- Esetleg te is szeretnél mondani valamit? – fordultam felé.
- Mindössze csak vissza szeretnélek kísérni. Nem venném a szívemre, ha elviszlek titeket, megmutatni a várost, de nem viszlek haza egyben. – mosolygott kedvesen.
- Brad még nem biztos, hogy egybe hazajut. – válaszoltam.
- Todd tudja az utat, még ha egy kicsit más állapotban van is. – felelte szórakozottan.
- Szóval régóta jártok ide? – kérdeztem zavart mosollyal az arcomon.
- Meglehet. –válaszolta kitérően.
- Nem fogsz nekem válaszolni erre a kérdésemre? – kérdeztem tőle.
- De fogok, ha te is válaszolsz. – mosolygott kihívóan.
- Oké, feladom. – emeltem fel a kezem megadóan, ugyanis a kíváncsiságom győzött. – Mit szeretnél tudni? – kérdeztem, amire az arcán egy elégedett mosoly jelent meg.
- Szóval nyertem? – kérdezte vissza még mindig idétlen vigyorral az arcán.
- Nyertél a kíváncsiságom ellen. – válaszoltam neki.
- Ki hívott az előbb? – kérdezte érdeklődően.
- Heather, mint már mondtam. – hazudtam.
- Ezt mondtad a bátyádnak, de őszintén kihívott? – tette fel a kérdést újra.
- Ha elmondom, hogy ki hívott, ami nem értem, hogy miért érdekel ennyire, akkor ejthetjük ezt a témát? – adtam meg magam újra.
- Szóval nem a barátnőd volt? – kérdezte fejét oldalra döntve.
- Aaron volt az, de miért érdekel téged ez ennyire? – vallottam be neki, ugyanis úgy gondolom, hogy tőle nem hallja vissza Brad.
- Ki ez az Aaron? – kérdezte, mint aki meg sem hallotta előző kérdésem.
- Ő a volt barátom... – mondtam majd itt megálltam, mert nem tudtam mit mondhatnék még róla.
- Aki nem tudott túllépni azon, hogy szakítottál vele? – kérdezte apró mosollyal a szája sarkában.
- Mondhatni. – feleltem.
- És miért nem mondtad el Brad-nak, hogy ő hívott? – tett fel egy újabb kérdést.
- Ez egy hosszú történet, és remélem, hogy te se fogod. – válaszoltam felé nézve.
- Megbízhatsz bennem. – mosolygott. – És teljesen véletlenül rá is érek.
- Nem akarlak untatni ezzel, mert nem olyan izgalmas történet. – mondtam neki mosolyogva.
- Nem untatsz vele, hidd el. – mondta majd kezét derekamra téve maga felé húzott, hogy elférjenek mellettünk. Egy pillanatra megállt bennem a levegő, és libabőrős lettem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással van rám az érintése. Az arcomat egyből pír borította be, mikor a két nő elment mellettünk. – Hallgatlak. – rántott ki a gondolataimból, majd reakciómat megmosolyogta.
- Mikor is érünk vissza? – kérdeztem terelve a témát.
- Nemsokára. – válaszolta majd várakozva nézett rám.
- Körülbelül másfél évig voltunk együtt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Miután lefeküdt az egyik barátnőmmel, majd több lánnyal is kikezdett végleg szakítottam vele. – majd itt megálltam, de végül folytattam tovább. – Három hete nem vagyunk együtt, azóta nem keresett. Egészen mostanáig. Nyilván mára mindenki otthagyta, így kénytelen volt nekem írni, hogy bocsássak meg neki. – hagytam abba a mesélést, majd arcára nézve nem láttam azt a mosolygós Zack-et.
- És Brad hogy jön a képbe? – kérdezte mikor megállított az utcán, hogy szembeforduljon velem.
- Aaron-t nem szerette a családom, az állítólagos barátaim csak azért kedvelték, mert az Ő társasága volt. Heather volt az, akit Aaron előtt ismertem, és aki mindvégig ellenezte a kapcsolatunkat. – vettem nagy levegőt. – Brad pedig egyszerűen utálja.
- Nem csoda. – mondta inkább magának Zack.
- Ismeri a bátyját, sőt kifejezetten jóban vannak. De Aaron-t nem sikerült megkedvelnie, ha esetleg afelé is haladt, hogy elfogadja, hogy együtt vagyunk, Aaron átvert, vagy csinált valamit, ami végleg kihívta az ellenszenvét iránta. Röviden ennyi. – néztem rá végül, mikor látta, hogy befejeztem átvéve a szót ő is kifejtette kérdésemre a válaszát.
- Most van itt másodjára Todd velünk. Anyáék ugyanis úgy gondolták, hogy egyedül unatkoznék, így mivel Todd szinte már nálunk lakik, annyit van velünk, így idén is elhoztuk. A szülei nem londoniak, így ő egész suli időben koleszbe kényszerül, bár az utóbbi időben többet volt nálunk, mint ott. – itt elmosolyodott, amin nekem is mosolyognom kellett, majd újra elkomorult, mikor folytatta. - Anyuék szeretik, a szülei pedig nem igazán foglalkoznak vele. – nézett rám végül ő is. Bólintottam, majd az út további részét csöndben tettük meg, majd a kapuhoz érve megállított.
- Ennyit szerettél volna tudni rólam? – kérdezte sértődötten. – Vagyis inkább Todd-ról. – folytatta halkabban.
- Egyelőre több kérdés nem jut eszembe, de tekintve, hogy még itt vagyunk pár napig biztos lesznek olyan dolgok, amik felmerülnek bennem. – nevettem fel arcát látva.
- Reméltem is, hogy egy kicsit legalább érdekellek. – nézett rám féloldalas mosolyával. Zavartan rá mosolyogtam, majd befelé indultam. Mivel a kertben már nem hallottam semmit, egyenesen az ajtónkhoz mentem. Zack felé fordultam, hogy megnézzem, hol van, mert gondoltam elköszönök tőle.
- Én most megyek, ha nem haragszol. – mondtam, majd jobban átgondolva előző mondatom kijavítottam; - Igazából akkor is, ha haragszol. – erre ő felnevetett.
- Szóval mindegy mit mondok, nem tudlak marasztalni? – kérdezte kisfiús mosollyal az arcán.
- Teljesen. – válaszoltam én is mosolyogva. Erre Zack közelebb lépett, így a távolság kezdett megszűnni közöttünk.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem, Sam. – mondta és ajkait homlokomra téve puszit nyomott rá. – Álmodj szépeket. – arcomat újra elöntötte a pír, és csak remélni mertem, hogy elég sötét van ahhoz, hogy meg ne lássa. Majd kicsit hátrálva, még hozzátette; - Szeretem, mikor lepirulsz. – majd felnevetve, végleg ott hagyott, meg sem várva reakciómat.
Valószínűleg nem tudtam volna felelni ott, egyből. Így inkább szó nélkül hagytam az előzőket, és kinyitva az ajtót beljebb mentem. A többiek nyilván már aludtak, mert a lámpák le voltak kapcsolva. Szobámba, majd fürdőbe sietve gondolkoztam el az imént történteken. Zack valóban kedves, és helyes srác, de kinézetét tekintve nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen lány, akit hülyít. Mivel már nem vagyunk itt sokáig azt is megkockáztatom, hogy ennél több nem lesz köztünk, ha egyáltalán ez mondható valaminek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése