. Heather, szerintem a legnagyobb „ellenségük”, és az egyetlen, aki vég nélkül beléjük köt, vagy éppen ők kötnek belé. Ezáltal állandóan megy a vita. Mivel én nem vagyok ennek a „szidjuk egymást” dolognak a híve, így próbálok egy békebíró szerepet betölteni. Engem is nagyon, nagyon irritálnak, de muszáj még ezt a pár hónapot kibírnunk velük. Aztán még a nevüket is elfelejtem.
- Csak ne mondj nekik semmit, légy szíves. – húztam közelebb, amikor beértünk a terembe.
- Ha ők nem mondanak semmit, akkor én se. – húzta ki magát, majd köszöntünk a tanárnak. – Az ki ott, mellettük? – kérdezte, mikor leültünk a helyünkre. Amolyan kisebb csoport volt Din-ék köré gyűlve.
- Valami új tanuló lehet. – rántottam meg a vállam.
- Na, akkor kezdjük is el az idei tanév első óráját. – csapta össze a tenyerét Mrs. Oldham, mire szétszéledt a hátsó csoport is.
- Kiket látnak szemeim, Sam és Heather! – jött felénk Rori, mire meglöktem Heather-t, hogy ne mondjon semmit, de ő ezt félreérthette, mert visszaszólt nekik;
- Mi is annyira örülünk neked! – húzta gúnyos vigyorra a száját Thea. – Nem gondoltam volna, hogy kiengednek a toxikológiáról. – tette még hozzá, mire hirtelen megállt bennem az ütő. És más is így lehetet ezzel.
- Látom, valami nem változik. – utalt halkan a tanárnő rájuk. – Majd szünetben folytassák, ha kérhetem. – tette hozzá hangosabban, mire Rori és Dina leültek, pár szúrós pillantást lőve felénk. – Mielőtt belekezdenénk a közepébe, egy új csoporttárssal bővültünk. – mutatott a Rori-ék melletti lányra. – Melanie, légy szíves mondanál magadról pár szót. – kérte a tanár tőle.
- Persze. – mosolygott, majd felállt. – Melanie Patel vagyok, 18 éves, és idén iratkoztam át ebbe az iskolába. Mielőtt felmerülne bennetek a kérdés, hogy miért most jöttem át ide, a válaszom egyszerű, nem jöttem ki jól az előző iskolában lévőekkel. Így végül barátnőim – mutatott itt Rori-ékra. – meggyőztek, hogy iratkozzak át ide. – fejezte be, majd ült vissza a helyére.
- Oké, köszönjük. – bólintott egyet Mrs. Oldham. – Akkor elmondom a követelményeket, vizsgákat erre az évre, és utána el is kezdhetjük a tananyagot. – fordult a táblához, és kezdett el minket elhalmozni információval, miközben ő maga is írt.
- Szóval egy újabb picsát üdvözölhetünk az iskolában. – forgatta meg a szemét Heather, mire felsóhajtottam, és másolni kezdtem a táblára írt dolgokat.

*

- Most akkor ki ez a Melanie? – értetlenkedett továbbra is Conny. Hihetetlen értelmes barátai vannak Ben-nek, komolyan.
- Nem lehetsz ennyire lelassulva. – mondtam neki felé fordulva, majd Heather újra kezdte, elölről.
- Értem már. – bólogatott végül. – Csak olyan össze-vissza mondtátok. – nézett rám.
- Fogd ránk, hogy idióta vagy. – nevettem, mire lebiggyesztette a száját.
- Ben, hogy tudsz még mindig ezzel járni. – mutatott Heather-re Dina, mikor felénk sétált.
- Erre inkább nem válaszolnék, mert nem akarlak megbántani. Úgyhogy inkább arrafelé sétálgass. – mutatott az ellenkezőirányba, mire Dina visszaindult Aurora-ékhoz. – Ne foglalkozz velük! – ölelte át Heather-t, mire a lány megpuszilta őt.
- Szerintem nem szokott. Csak ne felejtsétek el, hogy mi is itt ülünk. – utaltam magamra és Conny-ra, mert nem akartam semmiféle szerelmes megnyilvánulásuknak részese lenni.
- Haha, rettentő vicces vagy, Sammy. – bökött meg Ben, mire elfintorodtam.

