Második fejezet.

A kocsihoz visszafelé menet megpróbáltam elfelejteni az imént történteket, nem sok sikerrel.
- Hol vannak anyáék? – kérdezte George visszafordulva hozzám a kocsihoz érve.
- Nincs nyitva a kocsi? – kérdeztem tőle, amikor odaértem. Ő csak fej rázva válaszolt. Benéztem az ablakon, hátha bátyámat véletlenül bezárták és belülről ki tudja nyitni az ajtót. – Nincs itt Brad. – szóltam az öcsémhez, aki leült a kocsi mellé.
- Akkor most várunk? – nézett fel az öcsém rám várakozásteljesen, hátha benne vagyok egy kis „keressük meg a többieket” játékban. Sajnos rossz emberrel próbálkozik.
- Mivel jobbat nem tudok. – ültem le én is mellé a járdaszegélyre.
- Én igen. – csillant fel George szeme.
- Akkor ne tartsd magadban. – nevettem fel, bár ő még nem tudta, hogy tudom mi a terve.
- Keressük meg apáékat. – mondta majd már fel is pattant, hogy véghezvigye tervét.
- Szó sem lehet róla. – húztam vissza magam mellé. – A végén még pont elkerülnénk egymást. Maradjunk itt, ők is úgyis ide jönnek majd.
- Unalmas vagy, Sammy. – mondta és ezzel elővette a PSP-jét és játszani kezdett vele. Nem is láttam, hogy magával hozta. Bár nem is értem miért tette, de úgy látszik ő elővigyázatos volt velem ellentétben, mert én a telefonomat a kocsiban hagytam.
- Nézd, már ott jönnek. – mondtam George-nak, de ő csak egy vállrándítással elintézte és játszott tovább.
- Elég nagy sor volt az étterem résznél, de siettünk, ahogy tudtunk. – mondta apa odaérve hozzánk, és odanyújtotta a szendvicseket és üdítőket nekünk. Én nem kértem, szóval fejrázással közöltem, hogy nem vagyok éhes. George viszont egyből lecsapott rájuk.
- A vécénél is voltak egy páran. – néztem fel a szüleimre, viszont Brad-et sehol sem láttam. – Brad hol van? – kérdeztem.
- Felébredt miután elmentünk, és felhívott, hogy hol vagyunk, majd mikor visszajöttem, hogy bezárjam a kocsit, mert el akart menni, mondta, hogy beszél Ally-vel, gondolom nemsokára itt lesz. – hadarta el anya egy szuszra, habár ennyire részletesen nem érdekelt a dolog, elég lett volna annyi, hogy „Ally-vel beszél”.
- Nagyszerű. – sóhajtottam egyet – és mikor megyünk tovább?
- Amint a bátyád visszaér, Sam drágám. Ne legyél már ilyen türelmetlen. Élvezd, hogy együtt a család. – mondta anya, és megölelt (?). Ezek a családi érzelemkitörések...
- Ott is van. – mutatott apa egy közelgő alakra, aki egy… másik sráccal beszélgetett. Tudtommal csak Brad ült hátul a kocsiban, és nem hoztuk el egyik barátját se, vagy tévednék? Nem ennyire figyelmetlen azért nem vagyok. Ahogy közeledtek egy ismerős személyt fedeztem fel a bátyám mellett sétáló fiúban. Remélem, csak tévedek, és nem Zack barátjával, Todd-dal jön a bátyám a mi kocsinkhoz.
- Itt vagyok. Mehetünk már. – szólt oda nekünk. - Remélem, még találkozunk, Todd. – majd a szőke srácnak is(?).
- Ez ki volt? – kérdezte meg apa tőle.
- Nem tudom, egy srác, aki nekem jött miközben beszéltem Ally-vel. – mondta.
- De, ha beszéltél a barátnőddel, akkor hogy tudtál összebarátkozni vele? – kérdeztem értetlen arcot vágva.
- Már éppen köszönő státuszban voltunk, aztán a srác után mentem váltottam vele pár szót. – nézett rám - Várjunk csak, miért érdekel ez téged ennyire? Nem tán megtetszett Todd? – nevettet fel Brad.
- Persze, csakis. – feleltem rá nézve.
- Mondjuk Aaron után maga lehetett a mennyország egy ilyen fiúra nézni. – kuncogott össze az öcsémmel.
- Miről beszélsz? Ejtsd már ezt az Aaron-ös témát, légy szíves.
- Na, de mond meg őszintén, bejön neked? Mert bár a telefonszáma nincs meg, talán még utána szaladhatok. – karolta át a vállam.
- Hagyjál már, Brad. Csak megkérdeztem, egy ártalmatlan kis kérdés volt. Ne gondolj többet a dolgokba. – vettem le a kezét a vállamról.
- Indulunk! Mindenki a helyére. – mondta apa.
Miután beültünk a helyünkre, megnéztem a telefonomat. Amin egy üzenet volt. Homlokráncolva nyitottam meg az üzenetet, ami Aaron-től jött.



