Tizenhetedik fejezet.

Sziasztok!:)
Ez most egy ilyen átkötő, semmilyen rész lett, de muszáj volt belerakni egy ilyet is. Azért remélem, hogy tetszik majd, ha csak egy picurkát is :)
A következő rész kilétéről nincs információm, de ha hamarabb nem is, jövőhét hétvége felé biztos jön. Addig is várok minden visszajelzést ;)

Jó olvasást!xx

*Két hónappal később*

„Zack nem tudja mit veszített. Tudom, hogy Sam érez valamit iránta, akármennyire is tagadja. Sose fogja bevallani, de csak rá kell nézni, amikor Róla kérdezem.” – Heather.

- Végre itthon! – léptem be házunk ajtaján ledobva cuccaimat.
- Már veheted is fel, mert úgyis fel kell vinned. – bökött meg hátulról Brad, mire fintorogva ugyan, de felkaptam a ledobott táskáimat a földről, hogy felmenjek a szobámba. Anya elkezdett kipakolni, apa leült a nappaliba és eldőlt a kanapén, mondva, hogy sokat vezetett, George pedig evett.
A szobámba felérve megcsörrent a telefonom, ami Heather nevét jelezte ki.
- Hazaértetek? – kérdezte.
- Igen, itthon vagyunk. – kezdtem el kipakolni a bőröndömből.
- Akkor megyek. – rakta le azzal a telefont, majd tovább pakolásztam.
Negyed óra múlva a csöngő jelezte, hogy megérkezett és a szobámba érve be is bizonyosodott sejtésem.
- Na, hívott már? – ölelt meg mosolyogva.
- Abban a két órában, mikor utoljára beszéltünk? – nevettem. – Nem, és nem is fog. – Egyszer sem hívott fel, pedig azt mondta keresni fog. Igazából akkor rosszul esett, most már túlléptem rajta, valamennyire.
- Annyira nagyon hiányoztál! – ölelt meg újra, mire rá mosolyogtam.
- Most már itt vagyok, és élvezhetjük mind a két napot, ami még maradt a szünetből. – fintorogtam, mert eszembe jutott, hogy hétfőn iskola. Utolsó év, tele izgalmakkal, és izgulással.
- Holnap olyan bulit csapunk, hogy attól fog zengeni fél London. – dőlt el az ágyamon Heather.
- Miért nem az egész? – folytattam a kipakolást.
- Túl nagy ahhoz. Ben azt mondta, hogy keresünk neked valami igazán rendes fiút, úgyhogy készülj. – vigyorgott idétlenül. Ben a barátja, évszázadok óta együtt vannak. Amolyan barátságból alakult szerelem az övéké.
- Ben tartsa meg magának az ötleteit. – fintorogtam.
- Szerintem nem rossz ötlet. – húzta össze a szemét.
- Aztán megint megtalálja a leghülyébb haverját. Köszi, de nem kérek belőletek. – löktem meg vigyorogva, mire sértődötten felhúzta az orrát.
- Majd mondom Ben-nek. – fenyegetett, mire felnevettem.
- Most aztán teljesen megijedtem. – mire a telefonja csipogni kezdett. – Hihetetlen, hogy nem bírtok ki egymás nélkül 2 percet. – mosolyogtam.
- Fontos mondanivalója volt. – ült fel az ágyamon, hogy hátát az ágytámlának támassza.
- Képzelem. – forgattam meg a szemem.
- Aaron-nal van. – nézett ki a telefonjából.
- Mit keres vele Aaron? – közeledtem felé, hogy leüljek az ágyra.
- Nemtom’. – rázta meg a fejét. – Mostanában jóba lettek.
- Ez komoly? – kerekedtek ki a szemeim. – Mindig is utálta. – értetlenkedtem.
- Nem tudom mi lett vele, egyik buliban összefutottunk vele meg Lia-val és ott összehaverkodtak. – nézett felém óvatosan. – Ne borulj ki.
- Pedig közel vagyok hozzá. Elmegyek 2 hónapra és Ben összehaverkodik Aaron-nel? Pont Ő, aki az egyik legjobban volt a kapcsolatunk ellen? – emeltem meg a hangom. Ben-nel mindig is különleges kapcsolatom volt. A második bátyámként tekintettem rá, és mivel a legjobb barátnőm barátja, így sok időt töltök vele is, akárcsak Heather-rel.
- Jó, tudom most ez furin hangzik, de Aaron megváltozott. – tette fel védelmezően kezeit.
- Na, ne kezd te is. Megtért, meggyónta bűneit, és szenté avatta London, vagy mi van? – keltem fel az ágyról.
- Dehogyis! Szó sincs ilyenről. Én nem szerettem meg továbbra se, viszont Ben társaságába bekerült. De én utálom, veled együtt. – mosolygott kedvesen.
- Úgy tűnik akkor csak ketten maradtunk. – mosolyogtam keserűen.

*

- Haragszom rád, igen. – kulcsoltam össze kezeimet magam előtt, mikor Ben mosolyogva üdvözölni szeretett volna.
- Esküszöm megváltozott, jó irányba. – ölelt meg puszit nyomva az arcomra.
- És ezért máris vele kell lógni? Ne nevetess már! – toltam el magamtól, majd elindultam ahova készültünk.
- Oké, igazad van. – adta meg végül magát, majd átkarolva az én és Heather vállamat indultunk el az éjszakában. – De attól még jó fej volt mostanában. – tette még hozzá, amit inkább szó nélkül hagytam, mert nem volt értelme ezen veszekedni.

*

Az este folyamán bebizonyosodott számomra, hogy Aaron valóban más lett, és legnagyobb megdöbbenésemre egész jól kijöttünk egymással. Sose leszünk puszipajtások, de örülök, hogy nem veszekszünk egymás társaságában. Lehet Lia a számára tökéletes lány. Furcsa lehet, hogy én mondom ezt, aki a barátnője volt, de ez az igazság. Mivel holnap iskola, ezért úgy gondoltam, hogy kipihenem magam, a látszat kedvéért legalább tűnjek már frissnek az első napon. De természetesen nem sikerült megvalósítanom, mert hirtelen minden eszembe jutott este 9 felé. Köztük a „de gyorsan elszaladt az idő”, „vajon holnap mibe menjek”, „rendet kellene raknom a szekrényemben”, „el kellene pakolnom a tavalyi papírjaimat”. Úgyhogy eleget téve eme „késztetéseimnek” elkezdtem pakolgatni a szobámba, a családom legnagyobb örömére. Végül éjfél felé lefeküdtem, azon gondolkozva, ha abban a percben elalszom, akkor még hány óra, perc és másodpercem van, hogy kipihenhessem magam.

*

Mondanom sem kell, mennyire örültem az ébresztő csörgésének. Úgy éreztem magam, mint aki semmit nem pihent a nyáron, és az „első napon legalább nézzünk már ki jól” tervem sem jött össze. Pedig nagyon igyekeztem, csakhogy egy kis időre visszacsuktam a szemem, és elaludtam.
- Úristen. – rontott be anya a szobámba, elhúzva a függönyömet. – Ne mondd, hogy még nem keltél fel.
- Olyan szörnyű, hogy hétfő lett. – mondtam még mindig csukott szemmel. Bár nem ez érdekelte, de perpillanat ez járt a fejembe így megosztottam vele.
- Attól még fel kell kelned, mert elkésel. – hagyta el a szobámat szúrós pillantásait magával véve.
Erőt vetve magamon a fürdőbe mentem, hogy rendbe szedjem magam, és szóljak Heather-nek, hogy késni fogunk, ha együtt megyünk.