Tizenhatodik fejezet.

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, ha egy kicsit megkésve is, mert zsúfolt hetem/hétvégém volt. Holnap újra iskola, és úgy tűnik, hogy nehéz lesz ez az év, tekintve, hogy már péntekre is tanulnom kellett.
Megpróbálom minél hamarabb hozni a további részeket.
További szép estét/napot/hetet mindenkinek! :)

Jó olvasást!xx

u.i.: Köszönöm a pipákat és a kommentet is:)

Mikor sikeresen megérkeztünk és leállította a kocsit szótlanul ültünk a kocsiban. Várva még valamelyikünk megszólal. Végül ő törte meg a csendet;

- Mikor mentek holnap?
- Délután valamikor akarnak indulni anyáék. – néztem rá, mire közelebb hajolt.
- Sajnálom ezt a telefonos dolgot. – mosolygott bűnbánóan, mire teljes testtel felé fordultam arcához közeledve. Mosolyogva végül ő is odahajolt és lágy csókot nyomott ajkaimra. – Kár, hogy holnap elmentek. – mondta homlokát enyémnek döntve.
- Ez van. – fintorogtam elhúzódva tőle.
- Itt a telefonod? – kérdezte, mire kérdőn felé nyújtottam. – Elmentettem a számom. – adta vissza mosolyogva, mire bólintottam.
Hirtelen Carole-t láttam meg integetni nekünk.
- Bújjunk le. – kértem Zack-et.
- Már meglátott. – nevetett, mire kiszálltunk a kocsiból.
- Merre voltatok? – kérdezte, mikor odaért hozzánk.
- Kerültünk egyet. – mondta szórakozottan Zack magához húzva.
- Már mindenhol kerestelek titeket. Vagy téged. – nézett Zack-re, mire felnevettem és kibújtam a fiú öleléséből.
- Nekem is hiányoztál. – mosolyogtam rá, majd otthagytam őket.
Anyáékat nem találtam otthon. Cetlit hagyva jelezték, hogy elmentek még egyszer a környékre. Nyugodtan dőltem le az ágyamba, mikor valaki kopogott. Nehézkesen kikászálódtam, majd ajtót nyitottam.
- Már is hiányzok? – kérdeztem mosollyal az arcomon, mire belépett a házba.
- Otthagytál. – mondta durcásan.
- Nélkülem is megbírtátok beszélni a dolgaitokat. – csuktam be az ajtót utána.
- Nincsenek dolgaim Vele. – fintorgott.
A szobába menve követett, majd leült az ágyamra, miközben én valami pulóver után néztem. Miután végeztem szembe álltam vele. Mosolyogva rám nézett, majd derekam megfogva magára húzott. Nevetve próbáltam felkelni róla, de ő nem hagyta, mert helyzetünkön fordított, így rám ült, majd kezeimet fejem fölé emelte.
- Fázol? – utalt a pulcsimra.
- Már nem. – mosolyogtam rá kiszabadítva kezeimet.
- Örülök. – puszilta meg a nyakam lehajolva. Érintése csikizett így felkuncogtam mire arcomhoz értetve arcát megcsókolt. Kezeimet hajába túrtam, hogy közelebb húzzam. Zilálva váltunk szét, mikor kopogtak.
- Ne nézd meg. – puszilta meg a szám szélét, majd nyakamhoz bújt.
- Muszáj, mi van ha fontos. – mocorogtam alatta, mire leszállt rólam.
Mikor kinyitottam Bram-mel találtam szemben magam.
- Szia. – mosolygott. – Láttam, hogy hazajöttetek. Anya kérdezte, hogy nincs-e kedved velünk jönni… - hirtelen megállt, kérdőn néztem rá, mire Zack mellém lépett.
- Hello. – köszönt.
- Bocsi a zavarásért, látom, van társaságod. – mosolygott zavartan, majd elment. Felhúzott szemöldökkel néztem Zack-re, aki ártatlanul vigyorgott.
- Csak érdekelt kijött. – tette fel a kezeit.
- Érdekelt, mi? – húztam fel a szemöldököm újra, majd otthagyva a konyhába mentem. A hűtőt nyitogattam, de mivel nem találtam semmit, így leültem vele szembe. Mosolyogva nézett rám, mire tekintetem zavartan lesütöttem.
- Ne nézz így. – takartam el kezeimmel az arcom.
- Milyen azaz így?
- Nem tudom. – ráztam meg a fejem nevetve, majd újra ránéztem.
- És nem jó ez a nézés? – kérdezte fintorogva, mire újra felnevettem.
- Nem, olyan zavarba ejtő. – néztem oldalra. – Jaaj, inkább sehogy se nézz. – pattantam fel a székről vigyorogva és elpirulva. A szobámba érve telefonomon megnézve az órát 4-et mutatott.
- Jól eltelt az idő. – fordultam felé mosolyogva.
- De egy dologgal még jobban telne. – közelített felém kaján vigyorral az arcán.
- Neeem. – botránkoztam meg kezemet magam elé nyújtva.
- Tudod mire gondoltam?
- Gondolom. – fintorogtam.
- És úgy gondolod, hogy csak azért csináltam mindezt, hogy utána lefeküdjek veled? – kérdezte megbántottan(?).
- Remélem nem. – mosolyogtam rá kezem leengedve magam mellé, mire játékosan megrázta a fejét. Felém közeledve elmosolyogta magát, majd kikerülve lefeküdt az ágyamra. Kérdőn tekintetemet látva megpaskolta maga mellett a helyet, jelezve, hogy feküdjek mellé. Egy fejrázással utasítottam el ezt a lehetőséget, mire derekam megragadva maga mellé húzott.
- Álmos vagy? – vigyorogtam Rá.
- Nem, de veled szívesen alszom. – ölelt át.
- Te mindig ennyit mocorogsz? – utaltam arra, hogy nem bírt nyugton maradni 2 percig.
- Nem, csak valami nyomja a hátam. – fészkelődött továbbra is, majd maga alól kihúzta, ami miatt kényelmetlenül feküdt. – Ez mi? – nézett rá a plüss patkányomra nevetve.
- Nem mi. Ő ki. – próbáltam kivenni a kezéből Pat-et.
- Ez egy plüss? – nevetett továbbra is feljebb nyújtva azt.
- Na, jól van, befejezheted. - vettem ki a kezéből, amikor elértem, és hátat fordítva neki magamhoz öleltem a plüsst.
- Ne haragudj. – nevetett még mindig újra átölelve, a nyakamhoz bújva. – Van neve is? – próbálta kihúzni a kezem közül.
- Van. Pat. – motyogtam.
- Bocsi Pat. – simogatta meg a fejét, vagy inkább a csuklóm.
- Aludj inkább. – ráztam meg a vállam, hogy szálljon le rólam.
- Nem vagyok álmos. – dőlt vissza az ágyra.
- Akkor kiengedjelek? – fordultam felé, magam mellé helyezve Pat-et.
- Csak álmos nem vagyok, de veled szívesen vagyok. – mosolygott aranyosan rám. Nyújtózkodva egyet pont sikerült fejen találnom a kezemmel, mire fájdalmasan feljajdult.
- Aúúú. – nyöszörgött orrát fogva, mintha annyira megütöttem volna, hol ott csak éppen, hogy hozzáértem.
- Nem is fájhatott ennyire. – mosolyogtam felé felülve az ágyon.
- Kipróbáljuk? – fogta még mindig az orrát elfordulva tőlem.
- Ugyan már. – nevettem fel, majd áthajolva rajta, pontosabban rá próbáltam kezét lefejteni az arcáról, ha hagyta volna.
- Igenis fáj. – kötötte az ebet a karóhoz, és fejét a párnámba(!) nyomta. Derekára mászva átléptem rajta, pontosabban átestem.
- Oké, véletlenül volt. Ne haragudj. – néztem rá értetlenül, mert ez az egész csak egy nagy színjáték, hát nem fájhat valakinek egy ilyen kis…nem is tudom, minek nevezzem. Hirtelen hátrébb csúszott, így a lábam sikeresen elfért és nem rajta volt. Maga mellé húzva a fülembe suttogott;
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen harcias vagy. – hintett apró puszikat a nyakamra.
- Majd ha felpofozlak, az harcias lesz. – motyogtam zavartan.
- Arra reméljük sosem fog sor kerülni. – fordított maga felé, hogy megcsókoljon.