„Hiányzol. Sajnálok mindent. Hülye voltam. Kérlek, beszéljük meg minél hamarabb. Hívj, ha odaértetek a szállásra, és tudunk beszélni egy kicsit.

A.xxx”

Egy nagy sóhaj jelezte, hogy elolvastam az üzenetét. Brad ezt meghallva odahajolt hozzám;
- Minden rendben Sam? Nem akartalak megbántani az előbb. – mosolygott bűnbánóan.
- Nem bántottál meg. – mosolyogtam rá vissza. – Csak Aaron küldött egy üzenetet.
- Georgie. – szólt oda Brad az öcsénknek. – Helyet cserélünk? Itt hátul sokkal jobb, tiéd az egész rész, nem kell senkivel sem osztoznod, azt csinálsz, amit akarsz… – érvelt.
- Miért? – kérdezte George.
- Sam-mel beszélni szeretnék. – mondta komolyan Brad.
- Oké. – válaszolt George, majd egy helycserés támadás után immáron Brad társaságát élvezhettem. Aminek nem igazán örülök, mert most nincs kedvem beszélgetni vele, sőt senkivel sem.
- Mindenki rendben van? – szólt hátra apa.
- Igen. – válaszoltuk egyszerre.
- Na, mesélj! – csapott rá a combomra Brad.
- Muszáj ezt? Most nincs kedvem veszekedni, és hallgatni a „te megmondtad”-okat. – néztem rá könyörögve, hogy jobb el se kezdeni ezt a beszélgetést.
- Igen, muszáj. Szeretném tudni, hogy mit csinált már megint az a köcsög. – szórt szikrákat a szeme, pedig Aaron itt sincs. Úgy látszik már a gondolattól is mérges lesz.
- Ezért ne kezdjük el. Nem csinált semmit, csak írt egy üzenetet. – feleltem.
- Mit írt benne? Megmutatod? – nyújtotta a kezét a telefonomért.
- Mert ha nem? – húztam fel a szemöldököm.
- Sam, szerintem már eleget szenvedtél miatta. Egy seggfej, aki mindig vissza tudja édesgetni magát hozzád. Szóval hol az a telefon? – igaza van neki, de most már nem esek bele ugyanabba a hibába. Soha. Túlléptem rajta. Örökre.
- Ne veszekedjetek már, gyerekek. Élvezzük a nyaralást, és egy kis időre zárjuk dobozba az otthoni gondokat. – mondta anya. „Dobozba zárni a gondokat”? Anya túl sokat beszélget a pszichológusával, akitől átvette a stílusát. Ugyanis számára fontos, hogy az ember ki tudja önteni a gondjait egy kívülálló személynek.
- Tessék, itt van. – adtam oda végül Brad-nak a telefonom, hogy túl legyünk a beszélgetésen. – Már túlléptem rajta, ahogy ezt te is tudod, biztos félreküldte az üzenetet.
- Ne válaszolj neki. – mondta Brad miután visszaadta a telefonomat – Ha még egyszer keres, szólj nekem, majd elintézem. – a védelmező bátyámat láthatják. Aki szeret beleavatkozni a húga életébe.
- Igenis kapitány. – grimaszoltam.
- Ha-ha, nagyon vicces vagy Sam. – grimaszolt ő is.
Ezután beleléptem az üzenetekbe, és kitöröltem, amit küldött Aaron.
- Remélem, nem írsz vissza annak a seggfejnek semmit se. Tudod, hogy úgyis megtudom. – nézett rám fenyegetően.
- Csak kitöröltem az üzenetét, Sherlock. Ne avatkozz bele a dolgaimba, ahogy én sem avatkozok bele a tieidbe. – ráztam meg a fejem.
- Oké, oké de rajtad tartom a szemem – mutatott az ő szemére majd az enyémre.
Megráztam a fejem, majd zenét hallgatva hátradőltem az ülésen és élveztem a fülembe szűrődő számok tömkelegét.
 

Ha tetszett iratkozz fel, írj kommentet, avagy pipálj!:)