*

- Első nap pipa. – demonstrálta a levegőben pipát Conny, mikor hazafelé igyekeztünk a parkolón átvágva az utat. – Jól van, majd találkozunk holnap. Sziasztok. – köszönt el magával rántva Ben-t is, ugyanis egy utcában laknak. Miután a szerelmes pár is fájó búcsút vett egymástól, végre elindulhattunk mi is hazafelé.
- Na, mit csináljunk? – fordult felém Thea kérdőn.
- Aludjunk? – kérdeztem vissza mosolyogva.
- Ne már, én valami izgalmasabbra gondoltam. – merengett, mire az egyik autónál
észrevettem Melanie-t, ahogy egy fiú felé igyekezik.
- Nézd már, barátja is van. – csodálkozott Heather, amit nem értettem, mert Melanie szép lány. És szerintem sejteni lehetett, hogy van valakije. De jobban szemügyre véve az illetőt egy ismerős személyt véltem felfedezni benne.
- Állj! – tettem Heather elé a kezem, hogy megállítsam, így elkerülve azt, hogy Ő is észrevegyen. – Ezt nem akarom elhinni. – szegeztem le a fejem.
- Mi az, mi történt? – fordult felém barátnőm.
- Tudod ki áll ott a kocsinak dőlve? – sóhajtottam.
- Nem, honnan tudnám? Bár, elég jól néz ki. – meresztgette a szemét, feléjük haladva.
- Állj meg, kérlek. – fordultam a másik irányba.
- Ki az? – mosolygott sokat sejtetően.
- Ez bizony az a gyerek, akivel együtt voltam a nyaralás elején. – ráztam meg a fejem tehetetlenül, mikor Heather visszarántott maga mellé.
- Zack? – csodálkozott. Szinte a padlót súrolta az álla.
- Azt hiszem így hívták. – tetettem közönyt, mintha annyi emberrel összeismerkedtem volna.
- Ne légy már ilyen, menjünk már el mellettük. Látni szeretném az arcát. – kezdet el húzni az irányukba. Megfordult a fejembe, hogy rendezek egy „engedj már el” hisztit, de tudtam, hogy azzal csak magunkra vonnám a figyelmüket, így meg, ha szerencsénk van észre se vesznek.
- Olyan egy... vagy. – inkább nem mondtam ki, hogy mi.
- Mond ki nyugodtan, nem sértődök meg. – nevettet hangosabban.
- Csak ne szólj hozzájuk, kérlek. – próbáltam le csitítani.
- Nem fogok, ígérem. – haladtunk el mellettük feltűnésmentesen. Mivel Melanie éppen rettentően magyarázott valamit, így nem volt nagy esély, hogy észrevesznek.
- Uhh, sziasztok! – szólt utánunk Melanie, mire Heather-re nézve jeleztem, hogy ne merjen hátra nézni. De természetesen nem vette a jeleimet, miért is tette volna?
- Szia! – vette fel angyali mosolyát Thea visszafordulva hozzájuk, én pedig, mint egy teljesen hülye neki háttal álltam.
- Lehet egy kérdésem? – jött mellénk Mel.
- Persze. – nem hiszem el, hogy beszélgetésbe kezdenek.
- Valami baj van, Sam? – kérdezte Melanie, mire muszáj volt megfordulnom.
- Nem, csak… - halkultam el, mert hirtelen nem jutott semmi se az eszembe. Heather vette a lapot és beszélgetésbe kezdett. Továbbra se mertem fel nézni, bár Zack a kocsi mögött telefonált.
- Úgy vettem észre, hogy ti nem vagytok jóba Rori-ékkal, viszont én nem szeretnék senkivel sem rosszba lenni. – mosolygott. – Úgyhogy én nem vagyok benne semmilyen vitában sem.
- Rori és Dina egy külön teremtés, nem igazán lehet velük jóba lenni. – nevettet Heather, mire megböktem. – De, természetesen mi se szeretnénk senkivel se rosszban lenni. – mosolygott végül, mire én is Melanie-ra nézve elmosolyodtam. Egy teljes pillanatig, aztán elástam volna magam. Valahova nagyon mélyre.
- Mehetünk, Mel? – ért oda a barátja mellé.
- Persze. – mosolygott rá. – Jajj, bemutatom a barátomat Zack-et. – tette hozzá végül. – Ő Sam és Heather. - mutatott ránk mire felnéztem, és találkozott a tekintetem Zack-ével. Először meglepettséget fedeztem fel benne, majd még nagyobb meglepettséget.
- Ööö… Sziasztok! – vakarta meg a tarkóját.
- Szia, Zack! – mosolygott gúnyosan rá Heather, mire beletúrtam a hajamba.
- Szóval örülök, hogy meg tudtuk beszélni a dolgokat. – mosolygott ránk Mel, majd köztem és Zack között kezdte a fejét jártatni. A fejemet megrázva jeleztem, hogy ideje menni, és szánalmat tükrözve belenéztem Zack szemébe. – Ti ismeritek egymást? – kérdezte végül.
- Maximum ismertük. – sóhajtottam gúnyos mosollyal a számon, majd Heather-t magammal húzva eltűntünk mellőlük. Zack összehúzott szemmel, és aggodalommal nézett rám, Melanie meg nem értette, hogy mi is történt itt, úgyhogy barátja felé fordulva, gondolom kérdőre vonta. De nem igazán érdekelnek. Örülök, hogy ilyen gyorsan túllépett…