*

Hirtelen riadtam fel az ajtócsapódásra. Oldalra pillantva Zack még aludt.
- Itt az idő felkelni, álomszuszék. – böktem meg orrommal az orrát, mire morogva magához húzott. – Hallod, mindjárt bejön Brad, anyáék hazaértek. – kezdtem el felfogni a dolgokat.
- És az baj? – mosolygott kedvesen.
- Nagyon nagy. – kezdtem el pánikba esni, viszont kimászni az ágyból már nem volt időm, mert George már kicsapta az ajtómat.
- Szia George. – köszönt kedvesen Zack, mire az öcsém visszaköszönt neki, majd sejtelmesen rám vigyorgott, mire elkaptam a kezét, de ő kirántotta azt.
- Na, most te viszed el a balhét. – dőltem vissza az ágyba.
- Miért? – mosolygott felém hajolva.
- Mert miattad aludtunk el.
- Miattam? – nevetett fel értetlenül.
- Igen. – förmedtem rá, kicsit durvábban, mint kellett volna, de nem volt ideje lereagálni, mert Brad már meg is érkezett.
- Hello Zack! – mosolygott az ajtónak dőlve.
- Na, jól van, sziasztok. – másztam ki a szobából, majdhogynem átesve Zack-en, utána neki menve Brad-nek az ajtóban.
- Hova-hova? – szólt utánam Brad. Válasz nélkül hagytam a kérdését, majd felhúzva a cipőmet anya megkérdezte ugyanezt a kérdést, amire már válaszoltam.
- Kiszelőztetem a fejem, majd jövök. – csuktam be az ajtót.

*

Az utcán sétálva egy padot pillantottam meg, amire leülve felnéztem az égre. Kezdett beborulni. De mivel csak kezdett, így nem kellett aggódnom. Egy darabig. Az úton végig Zack-en gondolkoztam, de nem igazán sikerült rájönnöm, hogy mit is érzek iránta. Pedig nagyon meg akartam fejteni. Végül kiegyeztem magamban egy „úgyse lesz köztünk semmi ezután”-nal. Nem hinném, hogy valaha is együtt lennénk, miután Londonba megyünk. Sőt, hiába cseréltünk számot, kétlem, hogy valaha is keresni fogjuk egymást. Pedig igazán megkedveltem. Talán többet is érzek iránta. Viszont nagyon fog hiányozni, ha holnap elmegyünk.

Tizenötödik fejezet.

Halihó!
Nagyon szépen köszönöm mind a 6(!) pipát, 2 kommentet az előző részhez, 4 bloglovin-os feliratkozót és a több mint 1100-as nézettséget :)
Végül sikerült ezt a részt (ami szerintem hosszú lett) is meghoznom, és kíváncsi vagyok a reakcióitokra, szóval továbbra is várom a kommenteket :)
Utolsó nyári szünetes nap, úgyhogy mindenki élvezze ki!

Jó olvasást.xx

- Mindjárt ott vagyunk. – nézett felém, miközben letértünk az útról.

- Ez most ilyen horrorfilmes jelenet lesz? – kérdeztem, mire felnevetett.
- Miért? – mosolygott továbbra is.
- Messze vagyunk az apartmantól, lehajtottunk az útról… - méregettem gyanúsan. – Félek a horror filmektől, azoktól meg még jobban, akik benne vannak. – párszor tartottunk Heather-rel filmes délutánokat, ahol természetesen előkerültek a jobbnál jobb horrorok is.
- Ha meg akarnálak ijeszteni nem hoztalak volna ilyen messze. – nézett kedvesen, mire zavartan lesütöttem a szemem. – Itt vagyunk. – állt meg a kocsival egy ház előtt, ami egy kis otthonos nyaralónak tűnt. Kívülről fa borította. A háta mögött egy tó volt, amihez egy csónak is társult.
- A tiétek? – kérdeztem, mert nem tudtam mit mondhatnék.
- Meg lehet. – kacsintott, mire meglepődve szálltam ki utána a kocsiból.
- Elhagyatott ház tóval… láttad azt a filmet, hogy… - álltam meg, mert a címe nem akart eszembe jutni.
- Hogy? – nézett rám kérdőn miközben a mellé sétáltam.
- Mindegy, gondolom, ez nem történhet meg. – ráztam meg a fejem zavartan, mert akaratlanul is eszembe jutott, amikor az írónőt este elkezdik zaklatni, majd ő kiszaladva a házból megnézi, kik vannak ott. Majd az erdőbe fut. Egyedül. Éjszaka.
- Biztos lehetsz benne, hogy nem fognak elrabolni, amíg itt vagyok. – rázta meg hihetetlenül a fejét.
- Megnyugtató. – mosolyogtam rá. – Mit fogunk csinálni? – kérdeztem izgatottan.
- Először is eszünk valamit, mert éhen halok. - ment a konyha felé. A ház egy teljesen berendezett „luxus” barlang.
- Ha találsz valamit. – követtem, majd a pulthoz leülve államat az összekulcsolt ujjaimra tettem.
- Hoztam kaját. – húzta ki magát magabiztosan, mire felnevettem. – Csak a kocsiba maradt, mindjárt jövök. – simított végig a derekamon, mire automatikusan elpirultam.
Felállva a székből a nappaliba mentem, hogy kicsit körülnézzek. A kandallóra képek voltak rakva, a falon pedig állat fejek lógtak. A képeken Zack-et fedeztem fel először. Körülbelül 10 éves lehetett. Majd egy közös képhez érve egy kislány is állt mellettük. Gondolom, valami rokon lehet. Mikor sikeresen végig néztem az összes képet (mind a hármat), gondoltam szét nézek, mert még Zack úgyse ért vissza. A folyóson sétálva még több képet fedeztem fel, majd a végén az ablakhoz sétáltam, ami pont a tóra nézett. Hirtelen egy kezet éreztem a derekamon, mire ösztönösen megugrottam.
- Nagyon megijesztettelek? – kérdezte Zack a vállamra téve az állát.
- Kicsit, de örülök, hogy te voltál, és nem egy gyilkos. – fordultam felé.
- Szóval, örülsz nekem? – mosolygott miközben a derekamat továbbra is fogta.
- Vagy inkább annak, hogy nem a gyilkos ölelget. – mondtam zavart mosollyal az arcomon. Államat felemelve kényszerített, hogy az arcába nézzek.
- Örülök, hogy végre semmi zavarótényező nincs itt. – mosolygott, majd ajkait az enyémekre tette. Először hirtelen ért, amit ő is észrevett és mosolyogva bebocsájtást kért nyelvével. Egy kis hezitálás után, én mélyítettem el csókunkat. Kezeimet hajába túrtam, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Levegőhiány miatt ajkaink szétváltak, de nyakamon lefele haladva kisebb puszikkal hintette be azt. Hirtelen lábaimat felemelve az ablakpárkányra ültetett. Meglepődöttségemet látva elmosolyodott, majd újra visszatért ajkaimhoz. Előző csókunkhoz eltérően, most lágyabb volt. Egy kisebb nyögés hagyta el a szám, mikor combomon végig simított. Ajkába beleharapva ő is elfojtott egy nyögést, majd puszit nyomva a számra elengedett.
- Együnk valamit. – döntötte homlokát az enyémnek zihálva. Mikor úgy éreztem képes vagyok megállni a saját lábamon leszálltam az ablakpárkányról. Homlokomat összeráncolva túrtam bele a hajamba, mikor megölelt.
- De ha van jobb ötleted, mást is csinálhatunk. – suttogta a fülembe, majd kajánul rám vigyorgott. Zavartan oldalba böktem, majd kicsit összezavarodottan mentem vissza a konyhába.
- Nem is voltál még ilyen szótlan. – szedte ki a kosárból, amiket hozott.
- Szándékosan szeretnél zavarba hozni? –mosolyogtam zavartan.
- Mit kérsz? – kérdezte szórakozottan, előző kérdésemre nem reagálva.
- Mi van?
- Szendvics. – fintorgott kicsomagolva egyet, mire felkuncogtam.
- Anyukád csinálta?
- Kösz, hogy ennyit kinézel belőlem. – felelte durcásan, majd látva ügyetlenségét odamentem hozzá.
- Segíthetek? – tereltem arrébb mosolyogva.
- Kivennéd a tányérokat. Ott vannak. – mutatott egy szekrény felé.

*

- Nem szeretem, ha néznek miközben eszek. – mondtam két falat között, mire mosolyogva megrázta a fejét.
- Én se.
- Nem néztelek. – ráncoltam össze a homlokom.
- Nem is állítottam. – döntötte oldalra a fejét. – Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy ha van kedved kimehetnénk egyet csónakázni. – amire bólintottam egyet, de már akkor tudtam, hogy nem fogok belemenni.

*

- Gyere! – fogta meg a kezem.
- Várj! – húztam vissza. – Milyen mély a víz?
- Nem fürödni fogunk. – mosolygott.
- De beleeshetünk. – aggodalmaskodtam.
- Miért esnénk bele? – jött közelebb, majd ajkát az enyémekre tette, hogy megcsókoljon. De elléptem előle.
- Ne tereld el a figyelmemet. – mondtam, mire visszahúzott magához.
- Azért még megcsókolsz? – kérdezte édes mosollyal az arcán.
- Nem. – próbáltam komoly maradni. – Az a benti kis…dolog, véletlenül történt.
- Hihetetlenül makacs vagy. – túrt bele a hajába.
- Szerintem ne menjünk bele a csónakba. – tértem vissza az eredeti témához.
- Még jó, hogy a kapcsolatok többségében a férfi hozza a végső döntést.
- Ez most eléggé hímsovinisztának hangzott. – fontam a kezem keresztbe a mellemen.
- De attól igaz. – mosolygott kedvesen.
- Meg egyébként is, mióta vagyunk kapcsolatban? – ragadtam meg a mondata első felét.
- Két és fél óra óta. – nézett rá az órájára szórakozottan, mire felnevettem és leültem a fűbe, amolyan „már csak azért sem” stílusban.
- Szóval az előbbi csak egy botlás volt. – ült le mellém.
- Az. – néztem rá, mire közeledve megpuszilta a nyakam. Automatikusan döntöttem hátra a fejem, hogy jobban odaférjen. Mikor ezt megtettem már meg is bántam, látva önelégült mosolyát. Nyakamról az ajkamra tette ajkait, majd egy határozott mozdulattal hátradöntött a fűben. Felém hajolva, a derekamat kezdte el simogatni kezeivel, mire arcát visszahúzva egy halk nyögést fojtottam el.
- Ez is csak egy botlás volt? – mosolygott szemtelenül, megszakítva csókunkat, mire elpirultam.
- Igen, egy másfajta.
- Szóval ennek több fajtája is van? – nézett még mindig mélyen a szemembe.
- Meg lehet. – válaszoltam úgy, ahogy ő tette mikor megérkeztünk.
Lehajolva arcomhoz, puszit nyomott az orromra majd leszállva rólam engem is felsegített.
- Még most is tiltakozol a hajókázás ellen?
- Miért megváltozott valami? – mosolyogtam ártatlanul, mire hirtelen térdem alá nyúlva felkapott. – Zack, tegyél le. – kértem.
- Mindjárt. – mosolygott, mire elkezdtem ficánkolni az ölében. A mólóra lépve lerakott, hogy segítsen beszállni a csónakba.
- Nem fogok beszállni. – makacskodtam tovább, mert nem vonz a vízi világ. Hirtelen ötlettől vezérelve kicsit meghátráltam majd futni kezdtem. Nem olyan pánikszerűen, mint aki menekül, hanem mintha természetes lenne. Kár, hogy nem szeretem a tesi órákat. És a futást se, így Zack-nek nem volt nehéz dolga. Hirtelen felkapott, majd le is tett, mert megszólalt a telefonja. Van térerő? Meglepő. Homlokát összeráncolva kért bocsánatot, majd félreállva felvette.
Mivel nem akartam zavarni, így visszamentem a házba, hogy igyak valamit. Pár perc múlva utánam jött.
- Ne haragudj. – mosolygott bűnbánóan.
- Ugyan. – legyintettem. – Kérsz? – utaltam az üdítőre.
- Igen. – hirtelen az eddigi mosolygós Zack eltűnt, és helyette megjelent valami más. Aggódó tekintettel néztem rá, mire megrázta a fejét. Nem erőltetem, ha el akarja mondani, majd elmondja.
- Azokon a képeken, ki az a lány melletted? – kérdeztem végül.
- Unokahúgom, Sophie. – mosolygott.
- Milyen idős? – körülbelül egy 5-6 év korkülönbségre tippelek.
- 15 éves. – majdnem. – Szeretnéd látni a házat?
- Ha megmutatod. – mosolyogtam, majd bólintva előre ment.
Az egyik szobához érve megtorpant.
- Ez mondhatni az én szobám, ha itt vagyunk. – tárta ki előttem az ajtót.
Mikor beléptem, a képek a falon nem azt mutatják, hogy ők kevés időt töltöttek volna itt. Mindenhol egy csomó kép. Barátokról, családról, bulikról.
- Jó sok kép. – adtam hangot csodálkozásomnak.
- Sokat voltunk itt régen.
Kíváncsi vagyok, hogy nézhet ki az otthoni szobája. Képeket végig nézve egy bólintással jeleztem, hogy kész vagyok.
- Lassan vissza kellene mennünk. – nézett rá az órájára. Hirtelen fagyos lett a levegő köztünk. Egy mosolyt megeresztve bólintottam.
- Hé! – húztam vissza magamhoz. – Valami baj van? – mosolyogtam rá kedvesen.
- Megoldom. – mosolygott végül, puszit nyomva a homlokomra. – Menjünk! – fogta meg a kezem.
Összeszedve cuccunkat kocsiba ültünk, mire újra megszólalt a telefonja.
- Nem érek rá. – felelte mogorván Zack. – Nem…Melanie, már elmodtam, hogy nem vagyok otthon. Nem… Old meg. – azzal köszönés nélkül lerakta. Várakozásteljesen néztem rá, mire rám mosolygott, és beindította a kocsit.
Szóval egy lánnyal beszélt. Todd-ot még kifaggatom a mai nap folyamán, ha visszaértünk.
- Ne gyárts semmiféle összeesküvés-elméletet. – mosolygott kedvesen.
- Nem gyártottam. – ráncoltam a homlokom.
- Látom. – fogta meg a kezem. – A volt barátnőm volt. – mondta végül komoran, mire bólintottam. – Aki képtelen megoldani egyedül a problémáit.
Megszorítva kezét rámosolyogtam, majd újra az utat kezdtem el nézni.

Tizennegyedik fejezet.

Hey!

Köszönöm az előző részekhez a komikat, nagyon, nagyon jólestek! ♥
Remélem tetszeni fog ez a rész is, kicsit hosszabb lett, bár úgy gondoltam, hogy még hosszabbra fog sikerülni.
Nem vagyok jó ilyen felvezető szövegekben, úgyhogy;

Jó olvasást.xx

u.i.: A one shot-tal kapcsolatban nem kaptam visszajelzést, de még várom ;D
u.i II.: a számnak nincs nagy köze a részhez, viszont nekem nagyon tetszik, szóval úgy gondoltam, hogy megosztom veletek :)

~zene~

Elfáradtan és álmosan ugyan, de hazaértünk. Todd igazán kedves fiú, jókat nevettem vele. Két dolgot is sikerült kiszednem belőle, az egyik, hogy Zack nem olyan nőcsábász, mint amilyennek látszik, és ő szívesen járna velem, mármint Todd. Az utóbbit akkor mondta, amikor hátulról meglökött én pedig véletlenül neki mentem egy anyukának. Mondanom sem kell, hogy milyen kínos volt. Sűrű bocsánatkérés közepette pedig közölte a tényt miszerint kedvesnek talál. Persze a végén elnevette magát, szóval nem igazán vettem komolyan, de én is rendesnek találom őt. 

Mikor visszaértünk alig vártam, hogy egy forró fürdőt vegyek. Nem volt hideg, de szükségem volt egy kis felfrissülésre. A kocsiból kiszállva már Zack-ék visszaértek, ugyanis éppen Carole-ék házából lépett ki nevetve. Inkább nem mondtam semmit, csak Todd-ra néztem, mire biztatóan rám mosolygott. Talán Zack elmesélte, hogy mik történtek. Talán.
Miután elköszöntünk Todd-tól és egy kisebb harcot vívtunk Brad-del a fürdőszobáért, végül ő nyert (csalással!), így én kénytelen voltam megvárni még végez.
- Sam kinyitnád légy szíves? – utalt az ajtó felé anya, ahol valószínűleg kopogtak.
- Megyek. – mondtam kicsit hangosabban.
- Gondoltam szólok, hogy holnap reggel indulunk, apa ideadja a kocsiját. – mosolygott az ajtófélfának dőlve.
- És úgy gondolod, hogy én el szeretnék menni? – mosolyogtam rá zavartan.
- Ebben teljesen biztos vagyok. – húzta féloldalas mosolyra a száját.
- De magabiztos valaki. – fintorogtam.
- Ilyen reakciókkal szemben te is az lennél. – felelte pofátlanul nagy vigyorral az arcán, mire akarva-akaratlanul is az égnek emeltem a tekintetem.
- Ne fokozzuk ezt a beszélgetést tovább. – próbáltam elfojtani egy mosolyt, miközben közelebb jött.
- Örülök, hogy te szerinted is lehetne még fokozni. Holnap reggel 9-kor csöngetek. – mondta hátrálva.
- Uuh, jó korán. – szörnyülködtem.
- El ne aludj! – fordult még vissza, majd elment.
Mikor becsuktam az ajtót szembe találtam magam a szüleimmel és az öcsémmel.
- Ne kérdezzetek semmit. – ráztam meg a fejem.
- Mik a szándékai Zack-nek? – méregetett apa.
- Ööö… Valószínűleg most fogja megkérni a kezem, nem kért tőled engedélyt? – nevettem fel zavartan.
- Ne humorizáljunk, komolyan kérdeztem. – és tényleg komoly volt.
- Nincsenek hátsószándékai. – mondtam beletúrva a hajamba. Ez még nekem is hamiskásan csengett, de reméltem, hogy nem feszegetjük ezt a témát. Apa összehúzta a szemöldökét, majd visszament tévézni.
- Majd én beszélek vele, ne aggódj. – kacsintott rám anya átölelve a vállam.
Kérni fogom a születési anyakönyvi kivonatomat, mikor hazaérünk. A fürdőszoba előtt láttam, hogy résnyire nyitva van az ajtó, így kopogás nélkül beléptem.
- Sam, nem bírsz kopogni? – kérdezte Brad, miközben borotválkozott a tükör előtt.
- Bocsi! – ráztam meg a fejem. – Várjunk, mi volt az a james-szes dolog tegnap este? – kérdeztem visszalépve az ajtóból.
- Aaron együtt van Lia-val. – fordult felém.
- Ennyi? – néztem rá értetlenül.
- Részben.
- Igen? – kezdett el most már érdekelni a dolog.
- Összeköltöztek.
- Aaron és Lia? – döbbentem meg.
- Igen. – tért vissza a borotválkozáshoz.
- Úristen. – fogtam meg a fejem. – Ez nem semmi, 3 napja, amikor felhívott még azt mondta nincs semmi köztük, és legyünk együtt újra. – hitetlenkedtem.
- Felhívott? – nézett rám a tükörből.
- Igen, de ne beszéljünk róla. Sok boldogságot a csodás párnak. – léptem ki a fürdőből.
Nem akartam vele foglalkozni, nem érdekel többé. Azt csinál, amit akar. De 3 nappal ezelőtt még jó lettem volna neki. Most meg összeköltözik Lia-val? Vagy már összeköltöztek. Gratulálok mindkettőjüknek. Az egyetlen baj, hogy Lia az osztálytársam. Remélem, Aaron-nel ezáltal majd mindig találkozni fogok, és majd összeszólalkozunk… Most már szükségem van Heather-re, eddig bírtam ki, muszáj beszélnem vele valahogy.
Miután én is lefürödtem, és a higiénia szintem is helyreállt, kimentem a nappaliba egy kis családi vacsira.
- Na és merre mentek holnap? –lökött meg játékosan Brad.
- Elmondtátok neki? – néztem anyáékra „fájdalmasan”.
- Nem, a gondolataidban olvas. – apa és a szarkazmusa, mondjuk az előbbi után megérdemeltem.
- De aztán vigyázzatok. –nézett rám sejtelmesen Brad.
- Jézusom Brad. – nevettem zavartan és apa mellé ültem, aki rám nézve csak legyintett, mire én megpusziltam az arcát és ő megenyhülve megölelt. Lehet, hogy kicsit bolondos a családom, (az se zárom ki továbbra se, hogy örökbe fogadtak, esetleg), de attól még szeretem őket.

