Harmadik fejezet.

Hirtelen riadtam fel, amikor megállt a kocsi. Mikor kinéztem az ablakon házakat láttam. Inkább apartmanoknak nevezném őket, mintsem házaknak. Egy tucat kis, egymástól különálló apartman „tenger”-t véltem felfedezni. Feltehetőleg megérkeztünk.
- Itt is volnánk. – nézett hátra apa a visszapillantóból. – Kezdjünk el kipakolni, utána pedig fedezzük fel a vidéket. – csapta össze a tenyerét izgatottan.
A bátyámmal furán néztünk össze apa előző reakcióján. Talán nem csak én vagyok a normális a családban?

*

Fáradtan dőltem le az ideiglenes szobám ágyára.
- El se hiszem, hogy bepakoltunk. – mondtam a bátyámnak, aki az imént jött be, hogy feltérképezze a szobámat.
- Én is örülök, hogy itt vagyunk, akár hol is vagyunk. – nevetett fel Brad, majd kiment.
Csak tisztázásképpen, nem azért nem tudom, hogy hol vagyunk, mert ennyire nem érdekel, bár… de, ennyire nem érdekel. Ezek a helyek már kevésbé ismertek, igazság szerint semmi sincs itt, de anyáék szerint nincs olyan város/falu, ahol ne lennének még felfedezésre váró területek. Legszívesebben otthon maradtam volna Londonban. Általában ilyen semmitmondó részeken nemhogy wifi, de még térerő sincs. Nem azért, mert internet függő lennék, nem, mindössze szeretem tudni, hogy mi történik a nagyvilágban, avagy Londonban. A gépemet ugyan el szoktam vinni magammal, hátha olyan helyre megyünk, ahol a civilizáció legkisebb szikrája létezik. George születése után kezdtünk el utazgatni, először még csak a nagyobb városokat jártunk körbe, akkor istenigazából még élveztem. Most már kevésbé.
- Sammy, hogy tetszik a hely? – kérdezte apa leülve mellém az ágyamra.
- Őszintén? – néztem apára.
- Ne legyél már ilyen elutasító. Örülj, hogy velünk tölthetsz egy kis időt, és végre kilépünk London sürgető életéből. – mosolygott rám apa.
- Csak ne egy ilyen kis faluban kezdenénk ezt a „kis időt”. – mutogattam idézőjelet az ujjaimmal.
- Tudod, hogy az ilyen helyek tartogatják a legtöbb izgalmat. – mosolygott rám apa biztatóan, majd felém nyújtotta a kezét – Gyere, nézzük meg a többieket, aztán induljunk felfedezőtúrára. – majd azzal felhúzott az ágyról és mentünk megnézni a többieket.

* 

A felfedezőtúra alatt annyit értettek, hogy kérdezzük meg a helyieket, hogy mit érdemes itt megnézni. Igazából nekem ennyi elég is volt, így fáradtságra hivatkozva visszamentem az apartmanunkhoz.
Mikor a kapuhoz értem, ami nagy szó, mert nem gondoltam volna, hogy hazatalálok, tekintve, hogy a közvilágítás szó itt nem igazán ismeretes. A kapun belépve egy másik kocsi állt a velünk szembeni apartman feljáróján. Fantasztikus, még társaságunk is lesz. Ami meglepő, hiszen nem gondolná az ember, hogy rajtunk kívül valaki más is jön ide, sőt azt se, hogy itt egyáltalán van olyan hely, ahol az ideutazók megbírnak szállni. Az lakásunkhoz érve, mozgást észleltem a „szomszéd” kocsija körül. Gondolom, kipakolnak.
A szobámba beérve lefeküdtem az ágyra, majd a hátamra feküdve próbáltam pihenni egy kicsit, és visszagondolni a pillanatra, amikor anya mondta, hogy meddig is leszünk itt. Nem igazán sikerült, viszont arra emlékszek, hogy amikor mondta éppen reggeliztem. Gondolom, étkezés közben az ember nem tud két helyre figyelni.

*

Hirtelen riadtam fel, ugyanis drágalátos öcsikém rám ugrott.
- Hééé, ezt most miért kellett? – kérdeztem álmosan, miközben George leszállni készült rólam.
- Nem jössz ki? Anyáék beszélgetnek a többiekkel. – kérdezte.
- Milyen többiekkel?
- Akik most jöttek, meg akitől béreljük az apartmant. És képzeld, itt van Brad barátja is. Tudod, akivel a benzinkúton találkoztunk meg a vécébe. – mondta izgatottan.
- Todd? – kérdeztem egy oktávval magasabban, mint amilyen a hangon valójában.
- Igen, meg az a másik is. Hogy is hívják? – töprengett.
- Zack? – mondtam kisegítve, és nagyon reméltem, hogy a válasza az lesz, hogy nem, nem az, hanem valami xy nevű.
- Igen ő az. – felelte mosolyogva.
Majd szememet lehunyva reméltem, hogy ez csak egy vicc, amit a Brad és George tervelt ki ellenem.


Ha tetszett írj nyugodtan kommentet, pipálj, vagy ha kíváncsi vagy a további folytatásra iratkozz fel :)!