#Közérdekű.

Az utóbbi időben sokat gondolkodtam azon, hogy csináljak-e kommenthatárt, vagyis csak egy bizonyos komment mennyiség után hozom a részeket. De végül arra jutottam, hogy nem teszem az okaimat pedig itt olvashatjátok:
1. Először is kezdeném azzal, hogy nem vagyok biztos benne, hogy annyian olvassák (bár 2 ember tuti, mert feliratkoztak, ezentúl is köszönöm nekik:), sőt díjat is kaptam, kettőt(!) is), így kommenthatárt nem tudok szabni, mert a végén még abba maradna a történet :D De az is lehet, hogy nem bírnék addig várni, így felraknám a részt így is-úgy is.
2. Nem "természetes". Valaki nyilván azért csinál ilyet, mert szeretne valami visszajelzést, hogy tetszik-e a történet, vagy esetleg nem, megéri-e írni tovább..., mert nem hiába közlünk (ha beszélhetek többesszámban) egy történetet. De az amikor azt írják, hogy ennyi komi után jön a rész, az számomra olyan nyűg. Hogy muszáj írnod, na én ezt nem szeretném, ha muszáj lenne. Azt szeretném, ha valaki magától írni pár szót a blogról, nem azért, mert én "kérem". :)
3. "Neked csak pár másodperc nekem...". Ez az amivel még találkozni szoktam. Ezzel egyetértek, mert tényleg csak pár másodperc írni, de magamról tudom (mert én is olvasok pár blogot), hogy én nem szoktam írni kommentet, vagy csak ritka esetben. Pedig valóban pár másodperc/perc, és tényleg jól esik a blog írónak.
4. Éppen ezért van a pipálgatós opció, ami tényleg csak egy kattintás, viszont az is visszajelzés.

Szóval nem fogok semmi kommenthatárt kirakni, mert úgy gondolom, hogy ha valakinek tetszik a rész/blog, akkor magától is fog írni, nem fogok kényszeríteni senkit sem rá:)
Amit itt írtam senki ne vegye magára, ez csak a saját véleményem, nem akartam vele senkit megbántani. Tényleg:)

A következő részt holnap vagy holnapután felrakom, de addig is itt egy részlet belőle :)

"(...) Az ajtócsapódás jelezte, hogy egyedül maradtam. Könyvemet félretéve az ablakhoz sétáltam. Az idő továbbra se javult, viszont az eső innen, bentről, úgy néz ki elállt.
Az ágyamra visszaülve eszembe jutott Zack, de gyorsan elhessegettem ezeket a gondolataimat, és a konyhába települve teát kezdtem el készíteni.
Mikor készen lettem, kopogtak az ajtón. Mint egy rossz, romantikus filmben az első, ami eszembe jutott, hogy Zack ugye nem maradt itthon. Egy pillanatig átgondoltam, hogy mi van, ha nem nyitom ki, hiszen állítólag mindenki úgy tudja, hogy elmentünk. De második kopogtatásra muszáj volt az ajtó felé botorkálnom.
- Megyek. – majd a kilincs lenyomásával megpillantottam (...)"