*

Reggel izgatottan ébredten valamiért. Vagy inkább valakiért? Zack túlzottan is kedvelhető fiú, pedig nem akartam ezt, bárminek is nevezzük. Teljesen össze vagyok zavarodva, túl gyorsan történtek az események. A másik fontos dolog, hogy holnap indulunk, délután, ha jól vettem ki apa szavaiból. Remélem ott lesz térerő, és kicsit talán közelebb tudok kerülni a civilizációhoz. Hiányzik a legjobb barátnőm.
Miután este kimentem vécére és sikerült belerúgnom az ágyba jókora foltot véltem felfedezni a lábamon. Benyomva nemcsak láttam, hanem éreztem is. A telefonomat megtalálva, amolyan rutinból nyomtam be a képernyő feloldó gombját, majd mivel nem tudtam, hogy mit is akarok csinálni vele visszahajítottam az ágyra. Ezernyi gondolat futott át az agyamon, többek között az is, hogy Zack valami 9 óráról beszélt. Riadtan nyomtam be az életet adó gombot a telefonomon újra, ami fél kilencet mutatott. A bent tartott levegőt kifújtam és felkeltem az ágyból, ami alig akart elengedni. Szinte húzott visszafelé, hogy még marasztaljon egy kicsit.
Készen, frissen és üdén léptem ki a nappaliba. Volna, ha egy filmben lennék. De mivel ez a cudar valóság, így kénytelen voltam szembenézni magammal és a frisstelenséggel. Kétlem, hogy van ilyen szó, de most én használni fogom.
Kilenckor a kávémat szürcsölgettem és George-dzsal próbáltam szót érteni, ami nem igazán sikerült.
A csöngő hangja riasztott ki a beszélgetésből, és miután megbizonyosodtam, hogy még mindig nem öltöztem fel legyintettem egyet annak reményében, hogy nem Zack csöngetett.
- Kész vagy? – jött be apa „kíséretében” a konyhába. – Elaludtál? – húzta fel szemöldökét mire akaratlanul is kuncognom kellett.
- Haladok, látod, már megyek is öltözni. – indultam vissza a szobámba, de még elkaptam Zack mosolyát.
Miután kész lettem apa és Zack valamin nagyon jót nevettek. Legalább jól kijönnek egymással, nem úgy, mint Aaron-nel.
- Kész vagy? – fordult felém Zack.
- Ahan. – mondtam és elkezdtem húzni a cipőmet.
Elköszönve apától és George-tól, gondolatban pedig a többiektől (akik feltehetőleg még aludtak), a kocsi felé tartottunk.
- Egyébként most ez ugye nem egy randi? – kérdeztem kicsit zavartan, mert nem akarok belekavarodni semmibe se ebben a durván két napba. Vagy is egy részem nem akar…Mindegy.
- Annak veszed, aminek akarod. – húzta féloldalas mosolyra az arcát.
- És te minek veszed?
- Majd kiderül. – szállt be a kocsiba, mire én megtorpantam. – Nem szállsz be? – nézett rám kérdőn.
- Neked mióta van jogosítványod? – kérdeztem komolyan, mert mégsem szállok be valakihez, akit nem tudom, hogyan vezet.
- Körülbelül két éve. – nevetett fel értetlenül.
- És most is itt van nálad? – kérdeztem, még mindig a kocsiba behajolva.
- Te most igazoltatni szeretnél? – nevetett továbbra is. – Mert ha látni szeretnéd a jogsim itt van, tessék. – nyitotta ki a kesztyűtartót, amiben valóban ott hevert a keresett irat. – Bár ha képet szeretnél rólam, akkor mondjad, hogy csináljunk egyet, nem kell azért a jogsimat elkérned. – mosolygott aranyosan, mire sikeresen elpirultam.
- Jaj, dehogyis. – szálltam be végül zavartan a kocsiba. – Csak érdekelt, hogy mégis ki mellé szállok be. – Vajon hány ponttal mehetett át a vizsgán?
- Mellém szállsz be, ennyinek már elégnek kellene lennie. – adta rá a gyújtást a kocsira, mire zavartan rá mosolyogtam. – Egyébként max. pontos lett a forgalmim, szóval nem kell aggódnod. – döntötte mosolyogva felém a fejét, miközben elindultunk.
- Gratulálok. – néztem ki az ablakom.
- És veled mi van, ha már itt tartunk? – vigyorgott az utat nézve.
- A jogsival? – fordultam felé.
- Igen.
- Nekem is van. – feleltem magabiztosan.
- Na, milyen kellemes meglepetés. – pimaszkodott.
- Kösz. Nem nézted volna ki belőlem? – kérdeztem kicsit sértetten. Szomorú, hogy a férfiak szerint a nők nem tudnak vezetni.
- Nem arról van szó, csak… - rázta meg zavartan a fejét. Zavarba hoztam? Ki gondolta volna…
- Csak? – kérdeztem mosolyogva, miközben felhúztam a szemöldököm.
- Éppen meglett vagy csak kedvességből engedtek át? – harapott bele az ajkába elfojtva egy mosolyt.
- Hé, ilyet nem illik kérdezni. – háborodtam fel. – És miért nincs olyan lehetőség, hogy teljesen hibátlan lett a forgalmid?
- Miért az lett? – nevetett fel kedvesen.
- Igen. – válaszoltam határozottan, kár, hogy sose ment jól a füllentés.
- Ezt még te se hitted el. – nézett rám.
- Jó, nem maximális pontom lett, de így is átlagon felülien teljesítettem. – ez már közelebb állt az igazsághoz.
- Hanyadjára? – kérdezte szemtelenül.
- Még benne voltam, abba a határba, ami megengedett. – zártam le inkább, mire jókedvűen felnevetett. Igazság szerint harmadjára lett meg. Elsőre még én sem gondoltam, hogy meg lehet és nagyon izgultam, szóval esélyem sem volt rá. A második nekifutásra egy gyalogos ugrott ki a semmiből, akit nem vettem észre, és az oktató fékezett le, szóval egyből megbuktatott. A harmadik alkalommal már sikerrel jártam, de még így sem lett tökéletesen max. pontos, mint Mr. „tökélyvagyok” Cope-nak
- Visszafele te vezetsz. – kacsintott rám egy mosolyt eresztve.
- Biztos nem. – tiltakoztam ijedten. – Nincs itt a jogsim. – próbáltam kicsit szépíteni a dolgokat, és nem bevallani, hogy mióta meg van a jogsim körülbelül háromszor vezettem, félév alatt.
- Én nem félek beülni melléd. – adta meg a bizalmat felém, ami kedves volt tőle.
- Én viszont féltem a kocsit. – mosolyogtam rá.
- Ugyan, csak nem vagy olyan rossz sofőr.
- Attól függ, honnan kezdődik a rossz, és a jó. – fintorogtam, Brad szeret a vezetési szokásommal viccelődni.
- Majd én azt eldöntöm, egyébként sincsenek itt rendőrök.
Egy fejrázással jeleztem, hogy ezt nem pártolom, ezzel be is fejeztük ezt a témát.
- Hova megyünk? – érdeklődtem.
- Meglepetés. – kacsintott.
- És ha nem szeretem a meglepetéseket?
- Akkor is az lesz.
Az út további részén nem igazán beszélgettünk, inkább csak kifele néztem az ablakon. Néha éreztem magamon a tekintetét, amivel megpróbáltam nem foglalkozni, és legfőképp nem elpirulni. Néha én is ránéztem. Talán kicsit többször, mint néha.

#Következő részek - Tájékoztatás.

Uuh, nem is tudom hol kezdjem. Először is 6 nap van a szünetből. Igen, én is szomorú vagyok, nagyon. De az időt nem lehet megállítani, így muszáj iskolába járni. Mindenki élvezze ki ezt a pár napot, ha az idő nem is kedvez nekünk.
Lehet, hogy ezt nem fogja elolvasni senki, de a lelkiismeretem jobb lesz tőle, hogy leírom, így tájékoztatva titeket a dolgokról.
Na akkor a következő részekről. Mivel az utolsó két részhez semmilyen visszajelzést nem kaptam, így nem tudom, hogy tetszett-e nektek, vagy sem. Úgyhogy várom a kommenteket:)Eddig a történet írásában előrébb voltam mindig pár fejezettel, ezért is jöttek gyakran a részek. Viszont most nem sikerült a gondolataimat megfogalmazni és "interaktív" papírra vetni. A történet már a fejembe van, szinte egészében, de megfogalmazni még lusta voltam. A következő, azaz a 14. rész felett már ülök egy ideje. Hosszú is eddig a rész, de még nincs kész. Arról az információ annyi, hogy még ezen a héten fent lesz. Ez biztos. Ami lehet, hogy egy 15. is felkerül. De ez egy bizonytalan lehet, mert még az se tudom mivel zárom a 14.-ket. Vicces ez, mert azt tudom, hogy a történetet hogyan szeretném a továbbiakban folytatni, de azt, hogy a következő fejezetet hogyan folytassam, azt nem tudom. Kicsit meginogtam, biztos :D
Mivel itt az iskola fogalmam sincs, hogy milyen rendszerességgel tudom hozni a részeket. Megpróbálom kicsit előre megírni a részeket, ami feltehetőleg nem fog sikerülni, de az elhatározás legalább meg volt. Szóval heti egy részt mindenképpen szeretnék hozni, de nem tudom mit várjak ettől az évtől. Senki ne veszítsen el, mert attól, hogy nincs rész még szoktam nézni a blogomat, so mindenre válaszolok.
Aztán egy más dolog. Tegnap volt a tévében a Bolondok aranya c. film, aminek hatására megfogalmazódott bennem egy one shot. Tudom, hogy furán hangzik, de így történt :D Igazából már kész is van. Azt megírtam, és az eredeti történetemhez azért se tudtam írni, mert most az volt a fejemben. Egyébként 1d-s one shot-ról van szó. Szóval ha érdekel titeket szívesen megosztom veletek. Ha nem, akkor nem fogom, persze ;) Várom a kommenteket ezzel kapcsolatban, hogy szeretnétek-e elolvasni, vagy sem.                                                                                  

Összegezve, aki nem szeretné elolvasni az egészet:
~ Következő rész: ezen a héten még lesz egy, hosszabb, majd a továbbiakban kialakul a részek rendszeressége. Én heti egyre gondoltam, a napot egyébként ki választhatjátok, ha akarjátok! :)
~ Írtam egy 1d-s one shot-ot. Akit érdekel írjon kommentben. Akit nem, az is írhat, természetesen :)

Ennyi voltam mára. Szóval senki se veszítsen el!
Kommentelni, pipálni és feliratkozni továbbra is lehet. Élvezzétek ki ezt a 6 napot!;)

Dorottya. xx

Tizenharmadik fejezet.

Sziasztok:) Köszönöm, a kommenteket az előző fejezetekhez, igazán jól esetek!

A legutóbbi részhez nem kaptam visszajelzéseket, ugyan de mivel megígértem, hogy hozok ma egy újabb részt, így itt is vagyok ;D
Csak ennyit akartam, remélem elnyeri a tetszéseteket, nyugodtan kommenteljetek, pipáljatok és iratkozzatok fel! :)

Jó olvasást! xx

Reggel viszonylag könnyen ébredtem fel, szinte kipattantak a szemeim, mikor az telefonomat megtaláltam éppen fél kilenc volt. A tegnapi nap hatására, ami elég sok volt, még a fejemet visszadöntöttem a párnára. Vajon, ha Carole-ék nem jöttek volna meg, akkor is így alakult volna a kapcsolatunk Zack-kel. Valószínűleg nem. A tegnapi napot, egészen a reggeli incidenstől a hazajövetelig (ami ma volt ugyan, de inkább a tegnaphoz kötném) úgy ahogy van, kitörölté tenném legszívesebben. Hülye voltam, hogy egy kicsit is elhittem, amiket Ő mondott. Így mától kezdve ignorálom, egészen addig, amíg itt vagyunk. Érezze jól magát Carole-lal, őt egészen biztosan hamar befűzi. Sajnos, nem sajnos engem benézett. Úgyhogy mostantól nem fogok foglalkozni se vele, se senkivel. Hanem megpróbálom most már jól érezni magam. 

- Sam, milyen hamar felkeltél. – mosolygott rám apa az újságból.
- Az egy újság? – kérdeztem meg hitetlenkedve.
- Ez nem egy civilizációtól elzárt hely, itt is van postás. – rázta meg a fejét felnevetve.
- Meglepő. – mosolyogtam rá, majd a kávéfőzőből öntöttem magamnak. – Kimegyek egy kicsit.
- Rendben, de vegyél fel valamit, mert ilyenkor még hűvös van.
- Oké. – a szobámba visszamenve egy pulcsit kaptam magamra és kimentem a tegnapi grillparty helyszínére, ahol úgy gondoltam, hogy a kávém iszogatása közben megfogalmazódnak bennem a világmegváltáshoz szükséges gondolataim. Szinte már teljesen átadtam magam a gondolataimnak, amikor léptekre figyeltem fel. De nem foglalkozva vele, fejemre húztam a kapucnim és lábamat felhúztam a padra. Mire felnéztem Zack-kel találtam szembe magam, aki kicsit feljebb öltözve, gondolom kávéval a kezében ült le.
- Sajnálom a tegnapi estét. – szólalt meg végül hajába túrva. Mivel reggel elhatároztam, hogy nem foglalkozok vele, így sóhajtottam egyet és tovább kávézgattam gondolataimba merülve.
- Nem érdekel Carole. – mondta újra rám nézve.
- Fölösleges belekezdened bármiféle magyarázkodásba is, mert nem érdekelnek. – ráztam meg a fejem két szürcsölés között.
- Én nem magyarázkodni akarok, csak elmondani a tényeket.
- Azok se érdekelnek. – rázott ki a hideg a reggeli szeles időtől.
Hirtelen felállt a szembeni padról és leguggolt mellém.
- Én se érdekellek? – kérdezte szemtelen mosollyal az arcán.
- Eddig se, ezután se. – feleltem közönnyel az arcomon.
- Ez most fájt. – mondta, majd felállva elment. De a pad másik oldala megmoccant, szóval nem sikerült annyira megbántanom. – Kérlek, ne legyél már ilyen. – jött a lehető legközelebb hozzám.
- Örülj, hogy még hozzád szólok. – húztam a kezemre a pulcsi ujját. Lehet, hogy a rövidnadrág pulcsi duó kicsit lenge volt.
- Holnap csak a tiéd leszek, és elviszlek egy meglepetés helyre, ahol senki nem lesz. – nézett rám mosolyogva.
- Nem mintha érdekelne, de mit csinálsz ma? – kérdeztem, bár tudtam a választ, és ő is tudta, hogy tudom.
- Carole-ékkal kell mennem. – mosolyogott bűnbánóan.
- Tudod, az olyan fiúktól, mint Te szeretem távol tartani magam.
- Miért? Milyen vagyok? – mosolyogott, miközben a kapucnit levette a fejemről.
- Szeretsz szórakozni a lányokkal, olyan.
- Nem szórakozok senkivel sem. – bújt a nyakamhoz. Ahhoz képest, hogy reggel van, be kell valljam, hogy a kinézetén nem változtat, sőt az illatán sem.
- Értem, akkor biztos én vagyok a hülye. – hajoltam el tőle. – Érezd jól magad Carole-lal, ő biztos értékeli az ilyen fiúkat, mint Te.
- Haragszol rám? – nézett mélyen a szemembe, mire sóhajtottam egyet és inkább válasz nélkül hagytam a kérdését.
- Zack, már mindenhol kerestelek. Nemsokára indulunk. – az emlegetett szamár meg is érkezett.
- Neked is jó reggelt! – köszöntem neki, miközben Zack hátra fordult.
- Mindjárt megyek. – válaszolta kedvesen.
- Sam, jó reggelt. Kijózanodtál? – kérdezte, miközben helyet foglalt a szembeni padon.
- Ezt szerintem én kérdezhetném tőled. – vontam fel a szemöldököm.
- Ugyan már, csak vicc volt. – nevetett fel. – Jaj, úgy várom már, hogy elindulhassunk. Milyen szerencse, hogy pont itt vagy, Zack. – tette a vállára a haját.
Kezdtem magam kínosan érezni, tekintve, hogy rajtam a pizsamám volt, ő pedig éppen most szabadult ki valamelyik Gucci boltból. Ilyenkor merül fel bennem a kérdés, hogy mit keresnek ők itt.
- Valóban nagyon szerencsésnek mondhatod magad. – válaszoltam mire Zack megrázta a fejét. – De én még szerencsésebbnek. – mosolyogtam rá gúnyosan, mire felnevetett, gondolom nem értette.
- Zack, fél óra múlva megyünk. – állt fel végül.
- Rendben. – a vonulása is hiánytalan. Kár, hogy nem forgatnak vele. Egy valóság showban a helye. – Az előző hozzászólásodat mire értetted? – kérdezte végül felém fordulva.
- Teljesen mindegy. – legyintettem egyet. – Sajnálom, hogy nem mehetek veletek, így nem láthatom, amikor felbukik a magas sarkújában. Most komolyan, ez hol érzi magát? – mutattam utána.
- Sam. – rázta meg rosszallóan a fejét.
- Mondjuk, a tegnapi felszerelését nehezen fogja felülmúlni. Most így visszagondolva elég viccesen nézett ki, amikor beléptünk talán még kellemetlenül is érezhette magát. – kuncogtam fel, mert tényleg vicces volt, csak akkor még nem tűnt fel.
- Most komolyan róla szeretnél beszélni? – kérdezte Zack felém fordulva. – Holnap akkor ne tervezz semmit. – kacsintott majd felállva otthagyott.
- Ennyi? – szóltam utána. Erre mosolyogva visszasétált.
- Mit szeretnél még? – hajolt le hozzám, mire mosolyogva fejet ráztam.
- Jó szórakozást.
- Köszönjük, meg lesz. – mosolygott szemtelenül.
- Nekünk is, Todd-dal. – mondta belemenve a játékba.
- Azt meghiszem. – adott egy puszit az arcomra. – Remélem, azért nem habarodsz bele teljesen. – kacsintott mosolyogva, mire oldalba böktem.
- Ki tudja? – feleltem kihívóan, amin felnevetett majd végleg otthagyott.
Majdnem sikerült az elhatározásom, majdnem. Túlzottan is… nem lehet figyelmen kívül hagyni. De 2 nap múlva kiderül, hogy mennyire is van ezeknek a dolgoknak tétje.

Tizenkettedik fejezet.

Sziasztok:) Meghoztam az új részt, ami nem lett hosszú, tudom, de holnap hozok még egyet kárpótlásért! Remélem tetszeni fog :) 

Jó olvasást. xx 

- Ti merre jártatok? – kérdezte Brad, mikor meglátta, hogy együtt jövünk.
- Mi sehol. Én a tányérokat kerestem. Ő meg nem tudom mit csinált. – válaszoltam neki, bár Zack nem igazán könnyítette meg helyzetünket, ugyanis felröhögve otthagyott.
- Itt is vannak. – raktam le a tányérokat az asztalra.
- Köszi. – válaszolta Augie mosolyogva.
Mivel Zack leült előző helyére, így én is úgy tettem, majd próbáltam figyelmen kívül hagyni Carole rámenőségét. Amivel ugyan Zack nem igazán foglalkozott, de valahol mégsem esett jól, hogy hagyja magát, tekintve, ami bent történt.
- Képzeld el Sammy; - szólt Brad felém. – Ma volt alkalmam beszélni James-szel. –majdnem kiköptem az üdítőt, amit éppen elkezdtem inni. – Érdekes dolgokat mesélt.
- Szerintem ezt ne itt beszéljük meg, ha lehet. – mondtam szúrós szemekkel.
- Oké, csak szóltam, hogy el ne felejtsem.
Hihetetlen egyébként. Miért kell itt, ilyenkor felhozni ilyen dolgokat, amikor elmondhatta volna akkor is, amikor senki nem hallotta. Így sikerült a társaság többségének a figyelmét felkelteni. James meg néha befoghatná a száját. Nála pletykásabb fiút én még nem láttam. Brad nyilván azért mondta ezt, mert vagy nekem, vagy hozzám van köze annak, amit hallott.
- Ki az a James? – kérdezte Carole.
- Brad egyik haverja, nem fontos. – válaszoltam gyorsan, mielőtt még a bátyám tette volna meg.
- Aki tele van hasznos információval. – nézett rám Brad végül felhúzott szemöldökkel.
- Meg nem hasznosokkal is. – mondtam mivel kezdett nagyon kínos lenni a helyzet.
- Meséljétek már el, hogy ki az és mit mondott? Nagyon kíváncsiak vagyunk. – mondta Carole kárörvendő arccal. Most ő engem szeretne produkálni?
- Szerintem ezt neked nem kell tudnod. – válaszolta Zack, mire hálásan rámosolyogtam.
- Mindegy nem is érdekel annyira. Zack tudnál nekem segíteni egy kicsit? – kérdezte Carole.
- Miben? – nézett rá kérdően a fiú, miközben kicsit arrébb ült tőle.
- Kihozni a köretet, mert már anya tuti készen van vele. – válaszolta a székről felhúzva Zack-et.
- Majd Todd segít. – azzal hátba vágta az említetett, aki ránk emelte tekintetét.
- Micsoda? – kérdezte.
- Segíts Carole-nak kihozni valamit. –válaszolta neki Zack.
- De én azt szeretném, ha te segítenél. – kérlelte most már szánalmasan Zack-et.
- Majd én segítek, drágám. – vigyorgott kajánul Todd, mire Carole megforgatta a szemét. De végül csak elfogatta a segítségét.
- Kicsit rád van kattanva. – szólalt meg először Bram.
- Csak úgy ragadnak rá a csajok. – felelte a bátyám rám nézve. Mire hitetlenkedve felröhögtem, majd felállva otthagytam őket.
Kíváncsi vagyok James mit kotyogott már megint össze-vissza.

*



Miután végeztünk a vacsorával mindenki mehetett oda, ahova akart. Bizonyos keretek között nyílván. Mivel Carole addig-addig nyavalygott, míg végül a fiúk úgy döntöttek, hogy ma is elmegyünk abba a bárba, ahol tegnap voltunk.
- Akkor indulhatunk? – kérdezte Todd végig nézve a társaságon.
- És itt hagynád, aki a legjobban akart jönni? – kérdeztem vigyorogva tőle.
- Ja, jól van. El is felejtettem. – legyintett.
- Itt is vagyok. – jelent meg Carole. Nem azért mintha előzőleg nem lett volna kiöltözve, de most mindent és mindenkit felülmúlva jelent meg. Szőke hajához piros rúzst használt, majd az összhatást egy szoknya, bralet összeállítással toldotta meg. Ahhoz képest, hogy mi nem öltöztünk át, ő tett a megjelenésre.
- Jól nézel ki. – felelte Todd, majd összenézett velem.
- Köszi. - mondta Carole és odalépve Zack mellé belekarolt.
Jó estének nézünk elébe. Miközben Brad éppen Bram-mel sztorizgatott valahol hátul, addig én a többiekkel sétáltam előrébb.
- Zack, apa mondta, hogy kérdezzem meg tőled, hogy holnap eljönnél-e velünk egy kis túravezetésre a környéken. – kérdezte meg Carole, miközben fejét a vállára hajtotta egy pillanatra.
Én ekkor megálltam, hogy lemaradjak tőlük. Nem igazán volt kedvem meghallgatni a válaszát, ami nyilvánvalóan egy „igen” lesz. Végül Todd is kiállt és megvárt engem, így ketten folytattuk utunkat.
- Szerintem ez a csaj nem normális. – mutatott Carole felé.
- Nekem is átfutott ez a gondolat az agyamon. – mosolyogtam rá.
- Zack meg a másik hülye. – mondta rájuk nézve.
- Miért?
- Hogy elviseli ezt, és igent mondva elmegy velük holnap. – mondta száját húzva. Ki gondolta volna…
- Én pedig felajánlom, hogy bármit is csinálunk holnap, velünk jöhetsz. – mosolyogtam rá kedvesen, mert eléggé letörtnek tűnt.
- Tényleg? – kérdezte mire bólintottam, majd vállamat átkarolva elkezdett húzni Zack-ék elé. Mikor elmentünk előttük, még hozzátette, hogy aranyos vagyok, és arcát az én arcomhoz nyomta. Zack értetlenül nézett ránk, egy pillanatig attól féltem, hogy behúz egyet Todd-nak, így kezét lefejtve magamról hagytuk ott őket. Talán jogosan merül fel bennem az, hogy Zack csak szórakozik velem, és próbál hülyét csinálni belőlem?

Tizenegyedik fejezet.

Sziasztok:)! Ez a rész elég hosszú lett (word-be 5 oldal), úgyhogy remélem elnyeri a tetszéseteket. Itt felbukkan több új szereplő is, akiket a fantáziátokra bízok kinézetileg. Mindenféle visszajelzésnek örülök a résszel kapcsolatban, úgyhogy ne tartsátok magatokban :)! Nem is húzom tovább az időt. 

Jó olvasást. xx

- Nagyon megáztatok? – kérdezte anya, amikor nagy sokára hazaértünk.
- Ááá, dehogy. – feleltem majd végig csattogtam a konyhába vezető úton és leraktam, amiket kért.
- Öltözz át, szárítsd meg a hajad, és készülődj, mert elmegyünk…- majd itt félbeszakítottam anya mondandóját.
- Nem megyek sehova, most tényleg nem. – majd meg sem várva válaszát a fürdőszobába mentem, hogy helyre tegyem a kinézetem, már amennyire helyre lehet azt tenni.

*

- Akkor elmentünk, biztos nem gondoltad meg magad? – kérdezte anya, amikor bejött a szobámba.
- Teljesen biztos. – mondtam fel sem nézve a könyvemből.
- Úgy sajnálom, hogy kimaradsz ebből. – mondta, hátha bűntudatot ébreszt fel bennem.
- Én is, nagyon. – sóhajtottam fel szarkazmussal a hangomban, majd anyára néztem.
- Samantha; - a teljes nevemen szólít, ez mindenképpen valami hegyi beszéd féle lesz. – örülnék, ha nem a nyaralás alatt kezdenéd kiélni lázadó tinédzser korodnak a végét. – mondta majd kiment a szobámból.
Ez igazán könnyen ment. Semmi letolás, csak egy ártalmatlan „miért most lázad a gyerek” mondat, amit mostanában sokszor megkaptam tőle. Nem gondolom, hogy lázadnék, mindössze unom ezeket a nyaralásokat.
- Anyád nagyon maga alatt van. – jött be apa a szobámban.
- Hát még én. – motyogtam. – Holnap elmegyek, de most semmi kedvem. Nem jó az idő, mindjárt megint esik, nem szeretnék megázni még egyszer. Az is lehet, hogy megfáztam. – köszörültem meg a torkom nyomatékosításképp.
- Tudom, hogy semmi bajod. – mosolygott apa. – De tudod milyen sokat jelent ez anyádnak.
- Azért menjetek nélkülem, csak elrontanám. – mondtam normális hangnemben.
- Ez az utolsó, hogy kibújsz ez alól. – mondta majd puszit adott a homlokomra.
Az ajtócsapódás jelezte, hogy egyedül maradtam. Könyvemet félretéve az ablakhoz sétáltam. Az idő továbbra se javult, viszont az eső innen, bentről, úgy néz ki elállt.
Az ágyamra visszaülve eszembe jutott Zack, de gyorsan elhessegettem ezeket a gondolataimat, és a konyhába települve teát kezdtem el készíteni.
Mikor készen lettem, kopogtak az ajtón. Mint egy rossz, romantikus filmben az első, ami eszembe jutott, hogy Zack ugye nem maradt itthon. Egy pillanatig átgondoltam, hogy mi van, ha nem nyitom ki, hiszen állítólag mindenki úgy tudja, hogy elmentünk. De második kopogtatásra muszáj volt az ajtó felé botorkálnom.
- Megyek. – majd a kilincs lenyomásával megpillantottam az apartman tulajdonos fiát. Remek, legalább nem Zack.
- Ne haragudj a zavarásért, de úgy tűnik, hogy valami gond akadt a víz használattal több apartmanba; - nem is tudtam, hogy vannak itt többen is, látszik, milyen figyelmes vagyok. – így meg szeretném kérdezni, hogy bemehetek-e egy gyors ellenőrzésre. – mondta mosolyt erőltetve az arcára, nem tűnik túl kedvesnek, de ezt kinézete ellensúlyozza.
- Persze gyere csak. – mondtam majd az ajtót kitártam előtte. Ha jól emlékszem Abraham-nek hívják.
- Kösz. – majd céltudatos lépésekkel a fürdő felé kezdte venni az irányt.
Mivel nem tudtam mit tenni, ezért követtem, hátha segítségre lesz szüksége.
- Hogy-hogy itthon maradtál, úgy láttam a többiek elmentek. – kérdezte most már kedvesebb mosolyt varázsolva az arcára.
- Hosszú történet. – mondtam és legyintettem egyet a levegőben.
- Mindegy, örülök, hogy itt találtalak. – kezdett el valamit csavargatni a csapok alatt. – Oké, úgy tűnik, hogy minden rendben. – mondta és azzal felállva kilépett a fürdőből.
- Remek. – válaszoltam utána menve.
- Ha van kedved, vagy nagyon unatkozol, gyere át és nézhetnénk valami filmet. – mondta most már őszinte mosollyal az arcán.
- Átgondolom. – mosolyogtam vissza, majd elköszöntünk.
Amint kilépett már át is gondoltam. Szobámba lépve egy kardigánt felkapva zártam be a bejárati ajtómat, és mentem egyenesen Bram házáék felé. Jobban körülnézve tényleg vannak új nyaralók.
- Bocsi, ne haragudj. – szólt felém egy magas, szőke lány, körülbelül velem egy idős lehetett.
- Igen? – kérdeztem.
- Azt szeretném kérdezni, hogy nem tudod-e véletlenül, hogy miért nincs víz a házban. – kérdezte érdeklődően.
- Nálunk van, viszont Bram, a tulaj fia, az előbb jött be ellenőrizni, talán még utoléred. Ott lakik. – mutattam a nagy barna ház felé.
- Köszönöm. – mosolygott rám, majd ott hagyva Bram felé ment.
Ekkor rájöttem, hogy hülye ötlet volt kijönni a házból, hogy filmet nézzek egy idegennel, így visszamentem, és vártam, hogy megegyen az unalom, ami mindenféleképpen megevett volna, de inkább itt egyen meg, mint valahol máshol.

*

- Megjöttünk. – kiabált be anya a szobámba, amire hirtelen felriadtam.
- Oké. – mondtam majd szememet újra becsuktam, hogy elvigyen az álommanó Álomországba.
- Képzeld mit beszéltünk meg, – csörtetett be Brad a szobámba. – ma este grillpartit tartunk. – mosolygott.
- Csakhogy az eső esik, így kénytelenek leszünk elhalasztani. – mondtam neki majd még jobban betakaróztam.
- Te átaludtad az egész napot? – kérdezte, majd egy rántással lehúzta a takarómat. – Mert már egy ideje nem esik az eső, sőt, ki is virult az idő.
- Ha már vége a napnak, akkor valószínűleg. – mondtam, majd kezéből kivettem a takarót. – És ha megbocsájtasz, aludni szeretnék.
- Délután öt óra. Hét óra körül kezdődik, addig szedd össze magad. Állítólag jött valami új család is, ők is ott lesznek.
- Tudom, találkoztam velük. Jobban mondva a lányukkal. – feleltem.
- Na, akkor mégiscsak kimozdultál. – mosolygott az ajtóból visszanézve.
Tényleg átaludtam a napot, pedig ilyet nem szoktam csinálni. Biztos leszívta a sok hülyeség az agyam.

*

Hét órára felébredtem és félóra múlva mondhatni teljes harci felszerelésben voltam. Rekordidő. Kipihenten, és eltervezve, hogy nem fogok tudomást venni Zack-ről. Éppen elég volt a reggeli kis herce-hurca.
- Sam, gyere segíts! – mondta anya a konyhából.
- Mit csinálunk? – kérdeztem, mikor odaértem mellé.
- Salátát. – mosolygott rám, majd kést adott, hogy segítsek aprítani a zöldségeket. – Ki aludtad magad? – kérdezte meg végül.
- Igen, sikerült. – mosolyogtam, majd George bejött a konyhába és magyarázni kezdett valamiről.

*

Mikor kiértünk a grillezésre, már javában folyt. A többiek már mind kint voltak, és bármennyire is hihetetlen Zack és Todd éppen beszélgettek a lánnyal, akivel találkoztam.
- Sziasztok. – köszöntem, majd egy széket keresve leültem a lehető legtávolabb Zack-éktől.
- Szia, még be se mutatkoztam. Carole vagyok. – ült le mellém a magas, szőke lány.
- Én pedig Sam. – mosolyogtam rá. Kedvesnek tűnik, de alamuszi nyuszi nagyot ugrik, szóval még bármi lehetséges.
- Találkoztál már a fiúkkal? – mutatott Zack és Todd felé.
- Igen, volt szerencsém megismerni őket. – válaszoltam.
- Kedvesek. – mondta majd lesütötte a szemét. Vajon melyik csavarhatta így el a fejét? Sejtéseim vannak.
- Ja, valóban.
- Sziasztok. – jött oda Bram köszönni. – Sam ráérsz egy picit? – kérdezte felém fordulva.
- Persze. – mondtam és követni kezdtem. De előbb még Brad-ék felé pillantottam. Zack-kel találkozott a tekintettem, szemei kikerekedtek majd egy fejrázással elnevette magát. – Miben segíthetek? – kérdeztem meg Bram-et.
- Nem jöttél át délután. – mondta, majd kitárva előttem az ajtót beengedett maga elé a házukba.
- Aludtam. – mosolyogtam felé fordulva.
- Akkor most bepótolhatnánk. – mondta ő is mosolyogva, mire szemeim kikerekedtek.
- A filmnézést? Most grillezünk. – néztem rá.
- Nem a filmnézést, hanem a megismerkedést. – mondta, majd felhúzott az emeletre.
- Kint is tudunk ismerkedni tudtommal. – mondtam, majd szobájába belépve megpillantottam egy gitárt. – Tudsz gitározni? – kérdeztem a hangszer felé lépve.
- Mondhatni. – felelte szerényen, majd mellém állt.

- Játszol valamit? – kérdeztem mosolyogva tőle.
- Esetleg megnézhetem, mit tehetek. – azzal leült az ágyára a gitárt az ölébe vette és belekezdett a Use Somebody első akkordjaiba. Mikor befejezte megtapsoltam, amit megmosolyogott.
- Köszönöm, köszönöm. – hajolt meg színpadiasan, amin felkuncogtam.
- Tehetséges vagy. – mondtam még jobban emelve az önbizalmát.
- Örülök, hogy tetszett. – mosolyogott, mikor az anyukája belépett a szobába.
- Gyertek, mert nemsokára eszünk. – felelte kedvesen Augie, majd kiment.
- Menjünk. – mondta Bram és kezemet megfogva léptünk ki a házból.
Kicsit furán nézhettek ránk, amikor kéz a kézben léptünk ki. Igazság szerint furán is éreztem magam, így zavartan elengedtem a kezét, és összefontam a mellkasomon. Carole-t éppen Zack nyakán csimpaszkodva vettem észre. Természetesen nem a szó szoros értelmében, de már nem sok kellett, hogy egy széken üljenek. Visszaülve előző helyemre, ugyanolyan arcot vágva, mint az utóbb, mikor Bram hívott, Zack.
- Sam, gyere már. – futott oda az öcsém hozzám. - Segíts kihozni a PSP-met a kocsiból, mert Todd-nak mutatni akarok rajta valamit.
- Hol a kocsi kulcs? – kérdeztem felállva.
- A lakásban. – felelte, majd visszafutva Todd-hoz otthagyott.
- És most én menjek el érte? – kérdeztem meg utolérve George-ot.
- Lécci, lécci. – kérlelt boci szemekkel.
- Rendben. – válaszoltam mosolyogva, majd Zack-re nézve megráztam a fejem, mert úgy látszik beigazolódott az elméletem, miszerint ő mindig az éppen kezére eső lányokat hülyíti meg.
- Nem ülsz le? – kérdezte meg végül Bram, aki már ott beszélgetett.
- De mindjárt, csak…mindjárt jövök. – feleltem és elindultam az apartmanunk felé.
És reméltem, hogy teljesen véletlenül sokáig fog tartani a kulcskeresés, így nem kell visszamennem, mert nem igazán van ínyemre nézni, ahogy Zack és Carole flörtöl.
Sajnálatos módon, hamar rátaláltam a kulcsra, az autóra is, így elég hamar visszaértem.
- Tessék. – nyújtottam oda George-nak a játékot, majd leültem az asztalhoz. És aztán fel is keltem, hogy öntsek magamnak valami üdítőt.
- Nekem is öntenél, légy szíves? – nyújtotta felém a poharát Zack, miközben Carole keze a combján(?) pihent. De jól összeismerkedtek röpke másfél-két óra alatt.
- Persze. – néztem rá gúnyos vigyorral az arcomon. – Mit kérsz? – kérdeztem.
- Abból szeretnék. – mutatott az legtávolabbira.
- Akkor kellj fel érte. – mondtam, majd mintha mi sem történt volna visszaültem a helyemre. Zack mosolyogva megrázta a fejét.
- Majd én hozok neked. – állt fel megbabonázva Carole. Legalább lesz kit ugráltatnia.
- Nem kell, köszi. – majd Zack visszanyomta maga mellé, és felkelt ő érte.
- Szóval akkor megmutatjátok azt a helyet, fiúk? – kérdezte izgatottan Carole. Talán ebben a percben gondoltam át újra, hogy kedves-e vagy idegesítő. Végül az idegesítő vihette el a fődíjat. Gratulálok neki, bár nem volt nehéz küzdelme, szegény kedvesnek lehetősége se volt nyerni.
- Nem tudom, majd még eldöntjük. – mondta Todd a játékból kinézve.
- Sam, hoznál 3 tányért bentről? Mert úgy látszik nem lesz elég, ami itt van. – kérdezte anya. Egy bólintással válaszoltam, majd miközben mentem értük ránéztem a ruhámra, de nem találtam semmi „Segíthetek?” jelzést rajta, szóval nem értem miért engem kérnek meg mindenre.
Miközben a konyhába szedtem a tányérokat, hallottam, hogy becsukódik a bejárati ajtónk.
- Mi bajod van? – kérdezte hátam mögé lépve Zack.
- Nincs bajom. – mondtam majd tovább törölgettem a tányérokat, mert nem lettek elpakolva a mosogatóból.
- Valami csak van. – mondta mosollyal a hangjában.
- A kis barátnődnek lesz inkább mindjárt, ha nem mész vissza hozzá hamarosan. – mondtam és megfordultam immár a tányérokkal a kezemben.
- Mondja ezt az, aki kézen fogva járkált az előbb egy fekete hajú sráccal. Te is láttad őt? – kérdezte a pultnak neki dőlve karba font kézzel.
- Én egy másik lányt láttam, aki éppen egy barna hajú srácnak a combjára tette a kezét. – mondtam és megpróbáltam kikerülni őt, de nem igazán engedte. Kezemből kivette a három tányért, majd letette.
- Azokat ki kell vinni. – mondtam fura arccal, mert nem értettem előző tettét.
- Tudom. – felelte édes mosollyal az arcán, majd engem neki döntve a konyhapultnak rám nézett.
- Zack, ha megkérhetnélek, kiengedsz? – kérdeztem kezeimet mellkasára rakva, hogy eltoljam magamtól.
- Féltékenykedős típus vagy? – kérdezte meg kezeit két oldalam mellé téve.
- Csak annyira, mint valamennyiünk itt. – mondtam neki elkapva tekintetem arcáról.
- Tudod, engem perpillanat csak egyvalaki érdekel. – mondta arcom megfogva, hogy rá nézzek.
- Elbírom képzelni. – kaptam ki a fejem keze közül egy mosolyt elfojtva.
- Szeretem, amikor elfojtasz egy mosolyt. – mosolygott rám, majd homlokát az enyémnek érintette.
- A csajozós dumáidat tartogasd másnak. – mondtam és kezét felemeltem mellőlem a konyhapultról.
- Hova ilyen sietősen? – kérdezte visszahúzva.
- Minél távolabb tőled. – mondtam majd leszedtem kezeit a csípőmről. Nevetése betöltötte az egész szobát, úgy látszik nem vett komolyan.
- Ezt teljesen komolyan veheted. – elfordulva elfojtottam egy újabb mosolyt és felvettem a tányérokat.
- Úgy nehéz, hogy te se teszed. – hátam mögé lépve átölelt és fejét a vállamra tette. – Már előre imádom azt a napot, amikor megadod magad. – majd puszit nyomott az arcomra. – És úgy érzem, egyre jobban közeledik. – mosolygott mire oldalba vágtam.
- Úgy érzed? Én nem. – mondtam fejemet megrázva.
- Mégse mondod, hogy hagyjalak békén. – fordított maga felé.
- Hagyj békén. – próbáltam komoly maradni, és nem elmosolyogni magam, ami nehéz volt, tekintve, hogy Zack folyamatosan vigyorgott.
- És ha nem? – kérdezte kihívóan.
- Akkor éhen halunk. – próbáltam drámai hangulatot kelteni. – Úgyhogy menjünk már, mert még bejön valaki, aztán magyarázkodhatok. – mondtam a tányérokat felvéve és kikerülve őt.
- Miért kéne magyarázkodnod? – kérdezte, miközben bezártam az ajtót.
- Majd meglátjuk, ha visszaérünk. – mondtam és visszasétáltunk.